Szurovecz Kitti: Törés 2. fejezet (18+)

2. fejezet

ELKÉNYEZTETETT MILLIOMOSLÁNY

Már úton vagyok Sacihoz a hotelba, zuhog az eső, nem győzök ablaktörlőzni. Kavarognak a fejemben a gondolatok, akár az üvegen hömpölygő esőcseppek. Még mindig hol Blága Mariann ultimátumán, hol a lapmegújításon gondolkozom. Gondterhelt vagyok. Az sem segít sokat, hogy szex-randira tartok, így abban bízom, Saci mellett ma valami igazán különlegesben lesz részem. A körút bedugult, biztos, hogy késni fogok. Nem tudok udvarias lenni és szólni a lánynak, mert csak online érintkezünk, nem tudom a számát, ő sem az enyémet. Ahogyan egymás civil életéről sem tudunk semmit. Így jó, így biztonságos. Korábban párszor kiadtam magam, és valamilyen úton-módon megbántam: volt, aki rám akaszkodott, volt, aki állítása szerint terhes lett és házasságot követelt, volt, aki bejött a munkahelyemre, és a barátnőmként mutatkozott be a recepción – rettenetesen kínos helyzeteket teremthet az, ha valaki többre számít tőled, mint amennyit magadból adni akarsz vagy tudsz.

De mindegy is, Sacika szépen felmegy a hotelszobába és megvár, egyébként is külön jól jön, ha nem egyszerre érkezünk. Időnként nyilatkozgatok a médiában, nem hiányzik, hogy megismerjék az arcom, igaz, nincs gond, ha mégis, hiszen kizárólag magamnak tartozom elszámolással. És mivel ilyen tekintetben a saját főnököm vagyok, elég laza a könyvelésem.

A kopottas, jelentéktelen kis szálloda az Üllőin van. Épp elhagyom a Blaha Lujza Tér forgalmas kereszteződését, amikor megcsörren a telefonom. Más sem hiányzott.

- Szia, mama. – Ha az embert az anyja hívja, lehetőség szerint jobb felvenni, mert ha nem tudja elérni, képes másnap megjelenni az ajtó előtt, két háztájival teli, színes, csíkos szatyorral. Sem az anyai jó szándékú prédikáció, sem apám parasztkolbásza és házi libazsírja nem hiányzik a terebélyesedő derekamnak. Jobb tehát beszélni.

- Zoárd, kisfiam! – Anyám hangja vidáman cseng. Nem jelent semmit, mert a következő pillanatban képes elbőgni magát valami apróságon. Ilyen tekintetben a kisgyerekekre emlékeztet.

- Mi újság? – kérdezem, de azért gyorsan hozzáteszem: - Nem tudok sokat beszélni, vezetek.

- Eszemben sincs feltartani. Már így is örülök, hogy végre nincs épp értekezleted, amikor hívlak. Csak azt szeretném kérdezni, hazajössz-e halottak napjára? Rendbe kellene tenni a sírokat és apád kevés hozzá egyedül, nekem pedig szörnyen fáj a derekam. Érzem a frontot.

Nem szeretem azt a szót, hogy sír. Sem igeként, sem főnévként.

- Nagyon sűrű napokat élek – hárítok anyám nagy sóhaját hallgatva, majd hozzáteszem: - Példányszám problémák vannak a lapnál…

- De ugye nem súlyos a helyzet? Nincs veszélyben a munkád? Majd mindent elmesélsz, ha egy hét múlva találkozunk.

- Épp azt próbálom elmondani, hogy nem tudok hazamenni.

- Tíz hónapja nem voltál itthon – Hirtelen sírósra vált. Ugye, megmondtam?

- Sajnálom nagyon. Remélem, karácsonykor sikerül.

 - Régen hat lóval sem lehetett volna visszatartani attól, hogy haza gyere, Vésztőre. – Mama szinte harcias. – Zoárd, apáddal komolyan aggódunk érted. Jó lenne leülni közösen, és beszélgetni végre bizonyos dolgokról…

- Bocsánat, de rendőrök vannak, le kell tennem. Később visszahívlak!  - mondom gyorsan, aztán a mobilt az anyósülésre dobom.

Indexelek, kanyarodom, beállok a szálloda kicsi, belső udvarára. Az utcáról nem látni a kocsimat. Belebújok a zakómba, majd sietős léptekkel vágok át az udvaron, az októberi, zuhogó esőben. A sötétben belelépek egy tócsába, megborzongok. Az ember nem lehet olyan gyakorlott, hogy elfelejtse: tilosban jár. Izgalom lesz úrrá rajtam, amint belépek az előtérbe, ez az eksztatikus érzés a hab az életem citromtortáján. A portás már ismer, mert néhányszor megfordultam itt. Biccentünk egymásnak, pénz és szobakulcs cserél gazdát, majd kis kacsintás kíséretében közli velem, hogy a hölgyismerősöm már félórája odafenn vár. Teszi mindezt olyan mosollyal, hogy nekem a „kurva” kifejezés cseng a fülemben.

Felviharzok a lépcsőn, a szívem heves dobogásba kezd, érzem, hogy lépésről lépésre egyre idegesebb vagyok. A kezem ökölbe szorul, és amint elfordítom a kulcsot a 14-es szoba zárjában, tudom, ez nem az a nap, amikor lesz türelmem Lady Boss játékát végigjátszani. A másodperc törtrésze alatt eldöntöm, hogy holnaptól teszem, amit mond, de úgysem látja, most mi történik ebben a szobában, hitelesen mesélni pedig én is tudok. Amint becsukódik mögöttem az ajtó, Sacira emelem a tekintetem. Törökülésben trónol az ágy közepén, szégyentelenül széttárt lábakkal egy szexre tervezett, fekete csipke-kezeslábasban. Bután mosolyog, és még idétlenebb az által, hogy látszik rajta, ezt az arckifejezést csábítónak hiszi. Azt gondolja, a hatalmában vagyok, hogy őt kívánom, akarom, pedig ma valójában csak egy testre van szükségem, egy személytelen testre, hogy a dühöm vágyba csapjon át, hogy az erotika forró lángjai perzseljék fel bennem mindazt a bánatot, ami anyám szavainak nyomán újra felébredt bennem…

- Szia, édes – hallom a tudatom perifériáján Saci hangját. Az arcára már nem is figyelek, kezét fixírozom, a végén az ujjai megduzzadt, rózsaszín szeméremajkaival játszanak. Körülötte néhány telefonkábel hever. Ledobom a zakómat egy székre, és nagyot nyelek.

 - Többet egy árva szót se szólj, és fordulj meg, állj négykézlábra!

- Hát persze, ahogy akarod… - dorombol, de sérti a hangja a fülemet.

- Fogd be, és kapaszkodj az ágytámlába! – követelem, miközben rekordidő alatt kioldom az övem csatját és kibújok az alsónadrágomból, majd felhúzom az óvszert. Kigombolom az ingemet, és nekimegyek. Megfogok két kábelt, a csuklóit a hideg kovácsoltvashoz bilincselem velük, itt-ott a béklyóba fűzöm a hosszú, fekete tincseket is. Mögé térdelek, fogom a megmaradt kábelköteget és látom, hogy az imént még halványrózsaszín hús most vörösen lüktet, csillog a nedvességtől. Eszembe jutnak Lady Boss gondolatai. Majd legközelebb megkérdezem tőle, minek a nő kényeztetésére időt fecsérelni, ha a durvaságra indul be leginkább?

Egyetlen mozdulattal, durván Saciba döföm magam, majd nagyot csapok a kábelekkel arra a túlságosan is nyeszlett popsira. Legalább megdagad egy kicsit és színt kap, és ha nagyobb nem is, de kívánatosabb lesz. Az első ütésnél felnyávog, mint egy macska.

- Soldier, talán mégsem kellene így… Ez nagyon fáj…

- Hamarabb kellett volna gondolkoznod – mondom közönyösen, színtelenül, és nem érdekel, panasza a játék része-e vagy komolyan kínozza a verés. Teljes erőből lökni kezdem hátulról, és amennyire csak tudok, figyelek arra, hogy a kábel se maradjon kihasználatlanul. A lendülettől időnként az ágytámlába vágja a fejét, nyögései, sikolyai egyszerre elragadtatottak és keservesek. Érzem, hogy élvez, ugyanakkor szenved attól, amit vele teszek, és ennek az elegye pozitívan hat a tudatállapotomra. A vérrel együtt a gondolataim is távoznak a fejemből, nem marad más körülöttem, csak a pulzáló, finom, női hús, a nedves csattogás zaja, és Saci zihálása, gyönyörrel és kínnal telt sikolyai.

- Jól van, most megengedem, hogy élvezz, de csak csöndben, rossz kislány. Már eleget őrjöngtél. Simogathatod is magad – suttogom, és a padlóra dobom a ragacsos kábeleket, aztán kiszabadítom az egyik kezét. Először a sajgó hátsójához kap, aztán az ujjai meglepően hamar megtalálják a csiklóját. Mélyen a popsijába markolok, belevájom a körmeim, még pár mozdulat, és már érzem is a finom kis összehúzódásokat, amelyek azt jelzik, hogy elment. Összetolom a farpofákat, hogy még szűkebbnek érezzem, és csillagokat látok a gyönyörtől, no meg a belső szemeimen át egy különös, non-figuratív tetoválást, amikor belerobbanok Saciba.

Lihegve húzódom el tőle, kezem-lábam szétdobom az ágyon, üresnek érzem magam, és legszívesebben bárhol máshol lennék, csak nem itt. De legalább megnyugodtam.

- Megtennéd, hogy eloldozol? – kérdezi csöndesen, a hangja fátyolos.

- Bocs – mondom, majd ülésbe tornázom magam, és leveszem róla a béklyókat, a használt gumit pedig zsebkendőbe csomagolom és a szemetesbe dobom. Ekkor találkozik először a tekintetünk. Az erős sminkje elmázolódott, nem tudom megállapítani, vajon bőgött, vagy pusztán ugyanúgy tocsog az izzadtságban, mint én.

- Kérhetek én is zsepit? Aztán egy cigit… - mondja, mire adok neki az éjjeliszekrényről, és meglepetésemre nem a sminkjét kezdi törölgetni, hanem a csípőjét, a csipkedressz alatt. Odapillantok. A bőre felhasadt, vérzik. Sajnálom őt, de próbálok nem kiesni a szerepemből – az nem volna hiteles. Három hete majdnem ugyanígy megvertem, most mégis itt van. Senki nem szegezett pisztolyt a fejéhez, hogy velem legyen, így nincs miért bocsánatot kérnem.

- Nem dohányzom, ebben sajnos nem segíthetek – mondom.

- Akkor ölelj át vagy csókolj meg – kéri. – Egy kicsit zaklatott vagyok…

- Én nem csinálok ilyesmit, Saci. – Idegenül cseng a saját hangom. – Már régen nem. Arra használj, amire való vagyok, és ne várj tőlem olyat, amire nem.

- Szerintem mindketten többet érdemelnénk – mondja, miközben maga elé bambul. Jaj, ne, gondolom magamban, csak ne próbálj megtéríteni!

- Saci, szerintem ebben a dologban épp annyi van, amennyit az előbb csináltunk, és pont. Én szóltam előre…

- Tudom, de nem tehetek arról, hogy vannak érzéseim. Irántad!

- Nagyon kérlek, ezt ne! – felemelem a kezem, ösztönösen magam elé tartom. – Milyen érzéseid lehetnének? Én csak játszom! Tudom, kihívást jelentek számodra, mert nem átlagosak az igényeim, de ezt leszámítva semmit nem érezhetsz. Ezt misztifikálod túl. Ezt misztifikálja túl a legtöbb nő. Jobb, ha többet nem találkozunk – vonom le a konklúziót, és felveszem a nadrágom, mert meg akarom előzni, hogy ismét felidegesítsem magam. Eljött a pillanat, amikor jobb lelépni.

- Ne mondj ilyet! – kérlel, miközben átöleli a csípőmet.

- Akkor többé ne hozakodj elő ezzel!

- Megígérem. Ha meggyógyulok… ha megint meggyógyulok, jelentkezem chaten, oké? – kérdezi reménykedve.

- Oké – bólintok, és begombolom az ingem, közben farkasszemet nézünk. A smink alatt kiégett tekintet, fiatal pofi, hatalmas műszempillák, varrott, sötétbarna hajzuhatag, a csipkedressz első osztályú minőség. – Miért kell neked egy magamfajta? – dobja ki a számon elfeledett lelkem a kérdést, vagy talán a hirtelen ébredt kíváncsiság, mit tudom én.

Vállat von.

- Nem is tudom. Fáj, amit csinálsz velem, mégis, miután találkozunk, sokkal kiegyensúlyozottabb vagyok. Mintha te lennél a rossz oldalam. Tudod, egyke vagyok, a gazdag család agyonajnározott leánykája – mondja, mintha ez megmagyarázná, miért gerjed arra tizenkilenc évesen, hogy egy öltönyös, harmincas pasas jól elverje és meghágja.

A dolog mélységein nem gondolkozom, inkább vigyorgok, mert támadt egy ötletem.

- Ezt hamarabb is mondhattad volna. A milliomos család elkényeztetett kis hercegnője. Legközelebb kijátsszuk ezt a kártyádat. Akkor majd ebben a tudatban teszem, amit teszek… Érdekes lesz – kacsintok rá, a válasza szomorkás mosoly.

- Most mennem kell – mondom hirtelen, és felveszem a cipőmet.

- Rendelhetnénk ide egy pizzát – próbálkozik.

 - Rendelj, ha szeretnél, egész éjszakára kifizettem a szobát, pihenhetsz, ha akarsz. Hagyok itt taxi-pénzt…

- Nem vinnél haza?

- Minek az illúzió? – Csak néz rám, nagy szemekkel, és látom rajta, hogy nem ért. Ez az átka annak, ha az ember fiatal lánnyal kezd. Komolyan elgondolkozom azon, hogy Saci, így három alkalom után, megérett a leépítésre.

Magamra kapom a kissé gyűrött zakómat is, kedélyesen rámosolygok, és elköszönök tőle. Még mindig ott búslakodik az ágy közepén, de sem bébiszitter, sem pszichológus nem vagyok, az érzéki terápiának mára vége és az utókezelésben már nem veszek részt. Arra ott vannak a barátnők. Gyorsan elhagyom a hotelt, szinte futok a kocsimig, és amint beülök, már indítózom is. Lassan kigördülök az udvarból, és a visszapillantóban látom, hogy Saci az erkélyen áll, lelkesen pötyög valamit a mobiltelefonjába. Csak remélni merem, hogy a pizzériát hívja, és nem a rendszámomat írja.

XXX

A pszichés állapotom még mindig nincs rendben, utálom, de akkor is így van. Miután hazaérek, gyorsan lezuhanyzom, hatra állítom az ébresztőt, majd bedobok két altatót és lefekszem. A gyógyszer még mindig jobb, mint a pia, és úgy döntöttem, józan életet élek. A szoba levegőtlen, nem ártana szellőztetni, észreveszem, hogy a konyhában égve hagytam a villanyt, de semmi kedvem felkelni, csak lehunyom a szemem és várom, hogy a varázspirulák könnyű álmot hozzanak. Megtörténik, mélyen elalszom, és az égnek hála, álomtalanul, ezért viszonylag kipihenten ébredek. Amint a tudatom kitisztul, elkap a randik után szokásos, „menten hányni kezdek önmagamtól” érzés. Ilyen tekintetben a reggelek a legrosszabbak, a kávém mellett, a tetőteraszon álldogálva valahogy mindig tisztábban látok, mint kellene, még ebben a konok ködben is. Olyan árnyalatú, akár a szellemek, és ha fókuszálok, egy arcot vélek felderengeni a szürkeségben. 

Gyorsan megrázom a fejem, a konyhába megyek és bedobok egy pohár narancslevet. A konyhapulton pizzás dobozok és eldobható műanyag edények sora, állott ételszag terjeng, de sebaj, holnap péntek, és jön Valika, a takarítónőm. A nappali egyik sarkában árválkodó edzőcuccomra pillantok, jól tudom, ma sem lesz erőm sporttal kezdeni a reggelt. Valahogy nem akar eljönni a perc, a másik típusú testgyakorlásom mostanában jobban kikapcsol. Szerintem tegnap este úgyis elégettem vagy ezer kalóriát, és ha ma nem reggelizek, az máris fogyáshoz vezet, nyugtázom, miközben a tükör előtt borotválkozva összecsípem a bőrt a derekamon. A nők azt hiszik, csak ők hiúk. Igaz, számomra a külső a hódítás eszköze is, őriznem kell hát. Nem mintha nekik nem az lenne, te marha.

Borotválkozás után egy szál törülközőben ülök a laptopom elé, csak egy gombnyomás és szinte azonnal betölt, az Apple csodája. Magam sem értem, miért nézem máris, kik vannak a chaten, de megteszem. Saci egyelőre semmit nem írt, pedig számítottam rá. Hiába – sóhajtok megkönnyebbülten, - az istenek mégiscsak szeretnek egy kicsit, ha többnyire remekül titkolják is. Az új beszélgetőpartnerem, Lady Boss is offline üzemmódban van, mégis ingert érzek, hogy ismét megvizsgáljam a képgalériáját. Azonnal észreveszem, hogy felkerült egy új fotó, és amint megnyitom, kétségem sem marad, kinek szól, de elképzelésem sincs, hogyan kapta magát lencsevégre ilyen tökéletes szögből. Megmagyarázhatatlan, keserű érzés mar a belsőmbe. A lány széles, bordó szaténszalaggal egy olcsó, fenyő franciaágy támlájához kötözte a csuklóit, a karjait szélesen kitárva, háttal az optikának pózol, és olyannyira homorít, hogy a hosszú, világos haja ráhullik a gömbölyű popsijára. Csak odaképzelem a kis vágást, amelyet talán némi finom, aranyló szőrzet keretez, és érzem, hogy valami megmozdul a törölközőm alatt.

 Lady Boss karcsú, de a csípője kerekded, a popsija húsos, nem olyan mínuszos, mint a Sacié, és határozottan azt érzem, el tudnék játszani a lehetőségeivel. Észre sem veszem, és a jobb kezem ütemesen mozogni kezd a törölköző alatt, hihetetlen, de középiskolás korom óta nem történt meg, hogy így felizgasson egy kép. Egy abszolút idegen nő fotója, aki ráadásul meg akarja mondani NEKEM, hogy mit tegyek. Önmagam előtt is szégyellem a dolgot, és kihúzom a kezem, csakhogy úgy dagadok, hogy az már fáj. Valamiért bajom van az önkielégítéssel. Talán a tudat, hogy egyszerűen nem szorulhatok rá, hogy magamnak csináljam, mert arra mindig kell, hogy legyen egy női testrész. 

Otthagyom a francba a gépet, és beállok a zuhany alá, a hideg víz érintése szinte fájdalmas, de segít, hogy a vágyam lelohadjon és az előttem álló munkanapra koncentráljak. Lesz ma egy tárgyalásom Dénessel, értekezletet tartok a tördelőknek a vizuális megújulás kapcsán, át kell futnom a számlákat, egyeztetni a külsősök honoráriumait a titkárnőmmel– csupa átlagosság. A napom fénypontja ismét az esti chat. Keserűen felnevetek, miközben kiválasztok a fiókból egy egyszerűbb Rolex-et, inget, övet szövetnadrággal, aztán cipőt húzok és kiviharzok a lakásból. Amikor belépek a magánliftembe, megérzésből visszanézek, és látom, hogy a laptopon üzenet villog. Már nem foglalkozom vele, mert ha leülök elé, esetleg belefeledkezem, és az életben nem indulok el dolgozni. Majd az irodában megnézem, ki írt, addig legalább édes az izgalom. Ez is valami.

Nyálkás, szürke, kedvetlen a reggel, tökéletesen rímel a hangulatomra. Hét és nyolc között nincs dugó, így hamar magam mögött hagyom Zuglót és tíz percen belül az Árpád hidat is – a köd a hegyek kontúrjait és a Dunát is eltakarja előlem. Nincs még nyolc, amikor beérek, és Anna úgy ugrik fel a gépétől, mint akit tetten értek. Amikor meglát, a bélyegző is kiesik a kezéből.

- Szia. Ilyen korán? Csak tízkor kezdődik a munkaidőd – köszönök, és kiveszem a fakkomból a tegnapi postát.

- Jó reggelt, Zoárd – hebegi. – Családi ügyet intéztem hajnalban, ezért vagyok máris itt. És te?

A szememet forgatom, mi hasznom abból, ha a titkárnőmmel cseverészek? Az irodám felé indulok.

- A főnököd vagyok, hadd éljek ezzel vissza! Nem válaszolok. Hozz egy kávét!

- Meglesz – hallom a hangját, és érzem, hogy lapos, kislányos balerinacipőjében mögöttem tipeg.

- Mi az? – kérdezem, anélkül, hogy megfordulnék.

- Csak azt szerettem volna még mondani, hogy Blága Mariann beugrott, mielőtt elindult volna a reptérre. Egy üzenetet hagyott itt neked, beletettem egy borítékba, az asztalodon van...

- Remélem, nem olvastad el – gyanakvóan pillantok hátra.

- Nem, dehogy. – Azonnal fülig vörösödik, én pedig közlöm vele, hogy várom a kávémat és lendületesen az orrára csukom az irodám ajtaját.

Ledobom a táskámat a fekete bőrkanapéra, amin kevésbé óvatos korszakomban már hanyatt döntöttem néhány nőt, és morbidnak érzem, hogy a vezérigazgató hamarosan ráteszi a dekadens potrohát. Bekapcsolom a számítógépet, és míg tölt, feltépem a Blága Mariann üzenetét tartalmazó borítékot. Kézzel írta. Micsoda romantika – húzom félre a számat, és nem tagadom, kissé remeg a gyomrom, hogy mivel áll elő megint.

Zoárd, bocs. Nem tudom, mi ütött belém tegnap, felejtsd el, ami történt és remélem, hogy köztünk marad. Kérlek, tudd be annak, hogy nagyon rossz napokat élek. Két hét múlva itt vagyok, addigra legyél kész a koncepcióval, beszéljünk és vázoljuk Dénesnek. Jó munkát! Mariann

A jól bejáratott, tárgyilagos stílusa, amelyhez úgy látszik, hamar visszatalált. Bízom abban, hogy tényleg csak átmeneti bomlottság okozta a tegnapi kirohanását, miszerint aktív részese szeretne lenni a szexuális életemnek. Fogalmam sincs, mi lehet a baja, de nagyon örülök, hogy elutazott. Az incidens után nem volna most jó találkozni, se neki, se nekem. Remélem, mire visszajön Krakkóból, a kényelmetlen érzés elmúlik és nem kell további afférokra számítanom. Nem mintha bajom volna Mariann fizimiskájával, de a lehetőségét sem szeretném megadni annak, hogy mostanában kialakuljon az életemben egy kapcsolat, amely túlmutat a nyers szexualitáson. Ennyi meló mellett amúgy sem férne bele. 

Mariann üzenetétől tehát fellélegeztem, legalább emiatt nem kell aggódnom. Még egy órám van hátra a megbeszélésemig Dénessel, így gyorsan átnézem a levelezésem, és írok az egyik újságírómnak, Döbrentei Katának, hogy holnap még az értekezlet előtt jöjjön be hozzám, mert van egy téma, amit neki szeretnék kiadni. Ügyes lány. Járja csak szépen körül a kérdést, miért szeretik egyes nők, ha a férfiak megalázzák őket az ágyban? Ez az ötlet tegnap éjjel villant be, miután megdolgoztam Sacit, és úgy érzem, a következő szám vezető témája lehet. 

Még gyorsan válaszolok néhány levélre,  a titkárnőm tudtára adom, mit kérek ebédre, aztán hirtelen több dolgom nem lévén, a gazdasági hírek olvasása közben belépek a chat-programba. A reggeli üzenet Sacitól jött és úgy kezdődik, hogy képtelen ráülni a hátsójára és ma sem megy be a suliba. Még hosszan folytatódik, de semmi kedvem elolvasni. Tegnap éjjel elteltem vele, és lehet, hogy pár hét múlva ismét megkívánom, de most más vizekre evezem. Egyik lánnyal sem szabad túl gyakran együtt lenni, még akkor sem, ha emlékezetes, mert rákapnak az emberre. Sacika pedig nálam a futottak még kategóriába tartozik. Viszont örömmel fedezem fel, hogy az új kihívás, Lady Boss online üzemmódban van, és máris tudom, majd később fogom elolvasni, mit újított tegnapról mára az IMF.

Soldier: Kedves Úrnő, nulladik feladat teljesítve.

Lady Boss: Nocsak, milyen korán kelt valaki. Csak nem miattam?

Soldier: Igaz, ami igaz, izgat, hölgyem.

Lady Boss: Tudom, hogy semmit nem úgy csináltál, ahogy kértem. :( Tudom, hogy hazudsz. :(

Soldier: Honnan tudná? :D Hiszen még nem is meséltem semmit...

Lady Boss: Ha pontról pontra mindent úgy tettél volna, ahogy kértem, még egész biztos, hogy az igazak álmát aludnád, kielégülten, ellazultan. Igényes szex helyett kemény baszás, ellazulás helyett zaklatottság, nyugtalan álom, mi több, rémálmok, korai kelés...

Soldier: Lady, Ön igazán ijesztő nő.

Lady Boss: Bevallod hát, hogy hazudtál? Fontos része a játéknak, hogy képes légy az őszinteségre.

Soldier: Van más választásom? A receptorai pazarul működnek. Megkötöztem, rámásztam, megdugtam, otthagytam.

Lady Boss: Minden egész más lehetett volna. Szomorúvá tetted, és ez által engem is. :(

Soldier: Végül is elélvezett, ezt azért jó, ha tudja. Enyhít valamit a bűneimen?

Lady Boss: Csak minimálisan. Majd kieszelek valami büntetést. Azon gondolkozom, talán én vagyok a hibás...

Soldier: Miért is?

 Lady Boss: Mert nem motiváltalak eléggé.

Soldier: Az éteren keresztül ez nem túl egyszerű. Hölgyem, ön igen ígéretes alapanyag, de mint tudjuk, ezek csak szavak. Bocsánat, de maga akár egy százötven kilós, chips-et zabáló, pattanásos, zsíros hajú férfi is lehet...

 Lady Boss: Ahogyan te is. Rendben, benne vagyok. Győződjünk meg arról, hogy mindketten valódiak vagyunk, és ha elégedettek leszünk a másikkal, kezdődhet a játék...

Soldier: A web-kamerás rosszalkodás nem az én műfajom. Van más ötlete a kivitelezésre? A gyeplő az ön kezében van. :)

Lady Boss: Ezt szeretem hallani. Gyere az Apolló hotelba ma este, hétkor. Vegyél ki pár órára egy szobát, és Soldier jeligére hagyd meg a recepción, melyikben vagy. Amikor felérsz, húzd be a redőnyöket, vetkőzz le és feküdj az ágyra. Vigyél valamit, amivel bekötöd a szemed és legyen teljesen sötét! Így várj! A többit én intézem...

Az én módszereimet használja. Ez tetszett, ezen jót mosolyogtam.

Soldier: Szóval megérkezik, mint szupertitkos szerető, akit még csak nem is láthatok. :)

Lady Boss: Pontosítok: még csak nem is hallhatsz. Csupán az érintésre hagyatkozhatsz.

Soldier: Már az ötlettől is leszáll a fejemből a vér, de ehhez azért kell bizalom!

Lady Boss: Másként nem működik. Úgy érzem, adnom kell magamból egy kis ízelítőt, hogy érezd, megéri-e végigjátszani a három próbámat...

Soldier: Meglátjuk, kedves Úrnő. Hétkor az Apollóban leszek.

Lady Boss: A Jászberényin van. Egyébként pedig nem vagyok kedves.

Soldier: Ahogyan én sem.

Lady Boss: Úgy érzem, mi ketten jól kijövünk majd...

Ezek után köszönés nélkül kilép a programból, az én ajtómon pedig kopogtatnak, és még mielőtt kiszólnék, Dénes dugja be a fejét. Meglátom az ötvenes évei végén járó, szakállas, köpcös, de minden ízében tekintélyt sugárzó kis embert, és azonnal magamra öltöm a protokollmosolyt. Felállok, kezet rázok vele és hellyel kínálom, miközben gondolatban vállon veregetem magam, hogy mennyire penge vagyok: egyik pillanatról a másikra át tudok hangolódni a szexről a melóra, a melóról a szexre. Ráadásul a különlegesnek ígérkező esti randi lehetősége annyira doppingol, hogy a lappal kapcsolatos ötleteim is szárnyalni kezdenek – csak a hasamra ütök és sorolom Dénesnek a megújulásra és a példányszám visszanyerésére vonatkozó ötleteimet, pedig egyáltalán nem készültem. Sikerül elérnem, hogy a nagyfőnök agyában a kép más árnyalatban játsszon, hogy ne lássa már olyan sötéten azt a néhány ezres veszteséget a gazdasági válság kellős közepén.

Dénes egészen felenged, a prekoncepciómat hallgatva elsimulnak a homlokán a ráncok, és mintha mosolyogna a szeme.  Persze, sokat segít a helyzeten, hogy Mariann nincs itt, és elmaradnak a becsmérlő, szkeptikus megjegyzései, természetesen az én ötleteimet illetően. (Nem is értem, hogy kérhette, hogy dugjam meg, amikor meló közben folyton csak keresztbetesz, akkor is, ha ezzel ellentétesen azt hangoztatja, hogy egy hajóban evezünk. Inkább külön motorcsónakokban versenyzünk, amelyek egy kikötőbe tartanak.) 

Dénessel jegyzetelünk, számolgatunk, agyalunk a költségcsökkentésen, grafikonokat nézegetünk, dokumentálunk – ezzel megy el az egész délelőtt. Örülök, hogy így pörög a nap, és szinte már szeretem az életet a sikeres megbeszélés miatt, és mert nőt szerezni számomra olyan, mint a vadásznak zsákmányt. Lady Boss pedig igen ígéretes trófeának tűnik – emellett biztos vagyok abban, hogy holnaptól én leszek az, aki kettőnk közül diktálja a feltételeket. Bekötött szemmel heverni meztelenül, egy sötét szoba idegen ágyában, egy ismeretlen, de határozottan érdekes nőre várva egyszerre izgalmas, érzéki és félelmetes. Persze, naiv azért nem vagyok. Első randik alkalmával sosem viszek magammal készpénzt és mindig elérhető helyen tartok egy kis revolvert, amit fű alatt szereztem be egy fegyverkereskedő havertól – még sosem volt rá szükségem, de biztonságérzetet ad. Ma is egészen biztos vagyok abban, hogy csak a másik fegyveremmel lövök majd, ha eljön az idő.

<!--[if !supportAnnotations]-->

<!--[if !supportAnnotations]-->

<!--[endif]-->