Szurovecz Kitti: Törés 1. fejezet (18+!)

Törés

Annabelle-nek és Joeman-nek - mert szemem-fülem Ti vagytok a Törés világában. :-)

PROLÓGUS

Volt már, hogy valószerűt álmodtam. Néha korábban is rám talált egy-egy igaznak tűnő lidércnyomás. Ilyenkor jellemzően suhogó szaténszalagok változtak erős kötelekké és fojtogattak, vagy testek gabalyodtak, préselődtek össze, csont csattant csontnak, fogak mélyedtek a bőrömbe, ideges kezek cibálták a hajamat. A valóságom tudat alatti kivetülései voltak ezek, jól tudom, de nem volt bajom velük, mert megvan bennem a képesség arra, hogy felébresszem önmagam. Most viszont hiába próbálkozom. Lüktet a fejem, érzem, amint vér szivárog belőle a szemöldökömre. Látom, ahogyan betont ér. Undorító. Az egész helyzet az. Én vagyok az.

Erőt veszek magamon, és imbolyogva felállok a panelház húgyszagú tövéből, az egyensúlyomat keresem. Hunyorgok, mert minden homályos, miközben lecsúszott, koszos Versace zakómat visszarángatom a vállamra. Valamiért Anna arca ugrik be, és az, hogyan zavartam haza az irodából, amikor egyik nap leöntötte a kávémmal. Most meg húgyos lett. Ezúttal kit zavarjak haza?

Idegesít, hogy még mindig vérzem. Próbálom megkeresni szétcsúszott elmém hátsó zugában, valahol nagyon mélyen, a józan eszemet. Óvatosan kell magamhoz húznom, nehogy vele együtt kicsússzon a lelkem is, azt most nem tudnám elviselni. Hálás vagyok, amikor bevillan egy gondolat: orvos, igen, az kell nekem. Telefon. A francos I-Phone a zsebemben lapul. A kijelzője törött, de arra azért még alkalmas, hogy mentőt hívjak. Villognak a chat-ablakok.

Egy üzenet Tinától, egy Renitől és még egy Sacitól. Remeg a kezem. Idegi alapon törlöm őket egymás után, olvasatlanul. Ez most hirtelen a lüktető, vérző fejemnél is fontosabbá vált. Bezárom a chat-programot, aztán úgy, ahogy van, kiűzöm az ördögöt legjobb barátom és legnagyobb ellenségem memóriájából. Delete. Diadalmas sóhaj szakad ki a mellkasomból, igen, néhány gombnyomással én is kiütök ma valakit, aki az életemre tört. Önmagamnak keverek le egy kibaszott nagy maflást.

Beütöm a 104-et, és az Úrnőre gondolok. Online végignézte csaknem az egész megaláztatásom, ő pedig még csak az arcát sem mutatta soha. Megsemmisítő szégyenérzet fog el, egészen beleszédülök, kétrét görnyedek, reszkető térdemre támaszkodom. Komoly erőfeszítésbe kerül, hogy valamit makogjak az ügyeletesnek.

- A Szentendrei út és a Raktár utca kereszteződésében vagyok – nyögöm nyomorultul. – Megvertek – teszem hozzá, majd öklendezni kezdek, és az erőlködéstől rám talál egy cseppnyi józanság. – Nem kívánok feljelentést tenni…

Biztosítanak, hogy jönnek értem. Megköszönöm, majd a százezres cipőmre hányok, és arra vágyom, hogy megnyíljon alattam a föld.

1. fejezet

NULLADIK FELADAT

Mariann elégedetlen. Már megint az. Azok a húsos ajkai most keskeny vonalnak tűnnek, a homlokát ráncolja, úgy bámul kifelé az ablakon. Az egészségtelen kinézetű sales-es csajon látszik, hogy semmi ötlete és unja már az egészet, legszívesebben rágyújtana. Annyit dohányzik, hogy jobbára csak cigivel a kezében látom, amikor nap közben lenézek az irodaház udvarára. A marketinggel foglalkozó, dagadt, kiizzadt tyúkot, akit szintén köreinkben tudhatok, a kávézóból ismerem. Mindig ilyen előnytelen, barack és rózsaszín blúzokban ringanak tekintélyes előnyei, miközben pihegve majszolja a reggeli péksüteményét. Most is csak a fánk hiányzik a kezéből, ahogy fújtat, feszülten figyeli Mariannt, várja a mai ítéletet. Én is frusztrált vagyok. A szerkesztőségben, a magam szemétdombján én vagyok a császár, és idegesít, hogy ennek a magas, hosszú lábú és hajú szőkének – bárhogyan próbálom a mindennapi kontaktus során figyelmen kívül hagyni a tényt, - a beosztottja vagyok. Vagy inkább ő a felettesem. Mennyivel jobban hangzik! De oly mindegy, minek nevezem kettőnk viszonyát, ha volna szőr a hátamon, mind egy szálig égnek állna tőle. Nem kedvelem azoknak a nőknek a közelségét, akiket hidegen hagyok. Kevesen vannak, de Blága Mariann vagy egy közülük, vagy nagyon jól játssza. Vagy olyan régen használta a punciját, hogy benőtte a pókháló. Megjelenik a lelki szemeim előtt a kép, hogy hegesztőszemüvegben, bozótvágóval dolgozom a karcsú combjai között.

- Te hogy látod ezt, Zoárd?

Megköszörülöm a torkom és rámeredek. Fogalmam sincs, miről beszélt az imént.

- Bocs, elkalandoztam.

- Elkalandoztál. – Mariann színpadiasan forgatta a szemeit. – Nem vagy abban a helyzetben, hogy ezt megtehesd. A lapod példányszámai drámai csökkenést mutatnak, a versenytársak lassan beelőznek. Hová lettek a legendás ötleteid?

- Drámainak ne nevezzük azt a kétezer példányt a világválság idején – mondom sötéten, aztán tettetett természetességgel folytatom. - Dolgozom egy terven.

 Egy új struktúrán. Amint befejezem, vázolom.

- Jobban teszed, ha haza sem mégy, míg kész nem lesz! – Mariann feláll a forgószékéből és a köztünk lévő komor bükk asztalra támaszkodik. Nézem a blúzát, rajta a feszülő gombokat, tekintetem egy magasságba kerül a szilikon-völggyel. Azon töprengek, miként lehet ennyire aszexuális egy ilyen jó adottságú spiné.

- Egy ideje már ezt teszem – mondom.

- Nincs sok időd. Maximum pár hét, és Dénes elkezd személyi cseréken gondolkozni – közli epésen, külön nyomatékot adva a vezérigazgató nevének, majd a két idegroncs alattvalójához fordul. – Ez pedig rátok is vonatkozik. – Végül angyalian elmosolyodik, elektromos cigarettát

vesz elő, közben jó munkát kíván Editnek és Andreának, mintha nem épp most fogott volna fegyvert rájuk. Az ablakhoz megy, nézi a távolban füstölgő kéményeket. Nem, a világért sem szólalna meg, húzza a pillanatot, éreztetni akarja, hogy tőle függ az állásom, a szakmai előmenetelem, az életem, a lap sorsa, amit irányítok. Mindig azon a véleményen voltam, hogy kell lennie ennél a cégnél egy kilenc és háromnegyedik emeletnek, ahol a felsővezetőknek tanítják a dolgozók megfélemlítését. Egy biztos, Blága Mariann azon a szakon summa cum laude diplomázott. Utálom bevallani magamnak, de valószínűleg én is részt vettem a kurzuson. A beosztottjaim rettegnek tőlem, ami csöppet sem zavar, az viszont annál inkább, hogy most én állok a szőnyeg szélén, a lapigazgató előtt.

- Miért kell a marketinges és a sales-es előtt aláznod? – töröm meg végül a csöndet. – Az ilyen húzásokkal ártasz a tekintélyemnek! Miért jó ez? – Még egyet szív a cigarettába, majd lassan felém fordul. Csak egy tízessel öregebb nálam, és nem rossz bőr. Eleinte próbáltam megérteni, miért ilyen jégcsap, a visszafogottsága komolyan felizgatott, mert a nők részéről a tökéletes megadáshoz szoktam hozzá. Már majdnem ott tartottam, hogy becserkészem, de aztán diadalmaskodott bennem a házinyúlra nem lövünk elv, és megbeszéltem magammal: nem lenne az nekem jó, ha megszabadítanám a pókhálóktól, aztán pedig nem tudnám lerázni. Nap, mint nap látnám, óhatatlanul összefutnánk, és ki van csukva, hogy én tartósan összeszűrjem a levet valakivel. Annál sokkal jobbat tudok…

- Ha elhiszed magadról, hogy oda lehet a tekintélyed, oda is lesz – felel a tőle megszokott higgadtsággal. – Hogy éjjel-nappal itt vagy, az egy dolog. De nem hiszem, hogy éjfélkor is a projekteken dolgozol. Ennyire lelkes munkaerő te sem lehetsz. Ellenben valamiért fontosnak tartod, hogy letakard az irodádban a biztonsági kamerát…

- Kémkedsz utánam?

- Ugyan, kérlek! – Mariann felkacag. – Semmi közöm hozzá, mit csinálsz a szabadidődben. Csupán tanácsot szeretnék adni: okos dolog betartani a céges protokollt és még okosabb az infrastruktúrát kizárólag munkacélokra használni… - Sokat sejtetően rám kacsint, arcán mindentudó mosoly játszik. – Miért nem otthon éled a magánéleted?

- Semmi közöd hozzá. Mit akarsz, Mariann? Miért fenyegetsz?

Az íróasztalára ejti az elektromos cigit, majd közelebb lép hozzám. Világoskék pillantása az enyémet fürkészi. Abban, ahogy néz, van valami furcsa, szokatlan, sebezhető. A szempillája alig észrevehetően megremeg, vékony ujjait végigfuttatja az alkaromon. Az érintés meglep, nem tudom mire vélni, odapillantok. Ujján szolid gyémánt csillog, a körmeit tövig rágta. Érdekes kontraszt.

- Azt akarom elérni, hogy mielőbb dolgozd ki a projektet és hozd elfogadható szintre a példányszámot, hogy megmaradjon az állásod.

- Ez természetes. Tudod, hogy tulajdonosi szemlélettel irányítom a lapot. Nekem is az a jó, ami a cégnek jó, a közös létünk a tét. Nevetséges, hogy ennek apropóján megzsarolsz.

Elmosolyodik, hozzám hajol. Ösztönösen összerezzenek, hőkölök hátra, amennyire csak tudok, mert fogalmam sincs, mit akar. Már-már bújik ez a jégcsap, aki pár perce még a kollégák előtt savazott, vagy, ahogy Viharsarokban élő anyám mondaná, leszedte rólam a keresztvizet. Halkan suttogni kezd:

- Azt akarom, hogy dugjál meg, Zoárd! Pontosan úgy, mint azokat a netes lányokat. Ez is sokat segíthet a helyzeteden. Tudod, nekem is az jó, ami a cégnek jó. A közös létünk a tét…

XXX

Este hat múlt, de én még mindig nem látok a pipától. Új ötleteken töröm a fejem, mert persze, hogy blöfföltem, eddig egy percet sem foglalkoztam a ManStyle megújításával. Most is hamar feladom, mert túlságosan is lüktet a fejem. Átnézem az íróasztalomon heverő meghívók tömkelegét. Két partira elmegyek, döntöm el, a többi borítékot a szemétbe hajítom, majd behívom a titkárnőmet, Annát, és a megmaradtakat a kezébe nyomom.

- Jelezz vissza, hogy ezekre elmegyek. Ezen kívül, küldj kör e-mailt az újságíróknak. Rendkívüli, lapmegújító értekezletet tartunk pénteken. Mindenki dobjon be legalább öt eredeti ötletet – rendelkezem. Olyan, mintha egy géphez beszélnék, nem néz a szemembe, ami most valamiért idegesít.

- Még valami? – kérdezi halk kislány hangon, alig érzékelhető pillanattöredékre rám pislant a szögletes szemüvegkeret mögül.

- Fél hét. Ha elküldted a leveleket, menj haza – utasítom, ő pedig, ahogy jött, úgy el is megy.

Anna nem a titkárnők gyöngye, de legalább kellően észrevétlen és nem kérdez feleslegesen. Két éve dolgozik mellettem, és elég szürke ahhoz, hogy ne pakoljam fel az íróasztalra. Az elődeivel megtettem, ők rövidúton távoztak. Ennyit a céges kapcsolatokról. És akkor itt van Blága Mariann, aki aljas módon megzsarol. Az első gondolatom az volt, hogy az arcába vágom: nem, nem duglak meg, még más farkával sem, mert ezek után undorodom tőled, te ringyó. Aztán mégis győzött a legendás hidegvérem, arra kértem, gondolkozzon egy kicsit, aztán kisétáltam az irodájából. Most vagy két hétig úgysem lesz dolgunk egymással, mert Krakkóba megy, egy nemzetközi konferenciára, és aztán beszélünk majd a lapom megújítási ötleteiről. Remélem, talál ott valami rátermett lengyelt, aki boldogan teljesíti a küldetést, ami Mariann szerint rám vár. Vajon képes lenne megtenni? Képes lenne jelenteni a vezetőségnek, hogy mit csinálok esténként? Egyáltalán, ki lehet az informátora? Vagy blöfföl? Engem mindenesetre frusztrál a tudat, hogy valaki esetleg a lépteimet lesi, azt azonban képtelen vagyok elhinni, hogy Mariann a leépítésemmel kockáztatná a lapom sikerét. Tudja, hogy én vagyok a szerkesztőség lelke – még ha vérzivataros időket élünk, akkor is. Egy jó hadvezér elvesztését nem lehet egy lapon említeni egy elmaradt dugással. Hirtelen ötlet villan a fejembe: ha legközelebb is ezzel jön, felveszem a beszélgetésünket és legfeljebb viszonzom a zsarolást, akkor pedig majd szépen visszavonulót fúj, és ismét nem leszek más számára, mint kolléga. Várom már azt az időt. Elmosolyodok, megnyugszom, majd kimegyek a mosdóba. Nincs ott semmi dolgom, de ellenőriznem kell, elhúzott-e már a csőcselék. A folyosó személytelen üvegajtaján át látom, hogy Anna épp a liftre vár. Remek. Áldott magány. Belépek a mosdóba, megnyitom a csapot és harminchárom éves, széles állkapcsú arcomba löttyintek némi vizet. Papírtörülközőt használok, közben konstatálom, hogy vissza kellene térni az edzőterembe, mert mások ugyan még nem, de én látom magamon, hogy három hónapja nem gyúrtam. Hiába, a munka és a szenvedélyem túl sok időt elvesz, sóhajtok, majd megdörzsölöm a monitor előtt elfáradt, sötét szemeimet. Kihúzom magam. Magas vagyok, széles a vállam, keskeny a csípőm, az a néhány gondolkodó ránc pedig kit zavar? – szerencsés kombináció, mert ezeket a tulajdonságokat szeretik a nők.

Mire visszaérek, a folyosó és a szerkesztőség már elhagyatott. Az irodámba lépek és kulcsra zárom az ajtót. Egy-egy gyakorlott mozdulattal eltakarom a kamerákat – baszódj meg, Mariann, - majd a gépem mögé zuttyanok, meglazítom az ingem nyakát. Ha valaha is megfordult a fejemben, milyen lenne a szex ezzel a minden ízében hideg, higgadt, érdekközpontú, szögletes nővel, most minden ihletem tovaszállt. Nekem senki ne adjon ultimátumot, nekem senki ne tegyen tisztességtelen ajánlatot! Én mindig tiszta lapokkal játszom, nálam nincs zsákbamacska, így aki velem kezd, mindig pontosan tudja, mit vállal. Kíváncsi vagyok, ma hová jutok. Ez a szép ebben, hogy minden személyiségben, minden szituációban lehetőségek széles tárháza nyílik meg előttem. Egyik nap sem tudom előre, mit hoz az éj. Csodás belső utazás ez, ami kizárólag rólam és a vágyaimról szól.

Nem tudatosan választottam ezt az utat. Amikor vége lett a legutóbbi, komoly kapcsolatomnak, nem volt kedvem feldolgozni a történteket. Két napig bőgtem, mint egy gyerek, aztán új lapot nyitottam az életemben, és a munkába temetkeztem, ami tökéletes búfelejtőnek bizonyult, ráadásul szép eredményt hozott: a régi főszerkesztő leköszönt, és pusztán Dénes kényelmességéből fakadóan én lettem az utódja. A cégnél hamar megszokták, hogy a maximumot hozom, hogy a beosztottjaimmal vívott lélektani hadviselés eredménye a

rekordpéldányszám, hogy motivált vagyok, hogy a ManStyle-ért élek, és meg kell hagyni, én is élvezem, hogy duzzad a bankszámlám. Van penthouse lakásom, ahová utálok hazamenni, és van A8-asom, amit imádok vezetni. Új életstílust alakítottam ki magamnak, ami köszönőviszonyban sincs a régivel, ugyanakkor nem tűr meg egy párkapcsolatot. Nekem ez így megfelel, de azért férfi -igényeim maradtak, nem is akármilyenek. Hivatásosokról hallani sem akartam. Hamar rájöttem, hogy a netes szexpartner kereső programok azok, amiket nekem találtak ki. Ott mindig van kapható lány, csak megközelítés és leleményesség kérdése. Mindig van ágybetét, csak ki kell választani a megfelelőt és már szállítják is. Vagy te mégy hozzá, a lényeg nem ez, hanem a tökéletes kielégülés és élvezet, mindennemű elkötelezettség nélkül.

Mióta agglegény életet élek, egyszer-kétszer elmentem swingerezni is, de rájöttem, az ott az arctalan szex világa, amelyben nem találom meg önmagam. Nem szeretek csak hús lenni, és a hobbitevékenységem során nagy hangsúlyt fektetek arra, hogy az én irányításom alatt se érezze magát senki pusztán annak. A játék lényege nem az öncélú élvezet, hanem az út, ami a testet-lelket megrengető orgazmushoz vezet. Mindig legyen változatos, mindig legyen más –csak ez segíthet abban, hogy jól érezzem magam – valamennyire. Mert tettem egy ígéretet magamnak, és azt semmi esetre sem szegem meg. Megdörzsölöm a szemem. Nem jó, ha engedek ezeknek a gondolatoknak. Gyorsan ki is nyitom a chat-programot és végigpörgetem,  kik vannak fönn az ismerőseim közül, ki az, akivel ma játszani fogok.

Saci online. Puha bőrű, göndör, sötét hajú, tizenkilenc éves lány. Eddig kétszer voltam vele, egy eldugott, személytelen kis hotelban, mert nincs még saját lakása, haza meg senkit nem viszek. Fiatal kora ellenére a szégyentelensége még engem is megdöbbent – gyakran a sokat próbált harmincasok sem olyan nyitottak a különlegességekre, mint ő. Nem tudom, mitől vált ilyenné és nem is érdekel. Lényeg, hogy élvezhetem, ahogyan ő is ezt teszi. Még mielőtt írhatnék neki, felugrik a chat-ablak és rám köszön. Ez imponál.

Saci Mistic: Szia!

Soldier: Szia. Mennyire voltál ma rossz?

Saci Mistic: Nagyon. Nem írtam meg az esszémet, és valószínű, hogy a professzor nem írja alá a félévemet.

Soldier: Ejnye. Szerintem sürgős verésre van szükséged…

Saci Mistic: Szerintem is. :D Mikor és hol?

Soldier: Ez most nem megy ilyen könnyen. Hosszú és nehéz napom volt. Hangulatba kell jönnöm.

Saci Mistic: Miben segíthetek?

Soldier: Talán megmutathatnád webcam-en, mivel verjelek meg és hogyan…

Saci Mistic: Nem jelent gondot. Egy pillanat. :D :D :D

Aktiválom a webkamerát, és várom, hogy Saci visszatérjen a kínzóeszközeivel. Bízom benne, izgi lesz, mert kell valami, ami kirángat a számok és színes magazinok világából, női sikolyokat és nyögéseket akarok hallani, látványos, ringó ciciket látni, hogy képes legyek kiűzni az agyamból Mariann ingerült arcát és sürgető hangját, hogy dugjam meg, vagy repülök az állásomból… Hiába, kell egy terület, ahol az ember maradéktalanul főnök lehet. Én a szexuális életemben vagyok az. Ez az én belső világom, ami élesen elválik a külsőtől. Mert a külsőben csak egy vagyok a több tucatnyi zaklatott kis középvezetőből, ám az ágyamban ez nem így van. Ott sokszor történnek csodák, pontosan úgy, ahogy én akarom. Ha ezekkel a sztorikkal kellene eladnom a lapot, válság ide vagy oda, nem volnának példányszám-gondjaink. A chat jellegzetes jelzőhangja zökkent ki a gondolataimból. Nem Saci jött vissza, hanem egy ismeretlen jelentkezett be hozzám. Lady Boss. No fene.

Lady Boss: Azért léptem be hozzád, hogy megtanítsalak igazán élvezni.

Mit is mondhatnék erre?

Soldier: Szolgálatára, hölgyem – megyek bele a játékba. – Mi többet tudhatok meg önről?

Lady Boss: Előbb beszéljünk rólad. Szeretek parancsolni. Neked pedig el kell fogadnod ezt, mint alapvető játékszabályt.

Soldier: Miféle parancsokról lenne szó?

Lady Boss: Az online világ belterjes. Tudom, miféle életet élsz. Sokat hallottam már Soldier-ről, aki olyan változatosan szereti, hogy az a zene és a színek sokféleségével vetekszik. Kíváncsi vagyok rád, ezért van egy ajánlatom. Ha a legapróbb részletekig beszámolsz nekem mindarról, amit a többi nővel átélsz, és időnként, amikor úgy hozza kedvem, én határozhatom meg azt, milyen kalandokban kell részt venned, találkozhatunk. Három próbát kell kiállnod, mintha egy bájos mesében volnánk, és ha mindet sikerrel teljesíted, megkapod a testem, azt tehetsz vele, amit csak akarsz… De addig a pillanatig én parancsolok.

Soldier: És milyen az a test? Tudnom kell, megéri-e…

Lady Boss: Nézd meg az adatlapomon a fotókat, aztán határozz! Igyekezz, mert játszani akarok, és ha te nem vagy hajlandó, keresek mást…

Soldier: Kérek pár pillanatot!

Lady Boss: Ha úgy döntesz, én leszek az Úrnőd, azonnal hallani akarom, mire készülsz a mai választottaddal…

Ez aztán a különös nő. Az adatlapjára kattintok, mely szerint huszonöt éves, diplomás, világosbarna, hosszú hajú és kék szemű, alacsonynak vallja magát. Megnézem a fotóit: persze az arcáról nincs egy sem, azonban ott a hosszú nyaka, a kecses ívű válla, ígéretes, törékeny alkat. Kicsi, de formás, hegyes mellei vannak, mint a néger nőknek, karcsú a dereka és kerek a feneke, utóbbi fölött egy kicsi, non-figuratív tetoválás virít, máshol még nem láttam ezt az alakzatot, de nem is érdekel, mert már a vonzó, fehér combok látványa köt le. A lába közét minden képen takarja, és ez a szemérmesség éles ellentétben áll azzal a határozott, parancsolgató stílussal, amit verbálisan képvisel. Izgatni kezd – valahogy intellektuálisan. Már azon vagyok, hogy begépelek neki valami frappáns szöveget, csak hogy tudja, ki a főnök valójában, amikor villogni kezd mai napom alakulóban lévő randevújának ablaka. Saci bekapcsolja a kamerát, nekem pedig elszorul a torkom. Az élő videón minden látható, ami a másik lány fotói között nem volt az. Gyorsan gépelni kezdek, de nem Sacinak, hanem a Lady Boss nevezetű szemérmesnek.

Soldier: Nos, a mai barátnőm épp egyedül játszik. Ha jól látom, kábelekkel paskolgatja magát és azt akarja, hogy én csináljam. Ön szerint mit tegyek?

Lady Boss: Jó kisfiú. :) Éreztem, hogy van benned fantázia. Elmondom. Ne moccanj a géptől! Dőlj hátra és nézd, ahogyan izgatja magát! Képzeld el, hogy az a kábel a te kezedben van. Finoman cirógasd vele végig a bőrét, a füle mögött kezd, és lassan haladj lefelé, a kezeddel egyáltalán ne érj hozzá! A kábel legyen közöttetek az egyetlen kapocs… Csak óvatosan! A nők azt szeretik, ha az érintések eleinte finomak, kellemesek. Csak akkor kezdj durvulni, amikor már nyögdécsel, ahogyan a belsőcombján húzogatod végig a kábelt. Legyél türelmes és hallgasd, ahogy könyörög, hogy érj hozzá, élvezz ki minden pillanatot! Figyeld a mozdulatait! Amikor a combjai remegni kezdenek a kéjtől, kényszerítsd, hogy álljon négykézlábra! Szerintem nem kell nagyon noszogatni. :) Igen… Most csapj rá a kábellel a fenekére egyszer, hogy felszisszenjen a fájdalomtól, érezze az erődet és a saját kiszolgáltatottságát! Aztán vigasztald meg, nyalogasd a piros csíkot a popsiján! Csak így tovább… Minden egyes verés után jár egy kis kényeztetés, így lesz az igazi. Így tudod elérni, hogy igazán akarja, hogy megbüntesd, hogy a fájdalmat ajándékként fogadja. Ahogyan azt is, hogy végre a tied lehet…

A gépelés hirtelen abbamarad.

Soldier: Folytassa! – kérem.

Lady Boss: Szerintem készen állsz arra, hogy elindulj a randira. :)

Soldier: Veled akarok találkozni – ujjaim száguldoznak a billentyűkön.

Lady Boss: Ne feledd a szabályainkat! Egyrészt nem tegezhetsz, mert az Úrnőd vagyok. Másrészt majd akkor találkozunk, ha én azt mondom. Miután minden parancsomat teljesítetted…

Soldier: Téged kívántalak meg, nem a kábeles kislányt. Szeretnélek látni.

Lady Boss: Mondom, hogy ne tegezz! És nagyot néznél, ha látnál.

Soldier: Mondja, mit visel most?

Lady Boss: Hagyjuk ezt az ócska dumát! :) Mára ennyi volt előirányozva kettőnknek. Most mennem kell.

Soldier: Felizgat, aztán itt hagy. Szépen vagyunk.

Lady Boss: A lelki fröccsöt is megspórolhatod magadnak. Menj és leckéztesd meg a kis barátnődet, aztán holnap, ugyanebben az időben meséld el, milyen volt!

Soldier: Ez az első küldetés?

Lady Boss: Nevezzük inkább nulladik feladatnak. Most indulj!

Soldier: Hát legyen…

Nehezemre esik bezárni a chat ablakot, mégis megteszem. Bosszankodom. Zavar, hogy érdekel ez a nő, jobban, mint a másik, legszívesebben azonnal ejteném, pont ezért, de az éteren át is érzek benne valami kitapinthatatlanul furcsát, ami vonz. Még egyszer átnézem a képeit, amiket beszélgetés közben letöltöttem a rejtett mappámba, majd próbálok Sacira összpontosítani. Rózsaszín, üde húst látok magam előtt, miközben a Lady Boss nicknevű lány szövege jár a fejemben. Nagyot sóhajtok. A lap-projekt továbbvitele egy másik napra marad.

Soldier: Saci, a Pelikán hotelban várlak egy óra múlva. Ott, ahol a múltkor is voltunk. Foglalok szobát.

Saci Mistic: Rendben, édes. Kapom magam és indulok.

Soldier: Helyes. A taxi-pénzt én állom.

Saci Mistic: Hazafelé lehet, hogy sétálnom kell majd…

Soldier: Nem lehet, hanem biztos. Hozd a kábeleket!