Spirit Bliss: Insensitive - Érzéketlenek, 4. fejezet

Alig vártam, hogy vége legyen a napnak, és elhagyhassam a kórház épületét. Rám tört az a furcsa érzés, hogy egyfolytában figyelnek. Korábban sosem tűnt fel, hogy ennyien mászkálnak a kórházban, munkatársak, irodai dolgozók, takarítók, betegek és hozzátartozók. Túl sokan ahhoz, hogy kiszúrjam azt a valakit, és épp elegen, hogy mindegyikükben őt lássam. Kutattam, vajon melyikük néz rám… másképp; semmire sem mentem. Elképzelni sem tudtam, honnan jött rá valaki, hogy mi történt velem. Ha a hozzám közel állók – Angie és Kwon – sem vették észre, egy idegen mi alapján vonta le ezt a következtetést?

Az egész napos koncentráció nemcsak megterhelt, de az idegeimet is kikészítette. Mintha valaki kifeszítette volna őket egy nyújtógépre, és aztán pattanásig tekerte a kart. Sosem hittem volna, hogy ennyire nehéz figyelni az arcmimikára, és a hang megfelelő használata is valódi kihívássá válhat. Mindennek ellenére végeztem a dolgomat, gépiesen megvizsgáltam a kismamákat meg az újszülötteket, és még a papírmunkával is haladtam egy keveset. Végül öt órakor összekapkodtam a cuccaimat.

- Hazamegyek, Angie! Hasznos hétvégét! – köszöntem oda az asszisztensemnek egy gyors fejbiccentés kíséretében. Egy perccel sem bírtam volna tovább itt, semmire sem vágytam, csak hogy végre egyedül lehessek, és legalább néhány pillanatra kikapcsolhassam az agyam.

Már majdnem a kijárathoz értem, mikor az üvegajtón át észrevettem a nagy, fekete kocsit az épület előtt, de nem ez ijesztett meg, hanem az autónak támaszkodó, sötét kabátos férfi. Még volt rá esély, hogy Nicodemus Pollock nem rám vár, mégis éreztem, ez csak hiú remény. Nyugalmat erőltettem magamra, és kiléptem a szabadba. A délutáni levegő friss és ropogós volt, legszívesebben mélyet lélegeztem volna belőle széttárt karokkal, de az egyet jelentett volna az öngyilkossággal.

- Dr. Hudson! – biccentett a férfi, aztán egy elegáns mozdulattal ellökte magát a járműtől, és elindult felém. Csak most tűnt fel, hogy a járása egy párducéhoz hasonlít. Halk, kecses, mégis azt sugározza: „Én ma itt enni fogok!”.

- Mr. Pollock, segíthetek valamiben? – érdeklődtem hidegen.

- Velem jönne, kérem? – mutatott a hátsó ajtó felé. A mostani Anna megkérdezte volna, miért, ám a régi Anna álcájában ezt nem tehettem meg lebukás nélkül. Beültem, de remegett a lábam, ezért leplezésképpen az ölembe fektettem a táskámat. Pollock becsusszant mellém, a sofőr pedig indított.

- Hallottam, hogy a férjét áthelyezték – szólalt meg néhány percnyi kínzó hallgatás után. Bólintottam egyet. – Hasznos munkát végez a biztonságiak vezetőjeként.

- Vezető… - ismételtem el önkéntelenül a meglepetéstől. Kwon azt egy szóval sem mondta, hogy a biztonságiak vezetője lesz, abból, amit hallottam tőle, azt gondoltam, csak egy közlegény a sok közül. Miért ő? És ami még fontosabb: miért hallgatta ezt el előlem?

- Arra gondoltunk a Tanácsban, hogy önt is sokkal jobban hasznosíthatnánk máshol – fordult felém Pollock, mire egy apró izzadtságcsepp született a tarkómnál, közvetlenül a hajvonalam alatt. A kocsi tere egyre szűkebbé vált, kezdett rám törni az a roham, ami a liftben is erőt vett rajtam.

- Azt hittem, hogy a munkám kiemelten fontos – szorítottam rá a táskámra, miközben az elválasztófalat bámultam.

- Ez így is van. Azon kevesek egyike közé tartozik, akik hozzáértő módon ki tudják válogatni, mely egyedeket érdemes szaporítani. De lássuk be, az állapotos nők és a csecsemők orvosi ellátását, akármelyik szülész-nőgyógyász el tudja végezni ön helyett is – foglalta össze a véleményét, amely valószínűleg az egész Tanácsét is tükrözte.

- Mit tehetnék, hogy még hasznosabb legyek? – tettem fel a megszokott kérdést, miközben az ajtó felé sandítottam. A kilincs olyan közel volt, csak ki kellett volna nyújtanom a karomat, hogy elérjem.

- Az Ázsiai Konföderáció elég nehéz falat. Próbálunk egyeztetni velük pároztatás céljából, de úgy gondolják, hogy hasznosabb a közösségük számára, ha a kiemelkedő génekkel rendelkező tagjaik inkább egymással szaporodnak – helyezett az ölembe egy hivatalosnak tűnő iratot. Rápillantottam, de a betűk misztikus táncot jártak a szemem előtt. Összemosódtak, tekeregtek, elpárologtak, aztán máshol bukkantak fel ismét. – Ön esetleg meggyőzhetné őket arról, hogy az Amerikai Tanácsköztársaság fennhatósága alá tartozó, kiemelkedően teljesítő egyedekkel is megérné próbálkozniuk.

- Engem tartanak erre a legmegfelelőbbnek? – nyújtottam vissza a papírt úgy téve, mintha végigolvastam volna.

- Igen. Egyfelől a férje miatt jobban otthon van az ázsiai kultúrában, ismeri az észjárásukat, a szokásaikat. Másfelől a genetika területén kiemelkedő szaktekintély, aki sokkal jobban is kihasználhatná a tudását a Tanácsköztársaság fejlesztésének érdekében. – Ahogy beszélt, tudtam, éreztem, hogy ebből nem lesz kiút. A Tanács nem kér, hanem utasít, az emberek pedig nem ellenkeznek, hanem teszik, ami a leglogikusabb – vagyis, amit a Tanács a leghasznosabbnak talál.

- A férjem már itt született – csúszott ki a számon, bár fogalmam sem volt, mit akartam vele cáfolni vagy alátámasztani.

- Azt viszont nem tagadhatja, hogy tudósaink közül ön az egyik legnagyobb szaktekintély a témában – igazította meg Pollock a nyakkendőjét, miközben tekintete kereszttűzben tartotta az arcomat, pillantása, mintha egyenesen érintette volna a bőrömet. Bólintottam, hogy ebben igaza van, mert a beszédre már képtelennek éreztem magam.

Pollock hirtelen előrehajolt, én pedig megfeszültem. Felpattintott egy kis panelt az elválasztófalon, majd megnyomta az egyik előbukkanó gombot. A szűk autóbelsőt friss levegő öntötte el a klímának köszönhetően.

- Hamarosan itt a nyár, egyre melegebb van… - dőlt végül hátra. Mélyet lélegeztem, amitől ha nem is teljesen, de kissé kitisztult a fejem. Csak most kezdett összeállni, miről is beszélgetünk épp.

- Mi lesz a betegeim megfigyelésével? Tegnap még azt mondta, hogy ezt kell tennem – kerültem el a fekete szempár sugarát. Furcsálltam, hogy a Tanács egy nap alatt száznyolcvan fokos fordulatot vett, és megváltoztatta a véleményét velem kapcsolatban.

- Az önt követő doktor majd folytatja ezt a megbízást is. Három nap alatt el tud rendezni mindent a kórházban, hogy elfoglalhassa az új helyét?

- Három nap? Azt hiszem, igen – bólintottam lassan. Befurakodott az elmémbe az, amit pillanatnyilag el akartam nyomni: ha nem találok ki valamit, addigra úgyis halott leszek. Munka közben beugrott egy lehetséges megoldás, de a körvonalazódó ötlet rizikós és kétséges volt. Fogalmam sem volt róla, bejöhet-e.

Lefékeztünk, ám mivel Mr. Pollock nem moccant, ezért valószínűsítettem, hogy csak egy piros lámpa állta az utunkat. Fogalmam sem volt, mikor ér végez ez a kis túra, de a feszültség, amely egész nap fokozatosan felgyülemlett bennem, most is ott pulzált a mélyben és egyre közelebb került a felszínhez. Egyszerűen csak haza akartam érni végre, hogy bezárkózva a szobámba egyedül lehessek, és átgondolhassam a tervemet.

- Az asszisztensét is átirányítjuk önnel együtt – szólalt meg ismét Pollock, ahogy a sofőrje finoman a gázra lépett. Nem válaszoltam, csak vártam, hátha magától is elmondja, miért döntöttek így. Hallgatott.

- Van esetleg még valami, amit tudnom kéne a munkáról? – törtem meg a csendet, mert attól féltem, a szívdobogásom mások számára is hallgatóvá válik.

- Holnap este lesz egy vacsora, ahová az Ázsiai Konföderáció küldöttségét is meghívták. Szeretnénk, ha ön is részt venne rajta! – Egészen úgy hangzott, mint egy invitálás, mégsem vendégnek, hanem inkább alkalmazottnak éreztem magam tőle. Átfutott az agyamon, milyen vicces, hogy vacsorákon tárgyalunk még mindig. Bár az ételek ízét az oltás után is éreztük, az az igazi élvezet, elmaradt. Pusztán azért ettünk, hogy ne haljunk éhen, és azért maradtak meg az evési szokásaink – reggeli, ebéd, vacsora, közös étkezések -, mert a rituális hagyományok szinte az ösztöneinkbe épültek az évszázadok során.

- A férjem valami kiképzésen lesz – próbáltam kimenteni magam, bár sejtettem, hogy hiába kapálózok.

- Igen, tudok róla – mélyült el Pollock hangja. Keze megpaskolta az enyémet, amivel sikerült mégis elérnie, hogy felnézzek rá. Tekintete azon dolgok közé tartozott, amiktől minden egyes szőrpihe felállt a testemen. Nem ültek érzelmek a fényes feketeségben, mégis volt a mélyükön valami, amit mások íriszében nem láttam. – Én leszek a kísérője. – Újabb határozott kijelentés, amitől visszatért a rosszullét. Emellett a férfi mellett ülni olyan volt, mint egy tócsában, amely körül leszakadt, szikrázó vezetékek himbálóznak-tekergőznek.

- Értem – köszörültem meg halkan a torkomat. Visszahúzta a kezét, és megvakarta az állát. Legszívesebben nemet mondtam volna neki, ám ez nem volt a választható opciók között.

Szinte észre sem vettem, mikor ismét megálltunk, a sofőr olyan simán fékezett. Csak akkor jutott el a tudatomig, mikor Pollock kipattant mellőlem, és néhány pillanat múlva kitárta az én oldalamon is az ajtót. Nem tudom, mire számítottam, de meglepett, hogy otthon vagyok. Tisztában voltam vele, hogy a Tanács ismeri a lakcímemet, de tudni teljesen más volt, mint a ház előtt látni a fekete autót. Pollock valahogy nem illett ide. Őt egy irodában tudtam leginkább elképzelni, a kertvárosi látképben idegen részletként mutatott.

- Akkor holnap este hatkor itt leszek önért, Anna! – mondta ki a keresztnevem. Hideg borzongás futott végig a gerincemen. Kwonon és az apámon kívül senki nem hívott így, mindenkinek Dr. Hudson voltam. Összezavart ez a közvetlenség, mert egyáltalán nem értettem az okát – hacsak nem még mindig tesztnek vagyok alávetve. Vagy…

- Rendben – nyögtem ki, aztán hátra sem nézve a bejárat felé indultam.

Ahogy becsukódott mögöttem az ajtó, nekidőltem, és a mellkasomra szorítottam a kezem; szívem vadul dörömbölt, ujjaim alatt is éreztem a ritmusát. Óvatosan félrehúztam az ajtó melletti kisablak függönyét, és kilestem – az Audi már eltűnt.

Kellett pár perc, hogy összeszedjem magam, csak ezután indultam az emeletre. Kwon még nem volt itthon, amit megkönnyebbülésnek éreztem. Csak belebújtam egy kényelmes nadrágba és pólóba, aztán eldőltem az ágyamon. Félre kellett tennem mindent egy időre, az újonnan felismert gyengéd érzelmeket, Pollockot, az új munkát, az e-mailt és a félelmeimet. Ha három nap múlva meghalok, ezek úgysem számítanak. Elsődleges célként meg kell mentenem önmagam, ehhez pedig tiszta fejjel kell gondolkoznom, akár egy érzéketlen. Sosem hittem volna, hogy ennyire nehéz egy normális embernek kizárnia az érzéseit, ami korábban erőfeszítések nélkül ment, az most lehetetlennek tűnt.

Adtam magamnak néhány percet, hogy kiürítsem a mellkasomban kavargó félelmeket, aztán felnyitottam a laptopomat, és behoztam az elosztó honlapját. Nem voltak kódok, sem jelszó, teljesen nyilvános adatként ki volt téve a lista, kinek mikor kell legközelebb bemennie. Én két hete és két napja jártam ott, úgyhogy még jócskán volt időm a következő adagig – legalábbis a papírforma szerint.

Az ötlet munka közben fogalmazódott meg bennem, mikor kiderült, hogy az egyik betegemnek kétszer is veseköve volt, ami alatt többször vénásan kapott fájdalomcsillapítót. Az átlagos mennyiség ezek után annyit ér neki, mint halottnak a csók. Dupla adagot kellett adnom, hogy egyáltalán zsibbadni kezdjen. Talán az én szervezetem is hozzászokott az oltáshoz, és egyszerűen többet kell kapnom belőle.

Szívem szerint megnéztem volna az épület alaprajzát is, ám attól tartottam, ha észreveszik a lopást, visszakövethetik a nyomokat. Végül is, mennyire lehet nehéz bejutni egy helyre, amit nem őriznek, és még az ajtóit sem zárják… Csak odamegyek, besétálok, lenyúlok néhány hónapnyi adagot, és kész. Ha beválik, elmondhatom a Tanácsnak, hogy a probléma megoldható, csak gyakoribb oltásra van szüksége a hozzám hasonlóknak és nekem.

Odalent halk csattanással becsukódott az ajtó, mire kapkodó mozdulattal bezártam a böngészőt. Kwon pont felért a lépcsőn, mikor én kiléptem a szobámból.

- Szia!

- Szia! – biccentett felém, kissé fáradtnak tűnt.

- Most értem haza, csak átöltöztem, de már csinálom is a vacsorát – biztosítottam róla. Egy szó nélkül sétált el mellettem, mintha nem is érdekelné – valószínűleg pontosan ez volt a helyzet. Utáltam, hogy jó szavakra, valamiféle gyengédségre várok tőle, holott ez lehetetlen. Nem akartam mást, csak hozzábújni és elmondani neki minden bajomat. Hogy segítsen és megvédjen. Ahogyan az régen egy férj feladata volt. Ahogyan apám is tette anyámmal, mielőtt…

A hűtő elé érve megráztam a fejem. Olyan régen gondoltam rájuk, ám anyám naplója előhozta az emléküket. Érzéketlenként valahogy nem vágytunk valódi családra, szülőkre, testvérekre, nagynénikre és unokahúgokra, társunk is csak a szaporodás és egyéb gyakorlati okok miatt volt, nem azért, hogy a lelkünk szükségleteit kielégítsük. Most mégis érdekelt, hogy van az apám. Vajon egészséges? Mindene megvan? Mennyit változott, mióta nem láttam?

- Segítsek? – Hallottam, ahogy Kwon belép a konyhába, de az váratlanul ért, hogy a hangja túl közelről szólt. Megmerevedtem a nyakamon érzett lélegzettől.

- Nem kell – nyögtem ki nagy erőfeszítések árán. Ő valószínűleg egyáltalán nem észlelte az intim zónámba való behatolást, ahogy a hűtő tartalmát vizsgálgatta a vállam fölött átnézve, de én úgy éreztem, mintha a levegő hirtelen sokkal forróbbá és sűrűbbé vált volna. Néhány másodpercig még fennállt a bizsergetően feszült helyzet, aztán hátat fordítva az asztalhoz sétált, és leült a helyére. Igyekeztem halkan kifújni a megkönnyebbült sóhajt, és visszaterelni a gondolataimat a vacsorakészítéshez.

Elővettem a tojástartót, letettem a konyhapultra, majd valami mélyebb tál után néztem. Nem voltam túl jó szakács, ehhez Kwon sokkal jobban értett, mégsem panaszkodott soha a főztömre. Csíntalan gondolat merült fel bennem, de meg is maradt keserűen mosolyogtató elmélkedés szintjén. Ha tojáshéj darabokat sütnék a rántottába, akkor sem szólna? Nagyon vágytam valami reakcióra tőle, még akkor is, ha csak puszta logikán alapul.

- Mr. Pollock megint bejött hozzám – szólaltam meg, csak hogy megtörjem a teljes csendet. Vártam néhány pillanatig, aztán válasz híján folytattam – Pollock ezzel kapcsolatban nem kért titoktartást tőlem. – Új pozíciót ajánlott, egyfajta… közvetítő szerepet.

- Tudom.

- Tudod? – ráncoltam össze a szemöldökömet, aztán hálát adtam az égnek, hogy háttal állok az asztalnak.

- Igen, átszervezések folynak mindenhol.

- És mint a biztonságiak vezetőjét, téged is értesítettek róla – fejeztem be a ki nem mondott gondolatot. Igyekeztem nem vádlónak hangzani, amiért tegnap nem avatott be ebbe a kis – de számomra annál fontosabb – részletbe.

- Igen.

- Holnap lesz valami vacsora, ahová el kell mennem. Mr. Pollock értem jön – folytattam a saját beszámolómat.

- Remélem, hasznos lesz. Nagy szükségünk van az Ázsiai Konföderációra.

- Miért?

- Állítólag kifejlesztettek egy gépet, amely messziről kiszűri, ha valakinek a szervezetében nincs ott a szérum, de fogalmunk sincs, hogyan. – Majdnem kiejtettem az egyik tojást a kezemből, de szerencsére, még volt elég lélekjelenlétem, hogy utánakapjak és megtartsam. Kwon nem vette észre a bénázásomat, mert zavartalanul folytatta. – Ha házasítások révén összefonódna a két terület érdeke, megoszthatnák velünk is a technológiát.

- Miért nem osztják meg egyébként is? – Fesztelennek tűnő kérdésem felszíne alatt ott lüktetett némán a félelem. Markom összeszorult a tojáson, képtelen voltam felemelni és a tányér oldalához ütve feltörni.

- Amíg csak az ő kezükben van a technológia, lépéselőnyben vannak gazdaságilag, egyszerű logika.

- Akkor már értem, miért ilyen fontos a Tanácsnak ez az egész…

- És nekünk is. Gondolj csak bele, hogy ilyenek mászkálnak közöttünk. Kész káosz. Bármikor bárki ránk támadhat, és ez csak egy egyik veszély a sok közül. Felelőtlenség, vadság, ésszerűtlenség, ez jellemzi őket, ezek pedig balesetekhez, károkhoz és akár halálhoz is vezethetnek. Az immunisak olyanok, akár a veszett kutya, le kell lőni őket, mielőtt beléd marnak. – Lehunytam a szemem, és megremegtem. Az erő, ami délután óta feszítette a mellkasomat, most átalakult, formálódott és sokkal erősebbé vált. Nedves lett tőle az arcom.

- Folytatnád a rántottát? Ki kell mennem a mosdóba! – száguldottam ki a konyhából. Félelem, fájdalom, magány, egyik sem okozott olyan fájdalmat, mint Kwon szavai. Nem volt bennük gyűlölet vagy harag, pont ellenkezőleg, hidegek voltak és logikusak. Ha rájönne, hogy én is egy vagyok a veszett kutyák közül, mindenféle lelkifurdalás nélkül lőne fejbe, és azonnal túl is tenné magát az elvesztésemen. Egyszerűen képtelen voltam túllépni ezen, az érdektelensége belém mart és falatról falatra felette a szívemet.

A fürdőszobába érve megragadtam az egyik törölközőt, és a szám elé szorítva felzokogtam. Túl sok volt ez az egész, Kwonnak egyben igazat adtam, az érzéseim irányíthatatlanok. Kavarognak, tombolnak, hiába próbálkozom, átveszik fölöttem az irányítást. Hogyan tudták ezt több ezer éven keresztül elviselni az emberek?

Az érzésroham szerencsére hamar csillapodott, csak ki kellett adnom magamból. Nem szívódott fel, egyszerűen csak visszahúzódott várva, hogy valami ismét feltáplálja. Akár egy szörnyeteg, amely megpihen, hogy legközelebb még vadabbul támadhasson. Talán ez az egész már az őrület előjele – dörzsöltem meg a szemem. A logikám azt mondta, sétáljak ki innen, és valljak be mindent Kwonnak, mielőtt tényleg ártok valakinek. Ám valami visszatartott. Valami, ami sokkal erősebb volt a logikámnál: az életösztön.

  

- Holnap cselekedned kell! – néztem szembe önmagammal a tükörben. Elég eltökéltnek tűntem ahhoz, hogy tudjam, a holnap éjszakát az elosztóba való betöréssel töltöm majd.

Penna Percek - Spirit Bliss: Nyomtatott könyv és e-book

 Nagyon sok beszélgetést folytattam már le a nyomtatott könyv/e-book témáról, ezért úgy gondoltam, egyetlen bejegyzésben kifejtem a véleményemet. Hangsúlyozom, ez a saját véleményem, senkitől nem várom el, hogy ugyanígy gondolja. :)

Elnevezési problémáim

Számomra nagyon sokat jelentenek a könyvek. Már három évesen tudtam olvasni, a dédimamám és anyukám is könyvmániásak, több ezernyi könyvet örököltem tőlük, és nagyon korán megtanítottak a könyvek szeretetére. Talán, kicsit túlzottan is, mert vannak a könyvekkel kapcsolatban bizonyos mániáim, amikről tudom, hogy butaságok, a barátaim is jókat mosolyognak rajtuk, mégsem vagyok képes leszokni róluk. Ilyen például, hogy kiemelkedő figyelemmel vigyázok a könyveimre, mert nem bírom elviselni, ha bármiféle bajuk esik, egy kis gyűrődést sem.

Bár olvastam már e-bookot, nagyon ritkán teszek ilyet, mert határozottan nyomtatott könyv mániás vagyok. Ettől függetlenül látom az e-book előnyeit. Egy nyaralásra könnyedén magaddal cipelhetsz akár több száz könyvet is, valamint spórolhatsz vele, mert egy e-bookot beszerezni legálisan is olcsóbb, mint egy könyvet. Viszont úgy érzem, két különböző dologról, termékről van szó, és ezért különbséget kell tenni az elnevezés terén is. Az e-book attól, hogy szerintem nem könyv, nem rosszabb, mint a nyomtatott könyv, hanem egyszerűen csak más. A banán sem rosszabb a baracknál csak azért, mert a barackot jobban szeretem, és bár mindkettő gyümölcs, azért mindegyiknek megvan a maga neve. Ugyanúgy az e-book sem rosszabb a nyomtatott könyvnél, és bár mindkettő történeteket és egyéb írásokat tartalmaz, én úgy gondolom, legyen meg mindkettőnek a saját neve, az egyiknek könyv, a másiknak elektronikus regény, történet, írás.

Mi is számomra a könyv, és miért fontos nekem?

Számomra a könyv az, aminek illata van, megtapinthatom, lapogathatom az oldalait, kinyithatom, és ha épp nem olvasom, akkor feltehetem a polcomra. Na meg, amit, ha csak ne adj isten, nem ég le a házunk, átörökíthetek majd a gyerekeimnek, unokáimnak, ahogyan a dédimamám és anyukám is tette az én esetemben. Ez számomra nagyon fontos.

Egy könyv megsárgul, elszakad, sok-sok évtized, –század után talán el is porlad, de sokkal tovább kitart, mint egy elektronikus szöveg, amelynek a formátumát és az e-book olvasóját folyamatosan fejlesztik, változtatják, jönnek újabb formátumok, újabb e-book olvasók, a régi, megvett elektronikus szövegek pedig elavulnak már a gyerekeink idejére, nemhogy az unokáinkéra. De a könyvek, talán még a dédunokáink dédunokáit is túlélhetik, ha megtanítják egymást a generációk a könyv valódi szeretetére és megóvására.

Ezen kívül, bár sokan azt hiszik, hogy az e-book környezetvédőbb, szerintem ez nem igaz. Több ismeretterjesztő filmet és cikket is láttam a témában, amelyből az derült ki számomra, hogy a papírkönyvek miatt kivágott fák sokkal kisebb környezeti problémát okoznak (a fák újraültethetők, a papír újrahasznosítható), mint a gyorsan elavuló elektronikus termékek, amelyeket nem lehet újrahasznosítani. Afrikában, Ázsiában a Földre nagyon káros szemétlerakó-helyekre szállítják őket, amelyek mostanra hatalmas területeket foglalnak el és szó szerint gyilkolják a Földet.

Írói szemmel

Mivel író vagyok és sok más írót is ismerek, így ki kell térnem arra, hogy ilyen szempontból mit gondolok a könyvekről. Szerintem, kevés olyan író van, aki ha választhatna, hogy e-bookként vagy nyomtatott könyvként jelenjen-e meg, akkor az e-bookra tenné a voksát. Ebből is látszik, hogy a két formátum között nem teszünk egyenlőségjelet, nem tartjuk egymással azonosnak őket (hangsúlyozom jobbnak és rosszabbnak sem, csak másnak tartjuk!). Talán érzelmi okok miatt döntenénk inkább a nyomtatott könyv mellett, mert ahhoz jobban lehet kötődni lelkileg, mint egy elektronikus regényhez, vagy azért, mert a nyomtatott könyv megjelentetése drágább, és ez egyfajta visszajelzés számunkra, hogy az adott kiadó hajlandó kockáztatni miattunk. Ettől függetlenül, első regényként klassznak tartom az e-bookokat is, mert ezek által az olvasók megismerhetik az adott történetet és írót, ám ez csak az első lépcsőfok szerintem a nyomtatott könyv felé vezető úton, mert a többségnek az a végcélja.

Illegális e-bookok és hatalmas károkozás

A neten rengeteg az illegális e-book, amelynek a fel- és letöltése a lehető legkárosabb cselekedett mind a kiadókkal, mind az írókkal, mind az olvasókkal szemben. Amíg az illegálisan olvasó rétegben nem tudatosul, hogy egy könyvet megírni ugyanolyan kemény munka, mint bármelyik másik, és úgy gondolkoznak, hogy ingyen is elvehetik más szellemi tulajdonát, mert ehhez joguk van (teszem hozzá, ha éhes vagyok, akkor sem vehetem el fizetség nélkül a boltból a kenyeret), addig véleményem szerint, Magyarországon nem lesz működőképes a legális e-book kereskedelem.

Első lépésként tudatosítani kéne az olvasókban, mekkora károkat okoznak, mert hiszem, hogy nem a károkozás a céljuk, és fogalmuk sincs arról, milyen rombolással jár a cselekedetük. Egy e-book letöltésével az ember 2500-3000 Ft-ot spórol könyvenként, míg a kiadóknak egy könyv feltöltése több százezres, néha milliós károkat okoz. Ha nem fogy az illegális letöltések miatt egy könyv, akkor tönkremehet az adott író karrierje, és kétséges, hogy megjelenhetnek-e a könyvei a jövőben. Az olvasókhoz pedig nem jutnak el azok a folytatások, új könyvsorozatok, amelyeket a kiadó anyagi okokból nem tud megjelentetni, így hiába akarják megvenni és elolvasni, vagy akár letölteni illegálisan a netről, mert nem lesz mit letölteni.

Csak azután tud majd úgy működni az e-book kereskedelem nálunk, mint külföldön, ha az olvasókhoz eljutnak ezek a szörnyű tények, és megértik, hogy milyen károkat okoznak egyetlen illegális e-book letöltésével is. Ez viszont úgy gondolom, jó időbe bele fog telni, mert leszoktatni valamiről azokat, akik máshoz szoktak hozzá, nagyon nehéz.

(Bár másik kiadóról van szó, pont ma találtam ezt a bejegyzést, amely alátámasztja azt, amit az illegális e-könyvekről írtam: http://agavekonyvek.kinja.com/kiadoi-nyilatkozat-a-felbemaradt-sorozatokrol-947377081 )

Összefoglalásképpen, én úgy gondolom, az e-booknak is megvan a maga előnye, szépsége, haszna, épp ezért lenne helye a piacon. Nem a nyomtatott könyvek helyett, hanem azok mellett. Viszont számomra az e-book és a nyomtatott könyv két különböző dolog, épp ezért nem tudom az e-bookot könyvnek nevezni. Az illegális e-bookok fel- és letöltését helytelennek és szörnyen károsnak tartom minden szempontból, és azt tanácsolom, hogy ha valakinek nem futja épp könyvre, az inkább iratkozzon be a könyvtárba, kérje kölcsön a könyvkeet vagy a különböző könyves oldalakon (Moly, Rukkola) cseréljen könyvet, kérjen utazókönyvet. Ezek a módszerek elmondhatatlanul kisebb károkkal járnak, mint az illegális e-bookok.

Végül is, az írók és kiadók nem léteznének olvasók nélkül, de az olvasók sem léteznének írók és kiadók nélkül, akik keményen dolgoznak azért, hogy csodás történeteket jutassanak el hozzájuk. Egymásra vagyunk utalva, egymás szeretete nélkül, nem létezhetünk, épp ezért ne okozzunk károkat egymásnak, hanem inkább segítsük, támogassuk egymást. Ti, olvasók azzal, hogy nem töltitek fel és le a könyveinket, mi pedig azzal, hogy érdekes, izgalmas, elgondolkoztató és lélekmelengető történeteket adunk nektek cserébe. :) Ha ez így megvalósul, akkor jól működő piaca lesz a könyveknek és az e-bookoknak is, és mindenki megtalálhatja azt a történetet és formátumot, amelyet és amelyben a legszívesebben olvas.

 - Spirit Bliss

Szurovecz Kitti: Törés (18+) 5. fejezet

5.     fejezet

Épp az irodámban ülök néhány újságíróval, látszólag elmélyülten hallgatom, ki, hol tart a kiadott munkák szervezésében, és véleményt formálok a múlthét óta elkészült anyagokról. Katát kivallatom, hogy áll a témájával, talált-e már nőket, akik hajlandóak nyilatkozni arról, miért szeretik a megalázott szerepét az ágyban. Elmondja, hogy talált, de természetesen arccal, névvel együtt senki nem vállalja.

-         - Nem is az arcukra vagyunk kíváncsiak, hanem a seggükre – összegzi summás véleményét a művészeti vezetőm. Mosolytalan arccal meredek rá.

-         - Elemér, ha soviniszta vicceket durrogtatsz, legalább legyél eredeti – vetem oda, majd ismét Katára figyelek, aki feszülten pásztázza az arcomat.

-         - Három riportalanyban maradtunk, ugye? Legalább egy vállalja be fotóval, és keresztnévvel együtt. Nagyon fontos, hogy hitelesek legyünk. Győzd meg, oké?

-        -  Hogyan, amikor nincsenek érveim? Csoda, hogy ilyen témában egyáltalán nyilatkozik valaki. Azt hiszem, túlfeszítjük a húrt, és végül…

-        - Kata – az órára pillantok, majd a tekintetem kedvetlenül végigfut az újságíróimon. Mindannyian tudják, mi következik, de akkor is kimondom: - Ha nem vagy képes azonosulni a ManStyle arculatával, elmehetsz máshová is melózni. Van elég nyugdíjas otthon ebben a házban, amit a mi példányszámunk tart el. Ennek pedig így is kell maradnia!

-         - Én már azt sem értem, mit keres itt egy nő… - szól közbe Laci, Kata legnagyobb riválisa, akit irritáló hanglejtése miatt rég kikiáltottam tiszteletbeli homokosnak. Lesújtóan nézek rá, ő pedig a jelek szerint tudja, mikor tanácsos hallgatni.

-         - Attól még, hogy ez egy férfimagazin, kell a női szemszög is a lapba – hangoztatom vagy ezredszer. – De ettől még elmehetsz, Kata, ha akarsz. Nos? – újra rápillantok, felém les a nevetségesen hosszúra festett szempillái alól. Könnyes. Hát, ez remek! Az asztalra csapom a témajavaslatokkal teli mappát, amit eddig az ölemben tartottam. Soha rosszabb hangulatú keddet – lassan itt lesz az ideje kicsit feldobni. Kata lesüti a szemét, majd fölpattan, kilöki maga alól a széket, csaknem felborul.

-         - Maradok – mondja halkan. – Bocs – teszi hozzá sután, majd kiviharzik az irodámból, még látom, hogy az arcához kapja a kezét.

-         - Biztos megjött neki… - Laci megint nagyon okosat szól, és szerencséje, hogy megcsörren az asztalon heverő I-Phone-om. Blága Mariann. Mi van ma?

-         - Ezt fel kell vennem – mondom a jónépnek. – Mára amúgy is végeztünk, ennyi.

Mind az öten szedelőzködnek, meglátásom szerint nem elég gyorsan. Hagyom, hogy a készülék végig csöngjön, majd elhallgasson. Miután mindannyian eltűnnek, visszahívom Mariannt. Egyetlen porcikám sem vágyik erre, de valahol mégiscsak a főnököm. A főnököm, aki meg akarja velem dugatni magát, mintha nem csak a főszerkesztő, hanem a tenyészbika státusz is a névjegyemre lenne nyomtatva.

-         - Hogy mennek a dolgok, Zoárd? – kérdezi megszokott, hűvös hangján. – Alakul az új koncepció?

-         - Igen. Lassan összeáll a megújult lapterv. Az egész csapat lelkesen dolgozik. Pár napja volt nálam Dénes, neki már vázoltam az ötleteimet és az aktualitásokat.

-         - Miféle aktualitásokat? – a hangja megremeg, én pedig szinte látom magam előtt, ahogyan agresszívan beleszív az elektromos cigarettába. Agresz-szív. Ha együtt lennénk, valószínűleg domina volna, aki égő csikkeket nyom el az áldozata testén, miközben az bekötött szemekkel, gyanútlanul szexszel vele. A gondolatba is beleborzongok – van az a szadizmus, ami már nekem is sok. Magyaráznom sem kell önmagamnak, miért épp Mariannt rakta be a tudatalattim ebbe a fakkba.

-         - Ne aggódj, nem árultam el a vezérigazgatónak, hogy rám akartál mászni – mondom szenvtelenül.

-         - Hidd el, nem is éri meg – pattan rajtam a hangja, mint egy ostor. – Én is épp eleget tudok rólad…

-         - Kellemes munkakapcsolat lesz ez így, nem igaz, Mariann? – komolyan felidegesít. –Miért hívtál?

-         - Nem bízom benned.

-         - Erről csakis te tehetsz, és a múltkori kirohanásod. Eszemben sem volt, hogy beszéljek a történtekről Dénesnek. Azt gondoltam, a bocsánatkérő leveleddel elfelejthetjük ezt az egészet, elvégre, ha jól tudom, a ManStyle-al komoly gondok vannak. Talán azok megoldására kellene koncentrálnunk…

-         - Miért nem akarod, Zoárd? Olyan sok nővel lefekszel, mit számít már még egy?

Jézusmária, atya úristen, ez a tyúk skizofrén! Mély levegőt veszek és eldöntöm, hogy megpróbálok türelmes lenni vele, igyekszem nem megtiporni jobban, mint okvetlen muszáj. Megint a csikkelnyomós domina tébolyult arcát látom.

-       -   Alapszabály nálam, hogy a munkát nem keverem össze a magánélettel – mondom neki. – Nagyon vonzó nő vagy, de ez alól te sem lehetsz kivétel.

-        -  Kényelmes lenne – mondja, lerázva magáról az érveimet. – Tudom, hogy tetszem neked, csak vegyesek az érzelmeid, mert a főnököd vagyok. Gondolj bele! Egyikünknek sincs más, csak a munkája. Mennyivel egyszerűbb, izgalmasabb, és kielégítőbb lenne számodra is, ha néha összejönnénk, nem kellene alkalmi lányokat hajkurásznod. Persze, ez az egész kettőnk édes kis titka maradna. Hidd el, hogy a közös munka is jobban menne. Leomlanának köztünk bizonyos falak…

Milyen falak? Azok, drágám, hegyek. Az órára pillantok: háromnegyed-kettő van. Le akarom rázni őt, mert Tina bármelyik pillanatban itt lehet, le kell mennem érte a recepcióra. Még a webkamerát és a monitort is be kell állítanom, hogy a lehető legjobb képet és hangot adja, egyszóval, tele vagyok elintézetlen üggyel.

-         - Gondolkozom a dolgon, ígérem – mondom homlokráncolva. – De most le kell tennem, mert kezdődik egy tárgyalásom.

-         - Komolyan mondod? – a hangja megenyhül, már-már emberi tónust kap.

-         - Igen – mondom, mint egy házasságra kényszerített vőlegény, akit szerencsére megment a kopogás a további diskurzustól. – Le kell tennem, itt a vendégem, szia! – kinyomom a mobilt, és értetlenül meredek Annára, aki néhány iratot szorongat a kezében.

-         - Most nem érek rá aláírni ezeket. Később – hessegetem, és elmegyek mellette. - Fontos vendéget várok, magam megyek le érte.

-         - Tudom, mert már a fogadószobában ül.

-         - Micsoda? – torpanok meg.

-         - Mondta a recepciósnak, hogy hozzád jött, hát fölkísérték.

-         - Nagyszerű – mondom bosszankodva, miközben megkerülöm Annát, és visszatérek az íróasztalom mögé, hogy még egyszer ellenőrizzem a webkamerát. Ujjaim ingerülten kattognak az egéren, másodpercekig nem történik semmi. Felnézek rá. Még mindig itt áll, az iratokkal a kezében, és rám bámul. Nem látom a szemeit, mert a kinti fényt visszatükrözi csiricsáré, rózsaszín keretes szemüvege.

-         - Mi az? – kérdezem.

-         - Kérlek, olvasd el, és írd alá ezeket, mielőtt bejönne a vendéged.

-         - Miket hoztál? – kérdezem megadóan, ha hagyod magad, hamarabb szabadulsz – módon.

-         - Néhány szerződés, számlák, és az új reklámkampány költségvetését is alá kellene írnod, mielőtt Dénes asztalára kerül. Szorít a határidő, le kell adni mindent…

Megdörzsölöm a homlokom. Intek neki, hogy hozza őket ide. Néhány lépéssel mellettem terem, közben átfut a fejemen, hogy lehet valaki ennyire kékharisnya. De hát ezért vettem fel éppen őt – olyan titkárnő kell, akit az ember nem kíván meg. Megáll, és felém nyújtja a papírokat. A szürke gyapjúpulóvere ujja agyonmosott, lehangoló. El kéne beszélgetnem vele, hogy a ManStyle szerkesztőségi titkárnője mégsem lehet ennyire topis, de helyette is én érzem kínosan magam. Ez az Anna tipikus bölcsész – gyűrött, szakadt, aszexuális, fut át a fejemen, miközben minden papírt szignózok, aláírok. Örülök, hogy megbízható csapat vesz körül, és nem kell a részletekkel foglalkoznom. Anna felé nyújtom a papírokat, átveszi őket, aztán az ajtó felé hátrál.

-         Bevezetem a vendégedet – mondja gyorsan.

-         - Remek. Senki ne zavarjon, amíg nem végeztünk. Egy reménybeli újságíró – teszem hozzá, bár fogalmam sincs, hogy miért magyarázkodom a szerkesztőség szürke egérkéjének.

Végre elmegy, én pedig az ablak felé fordulok. Üresnek érzem magam, bámulok a semmibe, egészen addig, míg újra ki nem nyílik az irodám ajtaja. Hirtelen megcsap egy illat, észveszejtő, izgató, valahonnan ismerős, és olyan tempóban fordulok sarkon, mint a csajos filmek macsó vámpírjai, ha vérszagot éreznek. Vagy a képzeletem játszik velem, vagy Tina ugyanazt a parfümöt használja, mint Lady Boss. Olyan érzésem támad, mintha itt lenne mellettem, és azonnali merevedés lesz úrrá rajtam. Különös véletlen, de Tina semmi esetre sem lehet egy és ugyanaz az Úrnőmmel, hiszen utóbbi szemmel láthatóan online. Arra vár, hogy megmutassam, mit tudok.

-         - Szia – köszönök kissé rekedten, majd a hátam mögé nyúlok, és amint közeledik, aktivizálom a webkamerát. Még reggel beállítottam a szöget, az élességet, úgy, hogy az arcunk semmi esetre se legyen kivehető, de a közönség azért élvezhető képet kapjon. Elárulom, nem volt egyszerű. Csakúgy, mint a pontot belőni, ahol nem látnak ránk a biztonsági kamerák. Nap közben nem akarom letakarni őket, ennyit nem kockáztatok. Már így is majd kiugrik a szívem, és nem csak a vágytól, hanem a tudattól is, hogy fényes nappal, az irodámban fogok örömet szerezni egy nőnek. Ráadásul egy másik nő kérésére, aki online követi az egészet, és talán maszturbál. Extrém izgalmas.

-         - Szia – mondja halkan Tina. – Remélem, nem bánod, hogy talpraesett vagyok és bejelentkeztem. Az aulában láttam a fényképed, és alatta volt a neved. Mindig éreztem, hogy fontos ember vagy…

-         - Ebben nem tévedsz – mondom neki szerénytelenül. – És most abban a szerencsében van részed, hogy ez a fontos ember fog kényeztetni.

-         - Komolyan mondtad, amit a munkával kapcsolatban mondtál? – arcán naiv, kedves mosoly. Közelebb jön, a fekete bőrkanapé felé tendál.

-         - Ne oda – intek neki, és az íróasztalra mutatok. – Dobd le a farmerod és ülj ide elém, egy szál bugyiban – mondom halkan. – Később majd a munkáról is beszélünk…

-         - Hoztam önéletrajzot – mondja lelkesen, kibújik a nadrágjából. Fekete csipketanga van rajta, amelyben a feneke kicsit nagyobb a kelleténél, de azért nem zavaróan. – Ne zárjuk be az ajtót? – kérdezi félszegen.

-         - Nem jön be senki, ha én nem adok rá engedélyt – mondom magabiztosan. - Azt akarom, hogy maradjon nyitva. Izgat.

-        - Értem – széles ajkai mosolyra húzódnak, és végre felkászálódik az íróasztalomra. Gondolataimba beférkőzik egy elképzelt lány arca, aki az éteren keresztül látja, amint a kezem a forró, nedves hús fölött kalandozik. Épp csak az ujjaim hegyével érek hozzá, Tina pedig halkan, kéjesen nyöszörögni kezd.

-         - Gombold ki az inged – utasítom, ő pedig engedelmeskedik. A konzervatív, igazán állásinterjús, piros blúz alól csipketrikó kerül elő, majd kisvártatva feszes, kerek, de kicsi mellek. A nők nem is gondolnák, milyen izgató a férfi számára némi tökéletlenség. Ujjaimmal dolgozni kezdek a meredező kis bimbókon, a tőlem telhető maximális gyengédséggel. Ezt ígértem az Úrnőnek, hát legyen. Valamiért biztos voltam abban, hogy az ő mellei is ilyen kis hetykék – lehunyt szemekkel veszem a számba a kőkemény bimbót és nem nehéz elképzelnem, hogy Lady Boss-al vagyok. Mindvégig arra gondolok, hogy lát, hogy felméri a képességeimet, hogy ami most történik, az alapján azt gondolja majd, vele is gyengéd leszek. Frászt…! Tudom, hogy szét fogom tépni. Akinek ilyen finom bőre, észvesztő illata van, azt nekem falhoz kell csapnom, és olyan keményen megdugni, ahogy csak lehet. Tinát tizedennyire sem kívánom, csakis ezért vagyok képes most visszafogni magam. Őrjítően lassan végignyalom a hasát, és apró harapásokkal tarkítom. Széttárja a lábát, remeg, zihál, nyögdécsel, minden baja van – nagyon helyes, hiszen alapos munkát végzek. Ujjaim a tanga csipkéje alá csúsznak, ami egészen átnedvesedett, és ahogyan vágyakozva megemeli a csípőjét, kettő is belecsusszan. Szült már egy gyereket, persze, hogy nem olyan szűk, rugalmas, mint az Úrnő, de a húsa lüktet, pulzál, éhezik a gyönyörre. Közelebb fészkelődik, hogy még mélyebben belé nyúljak, én pedig lassan mozgatni kezdem az ujjaim a csúszós, meleg testben, miközben a csiklójára hajolok. Túlságosan élvez ahhoz, hogy észrevegye, amint a monitorra pillantok, ahol Lady Boss chat-ablaka villog. Mosolyogva kezdem nyalni, a farkamban lüktet a vér, mert arra gondolok, hogy talán már magával játszik, irigyli a másik nőtől a nem mindennapi kéjt, amiben részesítem. Egyre inkább úgy érzem, majd felrobbanok. Legszívesebben térdre kényszeríteném Tinát, pedig tudom, az ígéretem értelmében nem tehetem. Csakhogy túl sok itt az inger: a tudat, hogy bárki, bármikor ránk nyithat, hogy a munkaidőmben csinálom, Lady Boss éteri jelenléte, Tina zihálása és kis nyögései mind hozzájárulnak ahhoz, hogy eljön a pont, amikor lecsapom a laptop tetejét, - ezzel eltakarva magunkat a kíváncsi szempár elől, majd az asztal alá tolom a nőt, és tövig a szájába nyomom magam. Ujjaim erősen markolják a haját, ő pedig alázatosan mozog, miközben a szabad kezével a csiklóján dolgozik. A végletekig felizgatja, hogy használom, akár egy tárgyat. Mondja azt valaki, hogy nem ez kell a nőknek! Baromság. Egy ilyen riportalanyt találnál már, Döbrentei Kata.

Tina, most, hogy szemlátomást elment, hálás, és ha lehet, még odaadóbban furulyázik, amit a szájával művel, az egy komplett koncerttel felér. Visszafogom magam, próbálok másra gondolni, mint amit érzek, hogy még egy kicsit tartson. Gonosz élvezettel tölt el a tudat, hogy lecsaptam a laptop tetejét, és ezzel épp úgy megfosztom az Úrnőt a végkifejlettől, mint a múltkor ő engem. És még jó fej is vagyok vele, mert nincs megkötözve, az ujjai belesimogathatják egy hatalmas orgazmusba. Hm. Azt hiszem, nem bírom tovább. Igen, mindjárt robbanok…

-         - Kopognak az ajtón – nyögi halkan Tina, miközben gyorsan fölkászálódik, és magára rángatja az ingét. Alig hallom, amit mond. A vér eltűnt az agyamból, és abban a meredező húsdarabban összpontosul, amely a lábaim között kilövésre kész, lüktet, feszül. Mérgesen a nőre, majd az ajtóra kapom a tekintetem, amikor csakugyan meghallom a nem is túlságosan szolid dörömbölést.

-        -  Ki kell nyitnom – mordulok rá, és erőnek erejével tuszkolom vissza a farkamat a nadrágomba. Tudom, hogy bénán néz ki, de nem tűröm be az ingem, mert ha úgy mennék ki, meglenne a holnapi Blikk címlap. A ManStyle főszerkesztőjének munka közben is áll. Bravúros cikk. Résnyire nyitom az irodám ajtaját.

-         - Mi van? – kérdezem nem túl barátságosan. –Mintha azt kértem volna, hogy ne zavarjatok!

Döbrentei Kata zaklatottan méreget.

-         - Anna nem mert neked szólni, hogy bombariadó van a házban. Kiürítik az épületet, mindenkinek haza kell mennie. Ez elég nyomós érv?

-        -  Kösz – felelem, majd magamra csapom az irodám ajtaját és a zakómért nyúlok. Tina, mint egy gyakorlott szerető, rendbe szedte magát és most felém közelít.

-         - Befejezzük, amit… - kezdi óvatosan.

-        -  Nem – mondom, a farkam akarata ellenére, és bosszankodom, hogy úgy látszik, mostanában képtelen vagyok egy normális elélvezésre, ami nem az én formám. Ez egy héten belül már a második. Mintha Lady Boss-nak nem csak különleges kisugárzása, de mágikus ereje is volna. Elvégre, mennyi esélye van annak, hogy épp akkor dörömböl valaki az ajtómon, amikor végre a csúcsra érnék? Nagyon ideges vagyok és elment a kedvem az egésztől. Tinától is. Mert az ízig-vérig domina után, akivel pár napja összeakadtam, ő csak silány pótlék lehet. Én Lady Boss-t akarom betörni, a vad kancát. Ez a baj az összes többivel: hogy mindent odaadnak, és aki mindent odaad, attól már nem tudok mit elrabolni, tehát megfelelő zsákmány híján tovább állok. Egyszeriben eszembe ötlik a gondolat, hogy már túl sokszor diktáltam én a feltételeket, ahhoz, hogy még mindig fokozottan izgasson, ha használhatok valakit. Abban az érzésben viszont, hogy engem használnak, a vele töltött röpke óra alatt egészen elvesztem. A gondolataim csak úgy áradnak, már megint alig figyelek a környezetemre…

-         - Megértem, ha sok a dolgod – jut el hozzám Tina hangja. – De rosszul érzem magam, amiért te nem fejezted be. Én pedig… - kissé elpirul.

-        -  Semmi gond – rávillantom a mosolyom – Vedd ezt egyszeri ajándéknak – a kezébe adom a táskáját, ő pedig rám mosolyog, és egy mappát húz ki belőle.

-         - Itt az önéletrajzom, Zoárd. Szerintem a kiadón belül többféle munkakörben is tudnátok alkalmazni. Köszönöm, hogy megígérted, a kezébe adod a megfelelő embernek – érzem én, hogy a megígérted kifejezésen van a hangsúly. Hogy a franc essen belé! Megtudta, ki vagyok valójában, és ez már zsarolási alap, azonban nem neszelheti meg, hogy értem a célzást, nem érezheti, hogy egy kicsit is képes bennem szorongást generálni. Már így is túlságosan fáj a farkam. Au. A. Rohadt. Életbe.

-         - Rendben – bólintok határozottan. – Visszatalálsz a lifthez? Nekem van még egy kis elintéznivalóm.

-         - Hogyne, lassan úgyis mennem kell a gyerekért – felbátorodva mosolygott. – Várom a HR-es jelentkezését és köszönöm a kellemes délutánt. Remélem, majd folytatjuk, Zoárd.

-         - Ha lehet, maradjunk a Soldier-nél – zavar, hogy újfent a polgári nevemen szólít, mert a magánéletemben, ami egyenlő az online kalandvilágommal, ezt nem használom.

Mosolyogva, kissé decensen biccent, amint megköti a sálat a nyakában, mintha nem épp az imént lett volna a farkam a szájában. De nem. Ez utóbbira most gondolni sem akarok, még mindig éppen eléggé lüktet. Fellélegzem, amikor elmegy, és végre megigazítom a nadrágom derekát, betűröm az övemet. Épp az övcsattal bíbelődöm, amikor ismét megzavarnak.

-         - Zoárd, bocs, de most már igazán le kell mennünk! – Anna gondterhelt volt és rezignált. – A tűzszerészek átkutatják a házat…

-         - Már rég lemehettél volna, ha ennyire parás vagy.

-        -  A titkárnőd vagyok.

-         És akkor ezek szerint felrobbannál velem együtt? – zavartan lesüti a szemét. UFO. Ez a lány minden kétséget kizáróan egy földönkívüli. – Oké, jövök, egy perc, vedd te is a kabátod!

Felnyitom a laptop tetejét és elképedve kémlelem a monitort.

-         - Mi a picsa…? – dünnyögöm magam elé.

-         - Tessék? – kérdezi Anna.

-         - Semmi – mondom, aztán egy mozdulattal kikapcsolom az Apple-t, és Annával együtt indulok el a folyosón, a lift irányába. A lépcsőházba érve kinézek az ablakon: az irodaházból kihajtott emberek nagy csoportba verődve ácsorognak a belső udvaron, akár egy násznép valakinek az esküvőjén. Erről jut eszembe:

-         - Anna – beszállunk a liftbe. – Figyelj, holnap nézzél nekem a Neckermann honlapján egy nászutat a Maldívra.

-         - Neked? – titkárnőm elkerekedett szemekkel bámul rám, a kezét az ajka elé kapja. – Bocsánat, gratulálok! Nem is tudtam, hogy…

-         - Nem! – torkolom le a feltételezésért. – Ajándék lesz egy ismerős párnak.

-        -  Értem – bizonygatta, és láthatóan próbálta összeszedni magát. – Megkeresem a legkedvezőbb lehetőségeket, és küldök neked linkeket…

-         - Kösz – mintha ez a gesztus számítana bármit is, hiszen ő a személyi titkárnőm. Evidens, hogy azt teszi, amit mondok. Szótlanul liftezünk a földszinting, ahol ő kiszáll, én pedig kisvártatva a mélygarázsban találom magam. Végre egyedül vagyok a gondolataimmal, és a képpel az agyamban, amit az imént láttam a monitoron: legalább ötven, bosszantóan vigyorgó, vörös ördögfej gúnyolódott rajtam a Skype-on, és ha ez nem lett volna elég, Lady Boss csupa nagybetűvel véste a képernyőmre: ÜGYES VOLTAM?

Ingerülten a mélygarázs falába bokszoltam, majd számomra is váratlanul kitört belőlem a röhögés. Már tudtam, hogy a székház nem ma fog a levegőbe röpülni.

-         Vazze, ez tényleg képes volt kiüríttetni egy házat, csak hogy ne élvezzek el?

Hirtelen támadt jókedvembe azonban szorongás vegyült: ki ez a nő és honnan ismerhet engem? Ziher, hogy nem az Apolló hotelben volt a közelemben először.