Penna Percek - Spirit Bliss: Nyomtatott könyv és e-book

 Nagyon sok beszélgetést folytattam már le a nyomtatott könyv/e-book témáról, ezért úgy gondoltam, egyetlen bejegyzésben kifejtem a véleményemet. Hangsúlyozom, ez a saját véleményem, senkitől nem várom el, hogy ugyanígy gondolja. :)

Elnevezési problémáim

Számomra nagyon sokat jelentenek a könyvek. Már három évesen tudtam olvasni, a dédimamám és anyukám is könyvmániásak, több ezernyi könyvet örököltem tőlük, és nagyon korán megtanítottak a könyvek szeretetére. Talán, kicsit túlzottan is, mert vannak a könyvekkel kapcsolatban bizonyos mániáim, amikről tudom, hogy butaságok, a barátaim is jókat mosolyognak rajtuk, mégsem vagyok képes leszokni róluk. Ilyen például, hogy kiemelkedő figyelemmel vigyázok a könyveimre, mert nem bírom elviselni, ha bármiféle bajuk esik, egy kis gyűrődést sem.

Bár olvastam már e-bookot, nagyon ritkán teszek ilyet, mert határozottan nyomtatott könyv mániás vagyok. Ettől függetlenül látom az e-book előnyeit. Egy nyaralásra könnyedén magaddal cipelhetsz akár több száz könyvet is, valamint spórolhatsz vele, mert egy e-bookot beszerezni legálisan is olcsóbb, mint egy könyvet. Viszont úgy érzem, két különböző dologról, termékről van szó, és ezért különbséget kell tenni az elnevezés terén is. Az e-book attól, hogy szerintem nem könyv, nem rosszabb, mint a nyomtatott könyv, hanem egyszerűen csak más. A banán sem rosszabb a baracknál csak azért, mert a barackot jobban szeretem, és bár mindkettő gyümölcs, azért mindegyiknek megvan a maga neve. Ugyanúgy az e-book sem rosszabb a nyomtatott könyvnél, és bár mindkettő történeteket és egyéb írásokat tartalmaz, én úgy gondolom, legyen meg mindkettőnek a saját neve, az egyiknek könyv, a másiknak elektronikus regény, történet, írás.

Mi is számomra a könyv, és miért fontos nekem?

Számomra a könyv az, aminek illata van, megtapinthatom, lapogathatom az oldalait, kinyithatom, és ha épp nem olvasom, akkor feltehetem a polcomra. Na meg, amit, ha csak ne adj isten, nem ég le a házunk, átörökíthetek majd a gyerekeimnek, unokáimnak, ahogyan a dédimamám és anyukám is tette az én esetemben. Ez számomra nagyon fontos.

Egy könyv megsárgul, elszakad, sok-sok évtized, –század után talán el is porlad, de sokkal tovább kitart, mint egy elektronikus szöveg, amelynek a formátumát és az e-book olvasóját folyamatosan fejlesztik, változtatják, jönnek újabb formátumok, újabb e-book olvasók, a régi, megvett elektronikus szövegek pedig elavulnak már a gyerekeink idejére, nemhogy az unokáinkéra. De a könyvek, talán még a dédunokáink dédunokáit is túlélhetik, ha megtanítják egymást a generációk a könyv valódi szeretetére és megóvására.

Ezen kívül, bár sokan azt hiszik, hogy az e-book környezetvédőbb, szerintem ez nem igaz. Több ismeretterjesztő filmet és cikket is láttam a témában, amelyből az derült ki számomra, hogy a papírkönyvek miatt kivágott fák sokkal kisebb környezeti problémát okoznak (a fák újraültethetők, a papír újrahasznosítható), mint a gyorsan elavuló elektronikus termékek, amelyeket nem lehet újrahasznosítani. Afrikában, Ázsiában a Földre nagyon káros szemétlerakó-helyekre szállítják őket, amelyek mostanra hatalmas területeket foglalnak el és szó szerint gyilkolják a Földet.

Írói szemmel

Mivel író vagyok és sok más írót is ismerek, így ki kell térnem arra, hogy ilyen szempontból mit gondolok a könyvekről. Szerintem, kevés olyan író van, aki ha választhatna, hogy e-bookként vagy nyomtatott könyvként jelenjen-e meg, akkor az e-bookra tenné a voksát. Ebből is látszik, hogy a két formátum között nem teszünk egyenlőségjelet, nem tartjuk egymással azonosnak őket (hangsúlyozom jobbnak és rosszabbnak sem, csak másnak tartjuk!). Talán érzelmi okok miatt döntenénk inkább a nyomtatott könyv mellett, mert ahhoz jobban lehet kötődni lelkileg, mint egy elektronikus regényhez, vagy azért, mert a nyomtatott könyv megjelentetése drágább, és ez egyfajta visszajelzés számunkra, hogy az adott kiadó hajlandó kockáztatni miattunk. Ettől függetlenül, első regényként klassznak tartom az e-bookokat is, mert ezek által az olvasók megismerhetik az adott történetet és írót, ám ez csak az első lépcsőfok szerintem a nyomtatott könyv felé vezető úton, mert a többségnek az a végcélja.

Illegális e-bookok és hatalmas károkozás

A neten rengeteg az illegális e-book, amelynek a fel- és letöltése a lehető legkárosabb cselekedett mind a kiadókkal, mind az írókkal, mind az olvasókkal szemben. Amíg az illegálisan olvasó rétegben nem tudatosul, hogy egy könyvet megírni ugyanolyan kemény munka, mint bármelyik másik, és úgy gondolkoznak, hogy ingyen is elvehetik más szellemi tulajdonát, mert ehhez joguk van (teszem hozzá, ha éhes vagyok, akkor sem vehetem el fizetség nélkül a boltból a kenyeret), addig véleményem szerint, Magyarországon nem lesz működőképes a legális e-book kereskedelem.

Első lépésként tudatosítani kéne az olvasókban, mekkora károkat okoznak, mert hiszem, hogy nem a károkozás a céljuk, és fogalmuk sincs arról, milyen rombolással jár a cselekedetük. Egy e-book letöltésével az ember 2500-3000 Ft-ot spórol könyvenként, míg a kiadóknak egy könyv feltöltése több százezres, néha milliós károkat okoz. Ha nem fogy az illegális letöltések miatt egy könyv, akkor tönkremehet az adott író karrierje, és kétséges, hogy megjelenhetnek-e a könyvei a jövőben. Az olvasókhoz pedig nem jutnak el azok a folytatások, új könyvsorozatok, amelyeket a kiadó anyagi okokból nem tud megjelentetni, így hiába akarják megvenni és elolvasni, vagy akár letölteni illegálisan a netről, mert nem lesz mit letölteni.

Csak azután tud majd úgy működni az e-book kereskedelem nálunk, mint külföldön, ha az olvasókhoz eljutnak ezek a szörnyű tények, és megértik, hogy milyen károkat okoznak egyetlen illegális e-book letöltésével is. Ez viszont úgy gondolom, jó időbe bele fog telni, mert leszoktatni valamiről azokat, akik máshoz szoktak hozzá, nagyon nehéz.

(Bár másik kiadóról van szó, pont ma találtam ezt a bejegyzést, amely alátámasztja azt, amit az illegális e-könyvekről írtam: http://agavekonyvek.kinja.com/kiadoi-nyilatkozat-a-felbemaradt-sorozatokrol-947377081 )

Összefoglalásképpen, én úgy gondolom, az e-booknak is megvan a maga előnye, szépsége, haszna, épp ezért lenne helye a piacon. Nem a nyomtatott könyvek helyett, hanem azok mellett. Viszont számomra az e-book és a nyomtatott könyv két különböző dolog, épp ezért nem tudom az e-bookot könyvnek nevezni. Az illegális e-bookok fel- és letöltését helytelennek és szörnyen károsnak tartom minden szempontból, és azt tanácsolom, hogy ha valakinek nem futja épp könyvre, az inkább iratkozzon be a könyvtárba, kérje kölcsön a könyvkeet vagy a különböző könyves oldalakon (Moly, Rukkola) cseréljen könyvet, kérjen utazókönyvet. Ezek a módszerek elmondhatatlanul kisebb károkkal járnak, mint az illegális e-bookok.

Végül is, az írók és kiadók nem léteznének olvasók nélkül, de az olvasók sem léteznének írók és kiadók nélkül, akik keményen dolgoznak azért, hogy csodás történeteket jutassanak el hozzájuk. Egymásra vagyunk utalva, egymás szeretete nélkül, nem létezhetünk, épp ezért ne okozzunk károkat egymásnak, hanem inkább segítsük, támogassuk egymást. Ti, olvasók azzal, hogy nem töltitek fel és le a könyveinket, mi pedig azzal, hogy érdekes, izgalmas, elgondolkoztató és lélekmelengető történeteket adunk nektek cserébe. :) Ha ez így megvalósul, akkor jól működő piaca lesz a könyveknek és az e-bookoknak is, és mindenki megtalálhatja azt a történetet és formátumot, amelyet és amelyben a legszívesebben olvas.

 - Spirit Bliss

Szurovecz Kitti: Törés (18+) 5. fejezet

5.     fejezet

Épp az irodámban ülök néhány újságíróval, látszólag elmélyülten hallgatom, ki, hol tart a kiadott munkák szervezésében, és véleményt formálok a múlthét óta elkészült anyagokról. Katát kivallatom, hogy áll a témájával, talált-e már nőket, akik hajlandóak nyilatkozni arról, miért szeretik a megalázott szerepét az ágyban. Elmondja, hogy talált, de természetesen arccal, névvel együtt senki nem vállalja.

-         - Nem is az arcukra vagyunk kíváncsiak, hanem a seggükre – összegzi summás véleményét a művészeti vezetőm. Mosolytalan arccal meredek rá.

-         - Elemér, ha soviniszta vicceket durrogtatsz, legalább legyél eredeti – vetem oda, majd ismét Katára figyelek, aki feszülten pásztázza az arcomat.

-         - Három riportalanyban maradtunk, ugye? Legalább egy vállalja be fotóval, és keresztnévvel együtt. Nagyon fontos, hogy hitelesek legyünk. Győzd meg, oké?

-        -  Hogyan, amikor nincsenek érveim? Csoda, hogy ilyen témában egyáltalán nyilatkozik valaki. Azt hiszem, túlfeszítjük a húrt, és végül…

-        - Kata – az órára pillantok, majd a tekintetem kedvetlenül végigfut az újságíróimon. Mindannyian tudják, mi következik, de akkor is kimondom: - Ha nem vagy képes azonosulni a ManStyle arculatával, elmehetsz máshová is melózni. Van elég nyugdíjas otthon ebben a házban, amit a mi példányszámunk tart el. Ennek pedig így is kell maradnia!

-         - Én már azt sem értem, mit keres itt egy nő… - szól közbe Laci, Kata legnagyobb riválisa, akit irritáló hanglejtése miatt rég kikiáltottam tiszteletbeli homokosnak. Lesújtóan nézek rá, ő pedig a jelek szerint tudja, mikor tanácsos hallgatni.

-         - Attól még, hogy ez egy férfimagazin, kell a női szemszög is a lapba – hangoztatom vagy ezredszer. – De ettől még elmehetsz, Kata, ha akarsz. Nos? – újra rápillantok, felém les a nevetségesen hosszúra festett szempillái alól. Könnyes. Hát, ez remek! Az asztalra csapom a témajavaslatokkal teli mappát, amit eddig az ölemben tartottam. Soha rosszabb hangulatú keddet – lassan itt lesz az ideje kicsit feldobni. Kata lesüti a szemét, majd fölpattan, kilöki maga alól a széket, csaknem felborul.

-         - Maradok – mondja halkan. – Bocs – teszi hozzá sután, majd kiviharzik az irodámból, még látom, hogy az arcához kapja a kezét.

-         - Biztos megjött neki… - Laci megint nagyon okosat szól, és szerencséje, hogy megcsörren az asztalon heverő I-Phone-om. Blága Mariann. Mi van ma?

-         - Ezt fel kell vennem – mondom a jónépnek. – Mára amúgy is végeztünk, ennyi.

Mind az öten szedelőzködnek, meglátásom szerint nem elég gyorsan. Hagyom, hogy a készülék végig csöngjön, majd elhallgasson. Miután mindannyian eltűnnek, visszahívom Mariannt. Egyetlen porcikám sem vágyik erre, de valahol mégiscsak a főnököm. A főnököm, aki meg akarja velem dugatni magát, mintha nem csak a főszerkesztő, hanem a tenyészbika státusz is a névjegyemre lenne nyomtatva.

-         - Hogy mennek a dolgok, Zoárd? – kérdezi megszokott, hűvös hangján. – Alakul az új koncepció?

-         - Igen. Lassan összeáll a megújult lapterv. Az egész csapat lelkesen dolgozik. Pár napja volt nálam Dénes, neki már vázoltam az ötleteimet és az aktualitásokat.

-         - Miféle aktualitásokat? – a hangja megremeg, én pedig szinte látom magam előtt, ahogyan agresszívan beleszív az elektromos cigarettába. Agresz-szív. Ha együtt lennénk, valószínűleg domina volna, aki égő csikkeket nyom el az áldozata testén, miközben az bekötött szemekkel, gyanútlanul szexszel vele. A gondolatba is beleborzongok – van az a szadizmus, ami már nekem is sok. Magyaráznom sem kell önmagamnak, miért épp Mariannt rakta be a tudatalattim ebbe a fakkba.

-         - Ne aggódj, nem árultam el a vezérigazgatónak, hogy rám akartál mászni – mondom szenvtelenül.

-         - Hidd el, nem is éri meg – pattan rajtam a hangja, mint egy ostor. – Én is épp eleget tudok rólad…

-         - Kellemes munkakapcsolat lesz ez így, nem igaz, Mariann? – komolyan felidegesít. –Miért hívtál?

-         - Nem bízom benned.

-         - Erről csakis te tehetsz, és a múltkori kirohanásod. Eszemben sem volt, hogy beszéljek a történtekről Dénesnek. Azt gondoltam, a bocsánatkérő leveleddel elfelejthetjük ezt az egészet, elvégre, ha jól tudom, a ManStyle-al komoly gondok vannak. Talán azok megoldására kellene koncentrálnunk…

-         - Miért nem akarod, Zoárd? Olyan sok nővel lefekszel, mit számít már még egy?

Jézusmária, atya úristen, ez a tyúk skizofrén! Mély levegőt veszek és eldöntöm, hogy megpróbálok türelmes lenni vele, igyekszem nem megtiporni jobban, mint okvetlen muszáj. Megint a csikkelnyomós domina tébolyult arcát látom.

-       -   Alapszabály nálam, hogy a munkát nem keverem össze a magánélettel – mondom neki. – Nagyon vonzó nő vagy, de ez alól te sem lehetsz kivétel.

-        -  Kényelmes lenne – mondja, lerázva magáról az érveimet. – Tudom, hogy tetszem neked, csak vegyesek az érzelmeid, mert a főnököd vagyok. Gondolj bele! Egyikünknek sincs más, csak a munkája. Mennyivel egyszerűbb, izgalmasabb, és kielégítőbb lenne számodra is, ha néha összejönnénk, nem kellene alkalmi lányokat hajkurásznod. Persze, ez az egész kettőnk édes kis titka maradna. Hidd el, hogy a közös munka is jobban menne. Leomlanának köztünk bizonyos falak…

Milyen falak? Azok, drágám, hegyek. Az órára pillantok: háromnegyed-kettő van. Le akarom rázni őt, mert Tina bármelyik pillanatban itt lehet, le kell mennem érte a recepcióra. Még a webkamerát és a monitort is be kell állítanom, hogy a lehető legjobb képet és hangot adja, egyszóval, tele vagyok elintézetlen üggyel.

-         - Gondolkozom a dolgon, ígérem – mondom homlokráncolva. – De most le kell tennem, mert kezdődik egy tárgyalásom.

-         - Komolyan mondod? – a hangja megenyhül, már-már emberi tónust kap.

-         - Igen – mondom, mint egy házasságra kényszerített vőlegény, akit szerencsére megment a kopogás a további diskurzustól. – Le kell tennem, itt a vendégem, szia! – kinyomom a mobilt, és értetlenül meredek Annára, aki néhány iratot szorongat a kezében.

-         - Most nem érek rá aláírni ezeket. Később – hessegetem, és elmegyek mellette. - Fontos vendéget várok, magam megyek le érte.

-         - Tudom, mert már a fogadószobában ül.

-         - Micsoda? – torpanok meg.

-         - Mondta a recepciósnak, hogy hozzád jött, hát fölkísérték.

-         - Nagyszerű – mondom bosszankodva, miközben megkerülöm Annát, és visszatérek az íróasztalom mögé, hogy még egyszer ellenőrizzem a webkamerát. Ujjaim ingerülten kattognak az egéren, másodpercekig nem történik semmi. Felnézek rá. Még mindig itt áll, az iratokkal a kezében, és rám bámul. Nem látom a szemeit, mert a kinti fényt visszatükrözi csiricsáré, rózsaszín keretes szemüvege.

-         - Mi az? – kérdezem.

-         - Kérlek, olvasd el, és írd alá ezeket, mielőtt bejönne a vendéged.

-         - Miket hoztál? – kérdezem megadóan, ha hagyod magad, hamarabb szabadulsz – módon.

-         - Néhány szerződés, számlák, és az új reklámkampány költségvetését is alá kellene írnod, mielőtt Dénes asztalára kerül. Szorít a határidő, le kell adni mindent…

Megdörzsölöm a homlokom. Intek neki, hogy hozza őket ide. Néhány lépéssel mellettem terem, közben átfut a fejemen, hogy lehet valaki ennyire kékharisnya. De hát ezért vettem fel éppen őt – olyan titkárnő kell, akit az ember nem kíván meg. Megáll, és felém nyújtja a papírokat. A szürke gyapjúpulóvere ujja agyonmosott, lehangoló. El kéne beszélgetnem vele, hogy a ManStyle szerkesztőségi titkárnője mégsem lehet ennyire topis, de helyette is én érzem kínosan magam. Ez az Anna tipikus bölcsész – gyűrött, szakadt, aszexuális, fut át a fejemen, miközben minden papírt szignózok, aláírok. Örülök, hogy megbízható csapat vesz körül, és nem kell a részletekkel foglalkoznom. Anna felé nyújtom a papírokat, átveszi őket, aztán az ajtó felé hátrál.

-         Bevezetem a vendégedet – mondja gyorsan.

-         - Remek. Senki ne zavarjon, amíg nem végeztünk. Egy reménybeli újságíró – teszem hozzá, bár fogalmam sincs, hogy miért magyarázkodom a szerkesztőség szürke egérkéjének.

Végre elmegy, én pedig az ablak felé fordulok. Üresnek érzem magam, bámulok a semmibe, egészen addig, míg újra ki nem nyílik az irodám ajtaja. Hirtelen megcsap egy illat, észveszejtő, izgató, valahonnan ismerős, és olyan tempóban fordulok sarkon, mint a csajos filmek macsó vámpírjai, ha vérszagot éreznek. Vagy a képzeletem játszik velem, vagy Tina ugyanazt a parfümöt használja, mint Lady Boss. Olyan érzésem támad, mintha itt lenne mellettem, és azonnali merevedés lesz úrrá rajtam. Különös véletlen, de Tina semmi esetre sem lehet egy és ugyanaz az Úrnőmmel, hiszen utóbbi szemmel láthatóan online. Arra vár, hogy megmutassam, mit tudok.

-         - Szia – köszönök kissé rekedten, majd a hátam mögé nyúlok, és amint közeledik, aktivizálom a webkamerát. Még reggel beállítottam a szöget, az élességet, úgy, hogy az arcunk semmi esetre se legyen kivehető, de a közönség azért élvezhető képet kapjon. Elárulom, nem volt egyszerű. Csakúgy, mint a pontot belőni, ahol nem látnak ránk a biztonsági kamerák. Nap közben nem akarom letakarni őket, ennyit nem kockáztatok. Már így is majd kiugrik a szívem, és nem csak a vágytól, hanem a tudattól is, hogy fényes nappal, az irodámban fogok örömet szerezni egy nőnek. Ráadásul egy másik nő kérésére, aki online követi az egészet, és talán maszturbál. Extrém izgalmas.

-         - Szia – mondja halkan Tina. – Remélem, nem bánod, hogy talpraesett vagyok és bejelentkeztem. Az aulában láttam a fényképed, és alatta volt a neved. Mindig éreztem, hogy fontos ember vagy…

-         - Ebben nem tévedsz – mondom neki szerénytelenül. – És most abban a szerencsében van részed, hogy ez a fontos ember fog kényeztetni.

-         - Komolyan mondtad, amit a munkával kapcsolatban mondtál? – arcán naiv, kedves mosoly. Közelebb jön, a fekete bőrkanapé felé tendál.

-         - Ne oda – intek neki, és az íróasztalra mutatok. – Dobd le a farmerod és ülj ide elém, egy szál bugyiban – mondom halkan. – Később majd a munkáról is beszélünk…

-         - Hoztam önéletrajzot – mondja lelkesen, kibújik a nadrágjából. Fekete csipketanga van rajta, amelyben a feneke kicsit nagyobb a kelleténél, de azért nem zavaróan. – Ne zárjuk be az ajtót? – kérdezi félszegen.

-         - Nem jön be senki, ha én nem adok rá engedélyt – mondom magabiztosan. - Azt akarom, hogy maradjon nyitva. Izgat.

-        - Értem – széles ajkai mosolyra húzódnak, és végre felkászálódik az íróasztalomra. Gondolataimba beférkőzik egy elképzelt lány arca, aki az éteren keresztül látja, amint a kezem a forró, nedves hús fölött kalandozik. Épp csak az ujjaim hegyével érek hozzá, Tina pedig halkan, kéjesen nyöszörögni kezd.

-         - Gombold ki az inged – utasítom, ő pedig engedelmeskedik. A konzervatív, igazán állásinterjús, piros blúz alól csipketrikó kerül elő, majd kisvártatva feszes, kerek, de kicsi mellek. A nők nem is gondolnák, milyen izgató a férfi számára némi tökéletlenség. Ujjaimmal dolgozni kezdek a meredező kis bimbókon, a tőlem telhető maximális gyengédséggel. Ezt ígértem az Úrnőnek, hát legyen. Valamiért biztos voltam abban, hogy az ő mellei is ilyen kis hetykék – lehunyt szemekkel veszem a számba a kőkemény bimbót és nem nehéz elképzelnem, hogy Lady Boss-al vagyok. Mindvégig arra gondolok, hogy lát, hogy felméri a képességeimet, hogy ami most történik, az alapján azt gondolja majd, vele is gyengéd leszek. Frászt…! Tudom, hogy szét fogom tépni. Akinek ilyen finom bőre, észvesztő illata van, azt nekem falhoz kell csapnom, és olyan keményen megdugni, ahogy csak lehet. Tinát tizedennyire sem kívánom, csakis ezért vagyok képes most visszafogni magam. Őrjítően lassan végignyalom a hasát, és apró harapásokkal tarkítom. Széttárja a lábát, remeg, zihál, nyögdécsel, minden baja van – nagyon helyes, hiszen alapos munkát végzek. Ujjaim a tanga csipkéje alá csúsznak, ami egészen átnedvesedett, és ahogyan vágyakozva megemeli a csípőjét, kettő is belecsusszan. Szült már egy gyereket, persze, hogy nem olyan szűk, rugalmas, mint az Úrnő, de a húsa lüktet, pulzál, éhezik a gyönyörre. Közelebb fészkelődik, hogy még mélyebben belé nyúljak, én pedig lassan mozgatni kezdem az ujjaim a csúszós, meleg testben, miközben a csiklójára hajolok. Túlságosan élvez ahhoz, hogy észrevegye, amint a monitorra pillantok, ahol Lady Boss chat-ablaka villog. Mosolyogva kezdem nyalni, a farkamban lüktet a vér, mert arra gondolok, hogy talán már magával játszik, irigyli a másik nőtől a nem mindennapi kéjt, amiben részesítem. Egyre inkább úgy érzem, majd felrobbanok. Legszívesebben térdre kényszeríteném Tinát, pedig tudom, az ígéretem értelmében nem tehetem. Csakhogy túl sok itt az inger: a tudat, hogy bárki, bármikor ránk nyithat, hogy a munkaidőmben csinálom, Lady Boss éteri jelenléte, Tina zihálása és kis nyögései mind hozzájárulnak ahhoz, hogy eljön a pont, amikor lecsapom a laptop tetejét, - ezzel eltakarva magunkat a kíváncsi szempár elől, majd az asztal alá tolom a nőt, és tövig a szájába nyomom magam. Ujjaim erősen markolják a haját, ő pedig alázatosan mozog, miközben a szabad kezével a csiklóján dolgozik. A végletekig felizgatja, hogy használom, akár egy tárgyat. Mondja azt valaki, hogy nem ez kell a nőknek! Baromság. Egy ilyen riportalanyt találnál már, Döbrentei Kata.

Tina, most, hogy szemlátomást elment, hálás, és ha lehet, még odaadóbban furulyázik, amit a szájával művel, az egy komplett koncerttel felér. Visszafogom magam, próbálok másra gondolni, mint amit érzek, hogy még egy kicsit tartson. Gonosz élvezettel tölt el a tudat, hogy lecsaptam a laptop tetejét, és ezzel épp úgy megfosztom az Úrnőt a végkifejlettől, mint a múltkor ő engem. És még jó fej is vagyok vele, mert nincs megkötözve, az ujjai belesimogathatják egy hatalmas orgazmusba. Hm. Azt hiszem, nem bírom tovább. Igen, mindjárt robbanok…

-         - Kopognak az ajtón – nyögi halkan Tina, miközben gyorsan fölkászálódik, és magára rángatja az ingét. Alig hallom, amit mond. A vér eltűnt az agyamból, és abban a meredező húsdarabban összpontosul, amely a lábaim között kilövésre kész, lüktet, feszül. Mérgesen a nőre, majd az ajtóra kapom a tekintetem, amikor csakugyan meghallom a nem is túlságosan szolid dörömbölést.

-        -  Ki kell nyitnom – mordulok rá, és erőnek erejével tuszkolom vissza a farkamat a nadrágomba. Tudom, hogy bénán néz ki, de nem tűröm be az ingem, mert ha úgy mennék ki, meglenne a holnapi Blikk címlap. A ManStyle főszerkesztőjének munka közben is áll. Bravúros cikk. Résnyire nyitom az irodám ajtaját.

-         - Mi van? – kérdezem nem túl barátságosan. –Mintha azt kértem volna, hogy ne zavarjatok!

Döbrentei Kata zaklatottan méreget.

-         - Anna nem mert neked szólni, hogy bombariadó van a házban. Kiürítik az épületet, mindenkinek haza kell mennie. Ez elég nyomós érv?

-        -  Kösz – felelem, majd magamra csapom az irodám ajtaját és a zakómért nyúlok. Tina, mint egy gyakorlott szerető, rendbe szedte magát és most felém közelít.

-         - Befejezzük, amit… - kezdi óvatosan.

-        -  Nem – mondom, a farkam akarata ellenére, és bosszankodom, hogy úgy látszik, mostanában képtelen vagyok egy normális elélvezésre, ami nem az én formám. Ez egy héten belül már a második. Mintha Lady Boss-nak nem csak különleges kisugárzása, de mágikus ereje is volna. Elvégre, mennyi esélye van annak, hogy épp akkor dörömböl valaki az ajtómon, amikor végre a csúcsra érnék? Nagyon ideges vagyok és elment a kedvem az egésztől. Tinától is. Mert az ízig-vérig domina után, akivel pár napja összeakadtam, ő csak silány pótlék lehet. Én Lady Boss-t akarom betörni, a vad kancát. Ez a baj az összes többivel: hogy mindent odaadnak, és aki mindent odaad, attól már nem tudok mit elrabolni, tehát megfelelő zsákmány híján tovább állok. Egyszeriben eszembe ötlik a gondolat, hogy már túl sokszor diktáltam én a feltételeket, ahhoz, hogy még mindig fokozottan izgasson, ha használhatok valakit. Abban az érzésben viszont, hogy engem használnak, a vele töltött röpke óra alatt egészen elvesztem. A gondolataim csak úgy áradnak, már megint alig figyelek a környezetemre…

-         - Megértem, ha sok a dolgod – jut el hozzám Tina hangja. – De rosszul érzem magam, amiért te nem fejezted be. Én pedig… - kissé elpirul.

-        -  Semmi gond – rávillantom a mosolyom – Vedd ezt egyszeri ajándéknak – a kezébe adom a táskáját, ő pedig rám mosolyog, és egy mappát húz ki belőle.

-         - Itt az önéletrajzom, Zoárd. Szerintem a kiadón belül többféle munkakörben is tudnátok alkalmazni. Köszönöm, hogy megígérted, a kezébe adod a megfelelő embernek – érzem én, hogy a megígérted kifejezésen van a hangsúly. Hogy a franc essen belé! Megtudta, ki vagyok valójában, és ez már zsarolási alap, azonban nem neszelheti meg, hogy értem a célzást, nem érezheti, hogy egy kicsit is képes bennem szorongást generálni. Már így is túlságosan fáj a farkam. Au. A. Rohadt. Életbe.

-         - Rendben – bólintok határozottan. – Visszatalálsz a lifthez? Nekem van még egy kis elintéznivalóm.

-         - Hogyne, lassan úgyis mennem kell a gyerekért – felbátorodva mosolygott. – Várom a HR-es jelentkezését és köszönöm a kellemes délutánt. Remélem, majd folytatjuk, Zoárd.

-         - Ha lehet, maradjunk a Soldier-nél – zavar, hogy újfent a polgári nevemen szólít, mert a magánéletemben, ami egyenlő az online kalandvilágommal, ezt nem használom.

Mosolyogva, kissé decensen biccent, amint megköti a sálat a nyakában, mintha nem épp az imént lett volna a farkam a szájában. De nem. Ez utóbbira most gondolni sem akarok, még mindig éppen eléggé lüktet. Fellélegzem, amikor elmegy, és végre megigazítom a nadrágom derekát, betűröm az övemet. Épp az övcsattal bíbelődöm, amikor ismét megzavarnak.

-         - Zoárd, bocs, de most már igazán le kell mennünk! – Anna gondterhelt volt és rezignált. – A tűzszerészek átkutatják a házat…

-         - Már rég lemehettél volna, ha ennyire parás vagy.

-        -  A titkárnőd vagyok.

-         És akkor ezek szerint felrobbannál velem együtt? – zavartan lesüti a szemét. UFO. Ez a lány minden kétséget kizáróan egy földönkívüli. – Oké, jövök, egy perc, vedd te is a kabátod!

Felnyitom a laptop tetejét és elképedve kémlelem a monitort.

-         - Mi a picsa…? – dünnyögöm magam elé.

-         - Tessék? – kérdezi Anna.

-         - Semmi – mondom, aztán egy mozdulattal kikapcsolom az Apple-t, és Annával együtt indulok el a folyosón, a lift irányába. A lépcsőházba érve kinézek az ablakon: az irodaházból kihajtott emberek nagy csoportba verődve ácsorognak a belső udvaron, akár egy násznép valakinek az esküvőjén. Erről jut eszembe:

-         - Anna – beszállunk a liftbe. – Figyelj, holnap nézzél nekem a Neckermann honlapján egy nászutat a Maldívra.

-         - Neked? – titkárnőm elkerekedett szemekkel bámul rám, a kezét az ajka elé kapja. – Bocsánat, gratulálok! Nem is tudtam, hogy…

-         - Nem! – torkolom le a feltételezésért. – Ajándék lesz egy ismerős párnak.

-        -  Értem – bizonygatta, és láthatóan próbálta összeszedni magát. – Megkeresem a legkedvezőbb lehetőségeket, és küldök neked linkeket…

-         - Kösz – mintha ez a gesztus számítana bármit is, hiszen ő a személyi titkárnőm. Evidens, hogy azt teszi, amit mondok. Szótlanul liftezünk a földszinting, ahol ő kiszáll, én pedig kisvártatva a mélygarázsban találom magam. Végre egyedül vagyok a gondolataimmal, és a képpel az agyamban, amit az imént láttam a monitoron: legalább ötven, bosszantóan vigyorgó, vörös ördögfej gúnyolódott rajtam a Skype-on, és ha ez nem lett volna elég, Lady Boss csupa nagybetűvel véste a képernyőmre: ÜGYES VOLTAM?

Ingerülten a mélygarázs falába bokszoltam, majd számomra is váratlanul kitört belőlem a röhögés. Már tudtam, hogy a székház nem ma fog a levegőbe röpülni.

-         Vazze, ez tényleg képes volt kiüríttetni egy házat, csak hogy ne élvezzek el?

Hirtelen támadt jókedvembe azonban szorongás vegyült: ki ez a nő és honnan ismerhet engem? Ziher, hogy nem az Apolló hotelben volt a közelemben először.

Alex és Lisa - esküvő a világ körül!

Sziasztok, most Kitti vagyok. :)
Egy annyira cuki interjúra és egyben rendezvényre megyek holnap, hogy muszáj Nektek is mesélnem róla egy kicsit. Alex és Lisa, - ez a szerintem két nagyon összeillő ember - úgy határoztak, hogy 3 év alatt lakókocsival körbejárják az egész világot, és minden országban összeházasodnak, méghozzá mindenhol a helyi szokások szerint. Nem csak azért teszik ezt, hogy világot lássanak! Azért is, mert a násznép mindig a kíváncsiskodókból verbuválódik mindenhol, akik ha akár minimális összegű nászajándékkal hozzájárulnak a ceremóniához, jót cselekszenek, mert minden bevétel az UNICEF jótékonysági szervezetnél landol, valamint az adott ország egy beteg kisgyermekét is támogatja a gyógyulásában.

Nálunk, azaz Budapesten a kis Viviennek segít az esküvőből befolyt összeg abban, hogy meggyógyulhasson a lágyrész-szarkómából, amely rendkívül súlyos, halálos betegség. Nemcsak Alex és Lisa, hanem a környezetemből nagyon sokan - újságírók, fotósok, hírességek - álltak Vivi ügye mellé, hogy a kicsi lány, akit pillanatnyilag Vietnam-ban kezelnek, továbbra is hozzájuthasson ahhoz, ami az életben maradásához és a gyógyulásához szükséges. Hála az emberek csodálatos összefogásának, ez a folyamat már elkezdődött és a kislánynak minden esélye megvan a túlélésre! Én ott leszek holnap 18 órakor a Halászbástyánál, hogy együtt ünnepeljek Lisa-val és Alex-szel, és reményeim szerint sok más emberrel, akik fontosnak tartják, hogy segítsenek. Gyertek Ti is! Mert érdemes! :-) Az eseményről utólag beszámolok és a párral készülő riportomat is elolvashatjátok majd a Meglepetés hasábjain!

További információk Vivienről itt: https://www.facebook.com/MostSegitsunkViviennek

Szurovecz Kitti: Törés (pilot verzió, 4. fejezet, 18+)

Utálok takarítani, de most nincs más választásom. Valika influenzával nyomja az ágyat otthon, szombat délelőtt morcosan veszem hát kezembe a porszívót, de talán nem is baj, legalább levezetem valamivel a bennem tomboló feszültséget. A tegnapi értekezlet kiábrándító volt. A lapmegújítást illetően csak a saját ötleteimet érzem használhatónak, úgyhogy leadtam az újságíróimnak egy jelentősebb lelki fröccsöt arról, hány tehetséges kezdő nyomul a szakmában mostanában, és hogy értsék meg, a ManStyle a kiadó egyik zászlóshajója, nem engedhetem, hogy süllyedésnek induljon. Ha kell, inkább kidobálok néhány nehezéket. Remélem, vették az adást és megerőltetik magukat. Jövő hét folyamán muszáj összedobnom a februári lapszám teljes tematikáját, hogy a következő hetekben Mariannt és Dénest is lenyűgözhessem. Még az egyetlen reménységem, Döbrentei Kata is okvetetlenkedett, amikor rábíztam az új témát. Ez sem tetszett.

- Maga az elv az, amivel nem értek egyet. - hosszú, hasított bőr szoknyája alatt keresztbetette a lábait. Naná, hogy akaratlanul oda tévedt a tekintetem. – A nők nem azt szeretik, ha alázzák őket az ágyban. Sokkal inkább magát a játékot kedvelik, a szerepjátékot, érted, Zoárd? De minden pillanatban érezniük kell, hogy aki velük ezt teszi, az tiszteli őket.

- Marhaság – legyintettem, amitől egészen bepörgött.

- Én vagyok a nő, nem te! Én érzem át igazán – mondta durcásan.

- Hidd el, tudom, mit beszélek...

- Biztos vagy ebben? A téma tálalása nagyon fontos. Használati utasítást akarunk adni az értelmiségi férfiak kezébe a nőkhöz, vagy ötleteket egy-egy röpke tekeréshez a kertek alatt?

- Fogd vissza magad! – szűrtem a fogaim között. – Ne felejtsd el, kivel beszélsz! – Farkasszemet néztem vele, és bizton tudom, ha nem ő volna a leghasználhatóbb riporterem, ezért a hangnemért már rég kihajítottam volna. Ehelyett egyszerűen csak megkértem, hogy járja körül a témát érzése szerint, de alaposan, és gondolkodjon el azon, mi lenne vele most, ha annak idején nem veszem ide gyakornoknak. Ez mindig hatott. Kata fátyolos cicaszemekkel nézett rám, én meg kiküldtem az irodámból, mielőtt még érzelgősködni kezdene.

Fogom a felmosó vödröt, forró vizet engedek bele, majd löttyintek hozzá egy kis padlóápolót. A vízbe mártom a nyelet, jól kicsavarom, és csaknem elesem, amikor kettétörik. A vödör fölborul, szabályos folyó áramlik ki a fürdőszobából a folyosóra. Szentségelek. A nőkkel csak a baj van. Valika nem jön takarítani, mert korványos, Kata nem hajlandó egyetérteni a véleményemmel, én meg itt állok, térdig vizes melegítőben és farkasszemet nézek a dohányzóasztalra ejtett álarccal. Hirtelen úgy tűnik, mintha gúnyosan rám vigyorogna.

Ezt a tárgyat, no meg a fekete harisnyát őrzöm arról az estéről, attól a lánytól, aki úgy elbánt velem, mint még soha senki. Ott feküdtem a szállodai ágyon, vakon, tehetetlenül, megkötözve, lüktető ágyékkal, a végletekig felizgulva, ő pedig a kellős közepén fogta magát, és egyedül hagyott. Persze, előtte még tett arról, hogy neki jó legyen. Gyűlölöm, utálom, megvetem. Legbelül meg tudom, pontosan azt tette velem, amit én a kelleténél többször csináltam másokkal. Mintha lemásolta volna az egyik kedvenc játékomat: érkezett, rabolt, majd távozott – minden következmény nélkül. Gyűlölöm, utálom, megvetem, ismételgetem magamban, mint valami mantrát, miközben próbálom visszaharcolni a vizet a vödörbe. Az ujjaim görcsösen a felmosó nyele köré szorulnak, vélhetően így fonnám körbe azt a jó illatú, finom, selymes bőrű nyakát is, ha még egyszer az életben a kezem közé kerülne. Hiányzik, akarom, kívánom. A mantrám egyszeriben megváltozik, amint visszaidézem, milyen hatást váltott ki belőlem ez az ismeretlen nő. Legbelül tudom, hogy tartózkodnom kellene a vele való érintkezéstől, ám szexista énem türelmetlenül kántálja: nem kaptam még belőle eleget, meg akarom leckéztetni, markolni akarom azt a páratlan popsit, az ujjaim alatt érezni, amint a darázsderék hirtelen kiszélesedik, nem beszélve arról, hogy a mellei még egyszer sem voltak a tenyeremben. Érezni akarom az illatát, amely tiszta és minden rafinériától mentes, mégis bódítóan szexi. Csúszkálni vágyom a puha, meleg ajkai között, - fönt is, lent is, - igen, ezt akarom. Meg akarok tenni vele mindent, amit csak nővel tehet egy férfi. Ami történt, több mint két napja történt, ám a helyett, hogy az érdeklődésem lanyhulna, vagy más irányt venne, én egyre inkább rá koncentrálok. Mióta vele voltam, nem jártam a szex chat-en, mert azt szeretném, ha a bennem kavargó indulatok letisztulnának. Józan fejjel kell nekiállni, megtervezni a stratégiát. Jó ideje erre vágyom már, egy igazi, nagyvadra, aki minden képzeletet felülmúló játszmát nyújt. Már elkezdődött, és most vesztésre állok, de nem nyugszom, amíg nem fordul a kocka. Eljön még az idő, amikor könyörögni fog a farkamért.

Tanácstalanul meredek a házi telefonra, amikor megcsörren. Mégiscsak eljött Valika? Az egy áldás volna, akkor befejezhetném ezt a bohóckodást a felmosóval, és elmehetnék megnézni az új James Bond filmet. Szombatonként általában mindig csinálok valami magányos kultúrprogramot, jót tesz az elmeállapotomnak. Fölveszem a kagylót, mire a portás közli, hogy Trencséni Dávid érkezett hozzám. Leesik az állam, és azt mondom, persze, engedje csak

fel. Gyorsan elteszem a felmosót és bekapcsolom a hard-core kávéfőzőmet, meztelen felsőtestemre pólót húzok. Sok dolog hiányzik most, de ez perpillanat nem. Azonban, ha Dávid már tudja, hogy itthon vagyok, nem küldhetem el, az ember nem tehet ilyet a valaha volt legjobb barátjával, ha az ott áll a küszöbön. Épp visszacsukom a gardróbom ajtaját, amikor hallom, hogy nyílik a magánliftem ajtaja, hangok szűrődnek be hozzám. Zavartan közeledem feléjük és a sejtésem nem csal: Dávid nem egyedül érkezik. Az átlagos, vékony, szemüveges, szőke barátnőjével az oldalán, akivel már jó pár éve együtt van. Mosolyogva köszöntöm őket, remélem, nem látszik rajtam, mit érzek valójában. Jól néztek ki, mondom nekik, mire megerősítenek abban a hitemben, hogy én is, igaz, szerintük nagyon fáradtak a szemeim. Dávid jól megvastagodott a dereka körül, ahogy nézem, Viki biztosan jól tartja. Mikor is találkoztam velük utoljára? Talán ha fél éve, hogy összefutottunk a Le Roy-ban, és megbeszéltük, hogy hamarosan együtt vacsorázunk. Erre azóta sem került sor.

- Üljetek csak le! – terelem őket a konyhapult mellé, majd egy mozdulattal bedobom a spájzba az azon tornyosuló műanyag kajás dobozokat. Zavartan turkálni kezdek a hűtőben. Csak sajt van benne és néhány bontatlan üveg bor. – Mivel kínálhatlak meg benneteket? Meg kell mondjam, nem számítottam vendégekre. Legalább ideszólhattatok volna...

- Persze! Még képes lettél volna azt mondani, hogy nem vagy itthon. Meg akartunk lepni – mosolyog rám Dávid, és a tekintete hatására valami berozsdásodott harang kondul meg idebenn, hogy tompán sajog tőle a mellkasom. Ezt utálom.

- Hát, sikerült – mondom. – Van valami különleges apropója a dolognak?

Dávid bensőségesen a barátnőjére néz, aki belenyúl a fehér kis műbőr táskájába, és elővesz belőle egy vaníliaszín, cirádás borítékot.

- Két hét múlva esküvőnk lesz, Zoárd – mondja büszkén Viki, és átnyújtja nekem a meghívót. – Szeretnénk, ha te is ott lennél a nagy napon.

- Nahát... - Meglepődöm. Persze, mindig is gondoltam, hogy Dávid egyszer elveszi Vikit, de mintha csak tegnap lett volna, hogy megismerkedtek. Akkor, ott, Egyiptomban. Dávid volt az elefánt, a felesleges harmadik, aztán, milyen a sors, mégis ő jött ki a legjobban az egészből. Akkor úgy tűnt, én leszek az, aki először megházasodik a vésztői baráti társaságból. Nos, másként alakult. Észre sem veszem, hogy túlságosan hosszú ideig hallgatok, bámulom a kezemben lévő borítékot, ők pedig egy emberként merednek rám.

- Ennyire meglep, cimbora? – kérdezi Dávid.

- Gratulálok... – mondom. – Srácok, ez remek hír! Bocsássatok meg, csak fel kellett dolgoznom a hallottakat. Én még ott tartottam, hogy tervezgetitek az összeköltözést, most pedig... tessék!

- Zozi, az épp másfél éve volt. – Dávid a vállamba bokszol, de meg sem érzem. A becenevem az, amitől összerándul a gyomrom. – Erről beszélek, látod? Sosem érsz rá, mindig csak a meló, a partik, a csajok, a régi barátok pedig valahol a lista végén kullognak...

- Jaj, ne zsémbelj már! – szólok rá, és Vikire vigyorgok. – Még mindig ilyen szörnyű? Ami a szívén, az a száján?

- Még annál is rosszabb. Korral jár, nehogy magadra vedd!

- Elfogadom a meghívást – mondom, és úgy döntök, jobb figyelmen kívül hagyni Dávid őszinteségét. – Igyunk valamit! Kértek bort?

- Egy jó VBK-t, mint a régi, szép időkben? - Barátom lehuppan a nője mellé, a konyhapulthoz. Nagy Marha. Szeretnivaló barom. Sosem változik, igazi, vidéki tróger a szó legjobb értelmében. Valaha én is ilyen voltam. Mosolygok és bort töltök mindhármunknak. Nem is olyan rossz, hogy itt vannak, csak bizonyos témákat ne akarjanak boncolgatni, mert akkor hamarabb kidobom őket, mintsem annyit mondhatnának, hogy proszit.

- Nem zavartunk meg semmit? – kérdezi Viki. – Látom, épp takarítgattál – mutat a vödörre, majd elneveti magát és hozzáteszi: - Valahogy nem tudom rólad elképzelni, hogy ilyesmit is csinálsz...

- Általában nem is. A takarítónőmet ledöntötte a lábáról az influenza.

- Szóval, még mindig az agglegény élet? – teszi fel egyik kedvenc kérdésemet Dávid.

- Miből gondolod? – kortyolok a boromba.

- Abból, hogy takarítónő kell.

- Ugyan, Dávid – karolja át a vállát Viki. – Csak nem gondolod, hogy a Zoárd környezetében élő nők csinálnak ilyesmit? Csupa modell, színésznő, sikeres üzletasszony... Nem tévedek?

- Nem sokat – mondom szerénytelenül, majd témát váltok. – De nálam nem sok újság van, illetve csak az van, mert az életemet kitölti a ManStyle. Meséljetek! Mikor volt az eljegyzés?

Szerencsére nem kell nekik kétszer mondani. Meghallgatom, hogy épp a Bükkben kirándultak, egy-egy hátizsákkal, amikor Dávid feltette a nagy kérdést, aztán azt is, hogyan jelentették be a nagy hírt Viki házsártos anyjának, aki sosem kedvelte a lánya barátját, hogy építkezni akarnak, rögtön az esküvő után, hogy nászútra nem mennek, mert azt a pénzt is a készülő házukba akarják forgatni, hogy minél hamarabb jöhessenek a kis Trencséniek. Folyamatosan kérdezek, legalább egy órán át, és amikor úgy döntenek, ideje szedelődzködni, mert a világért sem szeretnének rátelepedni a szombatomra és csak úgy beugrottak, észre sem veszik, hogy arról, velem mi van, valójában nem sokat tudtak meg. Viki veszi a lapos sarkú, praktikus bakancsát az előszobában, Dávid rásegíti a dzsekijét, miközben belecsókol a nyakába, és valami bensőséges viccen nevetnek. Hirtelen úgy érzem, illő lenne nekik adni valamit, kezükbe nyomom hát a magazin legfrissebb példányát és egy üveg drága, francia bort. Úgy tűnik, őszintén örülnek neki. Rég láttam már ilyen normális párt, egészen szürreális érzés, ha az ő életük és a sajátom között párhuzamot vonok. Mintha egy másik, számomra ismeretlen dimenzióban mozognának, léteznének. A két világ találkozása pedig minden kétséget kizáróan a magánliftem ajtajában van. Ha az ember úgy él, ahogyan én, akkor az élete nagyon kinyílik, és ezzel együtt nagyon be is zárul.

- Mikor voltál utoljára otthon? – kérdezi Dávid könnyedén, miközben kikísérem őket.

- Lassan egy éve. És ti?

- Két hete. Meghívókat vittünk Vikivel. Többen élénken érdeklődtek, mi van veled, mi meg nem tudtunk mit mondani.

- Nos, láthatjátok, megvagyok. Ha legközelebb kérdezősködnek a vésztői népek, már biztosak lehettek a válaszban.

Viki hirtelen a karomra teszi vékonyka kis kezét, anyáskodó mozdulattal.

- Tudjuk, hogy nagyon sokat dolgozol, hogy elfoglalt vagy, de néha eljöhetnél velünk ide-oda, csak úgy kikapcsolódás képpen. Nem kéne kellemetlenül érezned magad, az unokahúgom nemrég költözött hozzánk, és ő is mindig amiatt nyavalyog, hogy feleslegesnek érzi magát, ha kiruccanunk...

- Viki, én egy szóval sem nyavalyogtam – próbálok vidáman hárítani, de csikorgatom a fogaim. – Köszönöm a kedves ajánlatot. Ha úgy adódik, hogy lesz időm, jelentkezem.

- Sokan aggódnak érted – szúrja közbe Dávid.

- Nincs okuk rá, jól vagyok.

- Igen, azt látom – bólint, és érzem rajta, nem hiszi egy szavamat sem. Úgy néz rám, jaj, úgy néz rám, hogy tudom, a következő mondata az lesz, amit én a legkevésbé sem akarok hallani. Gyorsan megszólalok helyette, miközben tettetett kétségbeeséssel pillantok az órámra.

- Hogy elment a délelőtt! Ha nem haragszotok, elbúcsúzom, mert rendbe kell tennem a lakást, aztán rohanok bevásárolni. Ráadásul délután találkozom egy lánnyal, megbeszéltük, hogy fallabdázni megyünk... – találok ki egy megfelelőnek tűnő hazugságot. Úgy látszik, bejön, mert Viki a megajándékoz a nők jellegzetes, „mindent értek” mosolyával, és hajlandó megnyomni a magánliftem hívógombját.

- Nagyon szép a lakásod, de engem nyomasztana, ha egyedül élnék ekkorában – csicsergi. – Igaz, később egy feleséggel, és akár három gyerekkel is elférsz majd itt. A mi házunk csak feleekkora lesz, de egyáltalán nem bánom, majd összehúzzuk magunkat és jól megleszünk a kicsikkel, igaz, drágám?

- Igaz, hát! – Dávid magához húzza, kezet fog velem, aztán belépnek a magánliftbe. A nehéz fém ajtó becsukódik, és ezzel semmivé lesz a szürreális világ, amit a lakásomban átmenetileg berendeztek. Megkönnyebbülök, még egy teátrális sóhaj is kiszakad a mellkasomból. Jobb ez így, végre csend van, nem bírom a zajt, ahogyan azt sem bírom elviselni, ha irigy vagyok olyan emberekre, akik még tudnak érezni. Nekem már nem megy. Lehetne boncolgatni az okokat, hogy miért égtem ki: a tragédia okozta, vagy a média kétszínű, visszás világa, amiben létezem, esetleg a kettő együttese? De semmi kedvem hozzá. Figyelemelterelés. Ehhez van most kedvem. Töltök magamnak még egy pohár bort, előveszem a sajtot is és egy tányérra halmozom a szeleteket. Teszek a takarításra, megebédelek. Egy nagy tálcán viszem be az egészet a nappaliba, a laptopom mellé. Rettenetesen utálom a szombatot, túlságosan is, ahhoz, hogy ma se chat-eljek, ma se vadásszak. Elég volt a két napnyi önmegtartóztatás, és különben is, érzem az elvonási tüneteket. Míg betölt a gép, és egy falat sajton nyammogok, visszakúszik a tudatomba Dávid és Viki arca, amint lelkesen mesélnek a közös jövőjükről. Elképzelésem sincs, ennyi idő után mit kezdenek még egymással az ágyban, hogy a kapcsolatuk kielégítő maradjon. Nálam általában három hónapja van valakinek, és aztán lapát. Először őket sajnálom le, mert ilyen kevéssel beérik, aztán meg magamat, mert nem látom meg a kevésben azt a pici pluszt, amitől nekik ennyire jó lehet együtt, évek óta már.

Soldier: Szia, kegyetlen.

Lady Boss: Nocsak, kiszabadultál? Hogyan sikerült?

Soldier: Némi fizikai erővel és leleményességgel.

Lady Boss: Csalódott vagyok. Abban reménykedtem, segítségre lesz szükséged. Láttam a lelki szemeim előtt, amint a portásfiú oldoz el.

Soldier: Nem, ennyire azért nem sikerült megalázó helyzetbe hoznod.

Lady Boss: Érezhetően pipa vagy rám, mégis akarsz tőlem valamit.

Soldier: Igen. Magamra húzni azt a formás kis hátsód. De csak miután méltó büntetésben részesítettelek.

Lady Boss: Még előtted a három próba. Ezek szerint benne vagy a dologban? Azok után is, hogy a múltkor finoman szólva hoppon maradtál?

Soldier: Izgat, hogy szembe mersz szállni velem. Ezt nem sokan teszik.

Lady Boss: Rendben, de akkor maradjunk részedről az egyoldalú magázódásnál. Ez is fontos szabály.

Soldier: Bocs, mindig megfeledkezem erről a fura mániájáról, Úrnőm.

Lady Boss: Így van, az Úrnőm a helyes megszólítás.

Soldier: Akkor hogyan tovább?

Lady Boss: Már ki is találtam neked az első feladatot. Kíváncsi vagyok, milyen az, amikor képességeid maximumát nyújtva elégítesz ki egy nőt, csakis az ő örömére.

Soldier: Állok szolgálatára, hölgyem.

Lady Boss: Nem így gondoltam. Végig szeretném nézni webkamerán keresztül, ahogyan valaki mással csinálod. Olyan nővel, aki igazán éhezik egy kis kényeztetésre…

Soldier: Ez izgalmasan hangzik.

Lady Boss: Nem eléggé. Azt akarom, hogy a munkahelyeden csináld, a saját irodádban, fényes nappal.

Soldier: Honnan tudja, hogy van saját irodám???

Lady Boss: Nem tudom, csak feltételezem, mert uralkodó típusnak tűnsz, és gyári munkások ritkán járnak A8-assal.

Soldier: Ügyes megfigyelés. Jó, legyen. Örömmel megmutatom, miféle kényeztetésben lehet része a kis játékunk végén, már ha hagyom, hogy hozzájusson.

Lady Boss: Ne kalandozz el! Most az előtted álló feladatra koncentrálj! Mikor legyek gép előtt, hogy lássam az akciót?

Soldier: Kedden, koradélután megfelel? Ez lesz az ebéd utáni desszertem…

Lady Boss: Olyan nőt válassz az alkalomra, aki igazán megérdemli, hogy jól bánjanak vele! Ez fontos. Egyébként pedig tetszik az illatod.

Soldier: Az öné sem rossz ösztönzés, ahogyan az érintése sem.

 Amint leírom, szinte újra átélem, amikor egy pillanatra belécsúsztam. Nagyon szűk volt, mint egy szűzlány, puha, és olyan forrónak éreztem, mintha lázas lenne. Amilyen állapotban akkor voltam, még két mozdulat és kikészültem volna tőle.

Tovább gépelek.

Soldier: Miután otthagyott, szerettem volna befejezni, amit elkezdett, csak épp megkötözte a kezemet. Tisztában van azzal, mennyire fáj egy férfinak, ha a csúcs előtt pár pillanattal ezt teszik vele?

Lady Boss: Nagyon is. De hidd el, egy nőnek is elég kellemetlen, ha a pasi hamarabb bevégzi, mint hogy neki jó volna. Ne mondd, hogy sosem hagytál senkit parlagon!

Soldier: Nem mondom.

Lady Boss: Akkor megérdemelted ezt a kis büntetést. Nincs jogod haragudni.

Soldier: Nem is haragszom. De ha egyszer a kezeim közé kapom, úgy megdugom, hogy azt, míg él, nem felejti el.

Lady Boss: Nahát! Soha nem akartak még ilyen udvariasan megbaszni. :)

Soldier: Ugye? Aki tud, az tud. :)

Lady Boss: Most mennem kell kutyát sétáltatni. Trixi kaparja az ajtót.

Ezen az éles váltáson elnevetem magam, miközben belekortyolok a boromba. Általában nem vagyok kíváncsi az áldozataim privát életére, így az övére sem, de meg kell hagyni, ennek a csajnak van stílusa. Ráadásul aranyos. Ki tudja, lehet, hogy hónapokig játszom majd vele és nagyon izgalmas emlékeket ad nekem.

Soldier: Oké. Én maradok, és megszervezem a kedd délutánt. Izgalmas lesz abban a tudatban szexelni, hogy maga figyel. A látvány hatására talán becsúszik a keze a bugyijába is…

Lady Boss: Ahhoz nagyon jónak kell lenned, mert válogatós vagyok. Jaj! A fenébe!

Soldier: Mi történt?

Falom a sajtszeleteket és borozom. Perceken át nem történik semmi. Nyilván valami külső tényező zavarta meg őt a chat-elésben, az is lehet, hogy a kutyája nem bírta tovább és az ajtóban végezte el a dolgát. Kárörvendő mosoly ül az arcomon – a csajjal kapcsolatban enyhén szólva is kettős érzéseim vannak. Meg tudnám tépni, amiért a múltkor kiszúrt velem, ugyanakkor kíváncsi vagyok rá, és azt hiszem, számtalan változatban képes lennék megdugni. Sajnálom, hogy kilépett a chat-ről, mert ha valaki, ő aztán igazán hatékony figyelemelterelő. Csak most jut eszembe ismét Dávid és Viki látogatása. Ez az esküvő a hátam közepére sem hiányzik, de ott kell lennem, nincs mese.

Gyorsan megnézem, kik vannak még online: Sacika, természetesen, aki valószínűleg dacos sértettségből nem ír rám, mert azt várja, hogy én keressem. A jól bejáratott lányok közül itt van még Tina, az anyuka, akivel olykor szintén összejárok. Lady Boss azt akarja, olyan nőt válasszak a keddi találkozóra, aki igényli a törődést. Nos, Tina igazán ilyen – pont ezért nem találkozom vele túl gyakran: ő még inkább hajlamos elhitetni önmagával, hogy kialakulhat valami köztünk, mint Saci. Nem csoda, hiszen csak huszonnégy éves, és egyedül neveli a bölcsődés gyerekét. Jó ideje nem talál maga mellé senkit, egy puttonnyal a hátán nem könnyű, de szexre azért szüksége van, ami érthető. Ezért vagyok én neki ideális választás, mert nekem csak az kell. Igaz, amikor vele vagyok, néha kényelmetlen a szituáció. Nincs kire bíznia a gyereket, és mindössze egyszobás, szerény kis albérletben lakik, a második kerületben. Oda szoktam menni, hozzá, és amikor a kis fickó végre elalszik, miénk a pálya. Általában nincs vele könnyű dolgunk, mert mintha ösztönösen érezné, mire készül az anyja, általában egy csöpp álom sincs a szemében. A kanapé túlsó oldalán, a padlón szoktunk játszani. Ez azért jó, mert nem lát oda a gyerek, és van valami titokzatos varázsa, hogy stikában áldozunk az erotika oltárán. Igaz, a múltkor a kölyök felsírt, éppen akkor, amikor Tina összekötött kezekkel és lábakkal, nagy, rózsaszín, felfelé meredő fenekével a padlón arra várt, hogy használatba vegyem a vibrátort. Eloldozni, rendbe tenni a ruházatát, visszaaltatni a gyereket, és egyáltalán kiesni a szerepünkből a külső tényezők miatt -– nem nekem való. Tinával együtt lenni egyet jelent a bonyodalommal. Szexben nem kötök kompromisszumot, nem alkalmazkodom, mert a vágyaim csakis rólam szólnak. Most, a Lady Boss adta feladatom kivitelezéséhez mégis ez a nő tűnik ideális választásnak. Már csak azért is, mert ha jól tudom, egyelőre álláskereső üzemmódban van, a gyereke mellett, és semmi nem akadályozza, hogy kedden, napközben bejöjjön hozzám. Van már egy hónapja is, hogy utoljára láttam, igazán hálás lesz érte, ha gondozásba veszem.

 Soldier: Szia, Tina! Mi a helyzet feléd? Van már melód?

 Tina1988: Szia. Nincs, sajna, :( De rajta vagyok az ügyön. Valamikor tali? Feldobhatnád a hangulatom. :)

Soldier: Ezért írok. Gyere be hozzám kedden, kettőre.

Tina1988: Úgy érted, a munkahelyedre?

Soldier: Igen. Kedd reggel megkapod tőlem a címet. De ne menj a recepcióra, lemegyek érted az aulába.

Tina1988: Nem is tudom. Az igazság az, hogy épp akkor van egy állásinterjúm. Később nem jó? Bár ötre a bölcsiben kell lennem…

Soldier: Csak kettőkor van egy szabad órám, ezt leszámítva tele a hetem.

Tina1988: Nem mondhatom le az interjúmat.

Soldier: Tudod, nagy cégnél dolgozom, lehet, hogy itt is találunk neked valamit.

Tina1988: Komolyan mondod? :)

Soldier: Persze.

Ez még nem ígéret, teszem hozzá gondolatban, és valahol, mélyen harsog egy hang az agyamban, hogy épp most szegem meg az egyik saját magam alkotta, fontos szabályt: hogy szexpartnert a céghez nem viszünk. Magam is elcsodálkozom azon, milyen erős hatással van rám az a másik nő. Ijesztő, hogy áldozatot hozok érte, de nem foglalkozom vele, csak úgy sodródom. Eszelősen vonz az illata, az íze, az érzéki teste, a lázadó személyisége – nincs többről szó, nem kell misztifikálni.

Tina1988: Akkor ott leszek. :)

Soldier: Nem bánod meg. Nem mindennapi élményben lesz részed, azt megígérhetem.

---