Szurovecz Kitti: Törés (18+) 5. fejezet

5.     fejezet

Épp az irodámban ülök néhány újságíróval, látszólag elmélyülten hallgatom, ki, hol tart a kiadott munkák szervezésében, és véleményt formálok a múlthét óta elkészült anyagokról. Katát kivallatom, hogy áll a témájával, talált-e már nőket, akik hajlandóak nyilatkozni arról, miért szeretik a megalázott szerepét az ágyban. Elmondja, hogy talált, de természetesen arccal, névvel együtt senki nem vállalja.

-         - Nem is az arcukra vagyunk kíváncsiak, hanem a seggükre – összegzi summás véleményét a művészeti vezetőm. Mosolytalan arccal meredek rá.

-         - Elemér, ha soviniszta vicceket durrogtatsz, legalább legyél eredeti – vetem oda, majd ismét Katára figyelek, aki feszülten pásztázza az arcomat.

-         - Három riportalanyban maradtunk, ugye? Legalább egy vállalja be fotóval, és keresztnévvel együtt. Nagyon fontos, hogy hitelesek legyünk. Győzd meg, oké?

-        -  Hogyan, amikor nincsenek érveim? Csoda, hogy ilyen témában egyáltalán nyilatkozik valaki. Azt hiszem, túlfeszítjük a húrt, és végül…

-        - Kata – az órára pillantok, majd a tekintetem kedvetlenül végigfut az újságíróimon. Mindannyian tudják, mi következik, de akkor is kimondom: - Ha nem vagy képes azonosulni a ManStyle arculatával, elmehetsz máshová is melózni. Van elég nyugdíjas otthon ebben a házban, amit a mi példányszámunk tart el. Ennek pedig így is kell maradnia!

-         - Én már azt sem értem, mit keres itt egy nő… - szól közbe Laci, Kata legnagyobb riválisa, akit irritáló hanglejtése miatt rég kikiáltottam tiszteletbeli homokosnak. Lesújtóan nézek rá, ő pedig a jelek szerint tudja, mikor tanácsos hallgatni.

-         - Attól még, hogy ez egy férfimagazin, kell a női szemszög is a lapba – hangoztatom vagy ezredszer. – De ettől még elmehetsz, Kata, ha akarsz. Nos? – újra rápillantok, felém les a nevetségesen hosszúra festett szempillái alól. Könnyes. Hát, ez remek! Az asztalra csapom a témajavaslatokkal teli mappát, amit eddig az ölemben tartottam. Soha rosszabb hangulatú keddet – lassan itt lesz az ideje kicsit feldobni. Kata lesüti a szemét, majd fölpattan, kilöki maga alól a széket, csaknem felborul.

-         - Maradok – mondja halkan. – Bocs – teszi hozzá sután, majd kiviharzik az irodámból, még látom, hogy az arcához kapja a kezét.

-         - Biztos megjött neki… - Laci megint nagyon okosat szól, és szerencséje, hogy megcsörren az asztalon heverő I-Phone-om. Blága Mariann. Mi van ma?

-         - Ezt fel kell vennem – mondom a jónépnek. – Mára amúgy is végeztünk, ennyi.

Mind az öten szedelőzködnek, meglátásom szerint nem elég gyorsan. Hagyom, hogy a készülék végig csöngjön, majd elhallgasson. Miután mindannyian eltűnnek, visszahívom Mariannt. Egyetlen porcikám sem vágyik erre, de valahol mégiscsak a főnököm. A főnököm, aki meg akarja velem dugatni magát, mintha nem csak a főszerkesztő, hanem a tenyészbika státusz is a névjegyemre lenne nyomtatva.

-         - Hogy mennek a dolgok, Zoárd? – kérdezi megszokott, hűvös hangján. – Alakul az új koncepció?

-         - Igen. Lassan összeáll a megújult lapterv. Az egész csapat lelkesen dolgozik. Pár napja volt nálam Dénes, neki már vázoltam az ötleteimet és az aktualitásokat.

-         - Miféle aktualitásokat? – a hangja megremeg, én pedig szinte látom magam előtt, ahogyan agresszívan beleszív az elektromos cigarettába. Agresz-szív. Ha együtt lennénk, valószínűleg domina volna, aki égő csikkeket nyom el az áldozata testén, miközben az bekötött szemekkel, gyanútlanul szexszel vele. A gondolatba is beleborzongok – van az a szadizmus, ami már nekem is sok. Magyaráznom sem kell önmagamnak, miért épp Mariannt rakta be a tudatalattim ebbe a fakkba.

-         - Ne aggódj, nem árultam el a vezérigazgatónak, hogy rám akartál mászni – mondom szenvtelenül.

-         - Hidd el, nem is éri meg – pattan rajtam a hangja, mint egy ostor. – Én is épp eleget tudok rólad…

-         - Kellemes munkakapcsolat lesz ez így, nem igaz, Mariann? – komolyan felidegesít. –Miért hívtál?

-         - Nem bízom benned.

-         - Erről csakis te tehetsz, és a múltkori kirohanásod. Eszemben sem volt, hogy beszéljek a történtekről Dénesnek. Azt gondoltam, a bocsánatkérő leveleddel elfelejthetjük ezt az egészet, elvégre, ha jól tudom, a ManStyle-al komoly gondok vannak. Talán azok megoldására kellene koncentrálnunk…

-         - Miért nem akarod, Zoárd? Olyan sok nővel lefekszel, mit számít már még egy?

Jézusmária, atya úristen, ez a tyúk skizofrén! Mély levegőt veszek és eldöntöm, hogy megpróbálok türelmes lenni vele, igyekszem nem megtiporni jobban, mint okvetlen muszáj. Megint a csikkelnyomós domina tébolyult arcát látom.

-       -   Alapszabály nálam, hogy a munkát nem keverem össze a magánélettel – mondom neki. – Nagyon vonzó nő vagy, de ez alól te sem lehetsz kivétel.

-        -  Kényelmes lenne – mondja, lerázva magáról az érveimet. – Tudom, hogy tetszem neked, csak vegyesek az érzelmeid, mert a főnököd vagyok. Gondolj bele! Egyikünknek sincs más, csak a munkája. Mennyivel egyszerűbb, izgalmasabb, és kielégítőbb lenne számodra is, ha néha összejönnénk, nem kellene alkalmi lányokat hajkurásznod. Persze, ez az egész kettőnk édes kis titka maradna. Hidd el, hogy a közös munka is jobban menne. Leomlanának köztünk bizonyos falak…

Milyen falak? Azok, drágám, hegyek. Az órára pillantok: háromnegyed-kettő van. Le akarom rázni őt, mert Tina bármelyik pillanatban itt lehet, le kell mennem érte a recepcióra. Még a webkamerát és a monitort is be kell állítanom, hogy a lehető legjobb képet és hangot adja, egyszóval, tele vagyok elintézetlen üggyel.

-         - Gondolkozom a dolgon, ígérem – mondom homlokráncolva. – De most le kell tennem, mert kezdődik egy tárgyalásom.

-         - Komolyan mondod? – a hangja megenyhül, már-már emberi tónust kap.

-         - Igen – mondom, mint egy házasságra kényszerített vőlegény, akit szerencsére megment a kopogás a további diskurzustól. – Le kell tennem, itt a vendégem, szia! – kinyomom a mobilt, és értetlenül meredek Annára, aki néhány iratot szorongat a kezében.

-         - Most nem érek rá aláírni ezeket. Később – hessegetem, és elmegyek mellette. - Fontos vendéget várok, magam megyek le érte.

-         - Tudom, mert már a fogadószobában ül.

-         - Micsoda? – torpanok meg.

-         - Mondta a recepciósnak, hogy hozzád jött, hát fölkísérték.

-         - Nagyszerű – mondom bosszankodva, miközben megkerülöm Annát, és visszatérek az íróasztalom mögé, hogy még egyszer ellenőrizzem a webkamerát. Ujjaim ingerülten kattognak az egéren, másodpercekig nem történik semmi. Felnézek rá. Még mindig itt áll, az iratokkal a kezében, és rám bámul. Nem látom a szemeit, mert a kinti fényt visszatükrözi csiricsáré, rózsaszín keretes szemüvege.

-         - Mi az? – kérdezem.

-         - Kérlek, olvasd el, és írd alá ezeket, mielőtt bejönne a vendéged.

-         - Miket hoztál? – kérdezem megadóan, ha hagyod magad, hamarabb szabadulsz – módon.

-         - Néhány szerződés, számlák, és az új reklámkampány költségvetését is alá kellene írnod, mielőtt Dénes asztalára kerül. Szorít a határidő, le kell adni mindent…

Megdörzsölöm a homlokom. Intek neki, hogy hozza őket ide. Néhány lépéssel mellettem terem, közben átfut a fejemen, hogy lehet valaki ennyire kékharisnya. De hát ezért vettem fel éppen őt – olyan titkárnő kell, akit az ember nem kíván meg. Megáll, és felém nyújtja a papírokat. A szürke gyapjúpulóvere ujja agyonmosott, lehangoló. El kéne beszélgetnem vele, hogy a ManStyle szerkesztőségi titkárnője mégsem lehet ennyire topis, de helyette is én érzem kínosan magam. Ez az Anna tipikus bölcsész – gyűrött, szakadt, aszexuális, fut át a fejemen, miközben minden papírt szignózok, aláírok. Örülök, hogy megbízható csapat vesz körül, és nem kell a részletekkel foglalkoznom. Anna felé nyújtom a papírokat, átveszi őket, aztán az ajtó felé hátrál.

-         Bevezetem a vendégedet – mondja gyorsan.

-         - Remek. Senki ne zavarjon, amíg nem végeztünk. Egy reménybeli újságíró – teszem hozzá, bár fogalmam sincs, hogy miért magyarázkodom a szerkesztőség szürke egérkéjének.

Végre elmegy, én pedig az ablak felé fordulok. Üresnek érzem magam, bámulok a semmibe, egészen addig, míg újra ki nem nyílik az irodám ajtaja. Hirtelen megcsap egy illat, észveszejtő, izgató, valahonnan ismerős, és olyan tempóban fordulok sarkon, mint a csajos filmek macsó vámpírjai, ha vérszagot éreznek. Vagy a képzeletem játszik velem, vagy Tina ugyanazt a parfümöt használja, mint Lady Boss. Olyan érzésem támad, mintha itt lenne mellettem, és azonnali merevedés lesz úrrá rajtam. Különös véletlen, de Tina semmi esetre sem lehet egy és ugyanaz az Úrnőmmel, hiszen utóbbi szemmel láthatóan online. Arra vár, hogy megmutassam, mit tudok.

-         - Szia – köszönök kissé rekedten, majd a hátam mögé nyúlok, és amint közeledik, aktivizálom a webkamerát. Még reggel beállítottam a szöget, az élességet, úgy, hogy az arcunk semmi esetre se legyen kivehető, de a közönség azért élvezhető képet kapjon. Elárulom, nem volt egyszerű. Csakúgy, mint a pontot belőni, ahol nem látnak ránk a biztonsági kamerák. Nap közben nem akarom letakarni őket, ennyit nem kockáztatok. Már így is majd kiugrik a szívem, és nem csak a vágytól, hanem a tudattól is, hogy fényes nappal, az irodámban fogok örömet szerezni egy nőnek. Ráadásul egy másik nő kérésére, aki online követi az egészet, és talán maszturbál. Extrém izgalmas.

-         - Szia – mondja halkan Tina. – Remélem, nem bánod, hogy talpraesett vagyok és bejelentkeztem. Az aulában láttam a fényképed, és alatta volt a neved. Mindig éreztem, hogy fontos ember vagy…

-         - Ebben nem tévedsz – mondom neki szerénytelenül. – És most abban a szerencsében van részed, hogy ez a fontos ember fog kényeztetni.

-         - Komolyan mondtad, amit a munkával kapcsolatban mondtál? – arcán naiv, kedves mosoly. Közelebb jön, a fekete bőrkanapé felé tendál.

-         - Ne oda – intek neki, és az íróasztalra mutatok. – Dobd le a farmerod és ülj ide elém, egy szál bugyiban – mondom halkan. – Később majd a munkáról is beszélünk…

-         - Hoztam önéletrajzot – mondja lelkesen, kibújik a nadrágjából. Fekete csipketanga van rajta, amelyben a feneke kicsit nagyobb a kelleténél, de azért nem zavaróan. – Ne zárjuk be az ajtót? – kérdezi félszegen.

-         - Nem jön be senki, ha én nem adok rá engedélyt – mondom magabiztosan. - Azt akarom, hogy maradjon nyitva. Izgat.

-        - Értem – széles ajkai mosolyra húzódnak, és végre felkászálódik az íróasztalomra. Gondolataimba beférkőzik egy elképzelt lány arca, aki az éteren keresztül látja, amint a kezem a forró, nedves hús fölött kalandozik. Épp csak az ujjaim hegyével érek hozzá, Tina pedig halkan, kéjesen nyöszörögni kezd.

-         - Gombold ki az inged – utasítom, ő pedig engedelmeskedik. A konzervatív, igazán állásinterjús, piros blúz alól csipketrikó kerül elő, majd kisvártatva feszes, kerek, de kicsi mellek. A nők nem is gondolnák, milyen izgató a férfi számára némi tökéletlenség. Ujjaimmal dolgozni kezdek a meredező kis bimbókon, a tőlem telhető maximális gyengédséggel. Ezt ígértem az Úrnőnek, hát legyen. Valamiért biztos voltam abban, hogy az ő mellei is ilyen kis hetykék – lehunyt szemekkel veszem a számba a kőkemény bimbót és nem nehéz elképzelnem, hogy Lady Boss-al vagyok. Mindvégig arra gondolok, hogy lát, hogy felméri a képességeimet, hogy ami most történik, az alapján azt gondolja majd, vele is gyengéd leszek. Frászt…! Tudom, hogy szét fogom tépni. Akinek ilyen finom bőre, észvesztő illata van, azt nekem falhoz kell csapnom, és olyan keményen megdugni, ahogy csak lehet. Tinát tizedennyire sem kívánom, csakis ezért vagyok képes most visszafogni magam. Őrjítően lassan végignyalom a hasát, és apró harapásokkal tarkítom. Széttárja a lábát, remeg, zihál, nyögdécsel, minden baja van – nagyon helyes, hiszen alapos munkát végzek. Ujjaim a tanga csipkéje alá csúsznak, ami egészen átnedvesedett, és ahogyan vágyakozva megemeli a csípőjét, kettő is belecsusszan. Szült már egy gyereket, persze, hogy nem olyan szűk, rugalmas, mint az Úrnő, de a húsa lüktet, pulzál, éhezik a gyönyörre. Közelebb fészkelődik, hogy még mélyebben belé nyúljak, én pedig lassan mozgatni kezdem az ujjaim a csúszós, meleg testben, miközben a csiklójára hajolok. Túlságosan élvez ahhoz, hogy észrevegye, amint a monitorra pillantok, ahol Lady Boss chat-ablaka villog. Mosolyogva kezdem nyalni, a farkamban lüktet a vér, mert arra gondolok, hogy talán már magával játszik, irigyli a másik nőtől a nem mindennapi kéjt, amiben részesítem. Egyre inkább úgy érzem, majd felrobbanok. Legszívesebben térdre kényszeríteném Tinát, pedig tudom, az ígéretem értelmében nem tehetem. Csakhogy túl sok itt az inger: a tudat, hogy bárki, bármikor ránk nyithat, hogy a munkaidőmben csinálom, Lady Boss éteri jelenléte, Tina zihálása és kis nyögései mind hozzájárulnak ahhoz, hogy eljön a pont, amikor lecsapom a laptop tetejét, - ezzel eltakarva magunkat a kíváncsi szempár elől, majd az asztal alá tolom a nőt, és tövig a szájába nyomom magam. Ujjaim erősen markolják a haját, ő pedig alázatosan mozog, miközben a szabad kezével a csiklóján dolgozik. A végletekig felizgatja, hogy használom, akár egy tárgyat. Mondja azt valaki, hogy nem ez kell a nőknek! Baromság. Egy ilyen riportalanyt találnál már, Döbrentei Kata.

Tina, most, hogy szemlátomást elment, hálás, és ha lehet, még odaadóbban furulyázik, amit a szájával művel, az egy komplett koncerttel felér. Visszafogom magam, próbálok másra gondolni, mint amit érzek, hogy még egy kicsit tartson. Gonosz élvezettel tölt el a tudat, hogy lecsaptam a laptop tetejét, és ezzel épp úgy megfosztom az Úrnőt a végkifejlettől, mint a múltkor ő engem. És még jó fej is vagyok vele, mert nincs megkötözve, az ujjai belesimogathatják egy hatalmas orgazmusba. Hm. Azt hiszem, nem bírom tovább. Igen, mindjárt robbanok…

-         - Kopognak az ajtón – nyögi halkan Tina, miközben gyorsan fölkászálódik, és magára rángatja az ingét. Alig hallom, amit mond. A vér eltűnt az agyamból, és abban a meredező húsdarabban összpontosul, amely a lábaim között kilövésre kész, lüktet, feszül. Mérgesen a nőre, majd az ajtóra kapom a tekintetem, amikor csakugyan meghallom a nem is túlságosan szolid dörömbölést.

-        -  Ki kell nyitnom – mordulok rá, és erőnek erejével tuszkolom vissza a farkamat a nadrágomba. Tudom, hogy bénán néz ki, de nem tűröm be az ingem, mert ha úgy mennék ki, meglenne a holnapi Blikk címlap. A ManStyle főszerkesztőjének munka közben is áll. Bravúros cikk. Résnyire nyitom az irodám ajtaját.

-         - Mi van? – kérdezem nem túl barátságosan. –Mintha azt kértem volna, hogy ne zavarjatok!

Döbrentei Kata zaklatottan méreget.

-         - Anna nem mert neked szólni, hogy bombariadó van a házban. Kiürítik az épületet, mindenkinek haza kell mennie. Ez elég nyomós érv?

-        -  Kösz – felelem, majd magamra csapom az irodám ajtaját és a zakómért nyúlok. Tina, mint egy gyakorlott szerető, rendbe szedte magát és most felém közelít.

-         - Befejezzük, amit… - kezdi óvatosan.

-        -  Nem – mondom, a farkam akarata ellenére, és bosszankodom, hogy úgy látszik, mostanában képtelen vagyok egy normális elélvezésre, ami nem az én formám. Ez egy héten belül már a második. Mintha Lady Boss-nak nem csak különleges kisugárzása, de mágikus ereje is volna. Elvégre, mennyi esélye van annak, hogy épp akkor dörömböl valaki az ajtómon, amikor végre a csúcsra érnék? Nagyon ideges vagyok és elment a kedvem az egésztől. Tinától is. Mert az ízig-vérig domina után, akivel pár napja összeakadtam, ő csak silány pótlék lehet. Én Lady Boss-t akarom betörni, a vad kancát. Ez a baj az összes többivel: hogy mindent odaadnak, és aki mindent odaad, attól már nem tudok mit elrabolni, tehát megfelelő zsákmány híján tovább állok. Egyszeriben eszembe ötlik a gondolat, hogy már túl sokszor diktáltam én a feltételeket, ahhoz, hogy még mindig fokozottan izgasson, ha használhatok valakit. Abban az érzésben viszont, hogy engem használnak, a vele töltött röpke óra alatt egészen elvesztem. A gondolataim csak úgy áradnak, már megint alig figyelek a környezetemre…

-         - Megértem, ha sok a dolgod – jut el hozzám Tina hangja. – De rosszul érzem magam, amiért te nem fejezted be. Én pedig… - kissé elpirul.

-        -  Semmi gond – rávillantom a mosolyom – Vedd ezt egyszeri ajándéknak – a kezébe adom a táskáját, ő pedig rám mosolyog, és egy mappát húz ki belőle.

-         - Itt az önéletrajzom, Zoárd. Szerintem a kiadón belül többféle munkakörben is tudnátok alkalmazni. Köszönöm, hogy megígérted, a kezébe adod a megfelelő embernek – érzem én, hogy a megígérted kifejezésen van a hangsúly. Hogy a franc essen belé! Megtudta, ki vagyok valójában, és ez már zsarolási alap, azonban nem neszelheti meg, hogy értem a célzást, nem érezheti, hogy egy kicsit is képes bennem szorongást generálni. Már így is túlságosan fáj a farkam. Au. A. Rohadt. Életbe.

-         - Rendben – bólintok határozottan. – Visszatalálsz a lifthez? Nekem van még egy kis elintéznivalóm.

-         - Hogyne, lassan úgyis mennem kell a gyerekért – felbátorodva mosolygott. – Várom a HR-es jelentkezését és köszönöm a kellemes délutánt. Remélem, majd folytatjuk, Zoárd.

-         - Ha lehet, maradjunk a Soldier-nél – zavar, hogy újfent a polgári nevemen szólít, mert a magánéletemben, ami egyenlő az online kalandvilágommal, ezt nem használom.

Mosolyogva, kissé decensen biccent, amint megköti a sálat a nyakában, mintha nem épp az imént lett volna a farkam a szájában. De nem. Ez utóbbira most gondolni sem akarok, még mindig éppen eléggé lüktet. Fellélegzem, amikor elmegy, és végre megigazítom a nadrágom derekát, betűröm az övemet. Épp az övcsattal bíbelődöm, amikor ismét megzavarnak.

-         - Zoárd, bocs, de most már igazán le kell mennünk! – Anna gondterhelt volt és rezignált. – A tűzszerészek átkutatják a házat…

-         - Már rég lemehettél volna, ha ennyire parás vagy.

-        -  A titkárnőd vagyok.

-         És akkor ezek szerint felrobbannál velem együtt? – zavartan lesüti a szemét. UFO. Ez a lány minden kétséget kizáróan egy földönkívüli. – Oké, jövök, egy perc, vedd te is a kabátod!

Felnyitom a laptop tetejét és elképedve kémlelem a monitort.

-         - Mi a picsa…? – dünnyögöm magam elé.

-         - Tessék? – kérdezi Anna.

-         - Semmi – mondom, aztán egy mozdulattal kikapcsolom az Apple-t, és Annával együtt indulok el a folyosón, a lift irányába. A lépcsőházba érve kinézek az ablakon: az irodaházból kihajtott emberek nagy csoportba verődve ácsorognak a belső udvaron, akár egy násznép valakinek az esküvőjén. Erről jut eszembe:

-         - Anna – beszállunk a liftbe. – Figyelj, holnap nézzél nekem a Neckermann honlapján egy nászutat a Maldívra.

-         - Neked? – titkárnőm elkerekedett szemekkel bámul rám, a kezét az ajka elé kapja. – Bocsánat, gratulálok! Nem is tudtam, hogy…

-         - Nem! – torkolom le a feltételezésért. – Ajándék lesz egy ismerős párnak.

-        -  Értem – bizonygatta, és láthatóan próbálta összeszedni magát. – Megkeresem a legkedvezőbb lehetőségeket, és küldök neked linkeket…

-         - Kösz – mintha ez a gesztus számítana bármit is, hiszen ő a személyi titkárnőm. Evidens, hogy azt teszi, amit mondok. Szótlanul liftezünk a földszinting, ahol ő kiszáll, én pedig kisvártatva a mélygarázsban találom magam. Végre egyedül vagyok a gondolataimmal, és a képpel az agyamban, amit az imént láttam a monitoron: legalább ötven, bosszantóan vigyorgó, vörös ördögfej gúnyolódott rajtam a Skype-on, és ha ez nem lett volna elég, Lady Boss csupa nagybetűvel véste a képernyőmre: ÜGYES VOLTAM?

Ingerülten a mélygarázs falába bokszoltam, majd számomra is váratlanul kitört belőlem a röhögés. Már tudtam, hogy a székház nem ma fog a levegőbe röpülni.

-         Vazze, ez tényleg képes volt kiüríttetni egy házat, csak hogy ne élvezzek el?

Hirtelen támadt jókedvembe azonban szorongás vegyült: ki ez a nő és honnan ismerhet engem? Ziher, hogy nem az Apolló hotelben volt a közelemben először.