Szurovecz Kitti: Törés 3. fejezet

3. fejezet

FIKTÍV KARAKTER

 A felüljárón zajosan halad el előttem egy kék vonat. Megállok, bámulom, hallgatom, és arra a megállapításra jutok, hogy nem zakatolja túl a szívemet. Benézek a félreeső, szolid kis szálloda udvarára, ahol még mindig csak egyetlen autót látok. Fekete, sötétített ablakú, karcsú A8-as, és a rendszáma még mindig ugyanaz, amit, amúgy ha álmomból ráznak fel, akkor is tudok. Ha csak nem hozzám hasonlóan trolival érkezett, akihez jöttem, akkor ő az. Ilyen egybeesés a világon nincs. A virtuális világ, úgy látszik, olykor összekeveredik a valósággal, méghozzá félelmetesen. Mit tegyek? Negyed nyolc is elmúlt. Be kellene mennem, de az angyalka a vállamon azt suttogja, hogy fordítsak hátat és menjek haza. Mégsem teszem, nem lehetek nyúl. Ha már idáig jöttem, igenis végigjárom az utat. Felnőtt nő vagyok, és azért vágtam bele ebbe az egészbe, hogy visszaszerezzem a megtépázott önbizalmam. Itt a lehetőség, mire várok? Terápia az egész, így kell felfognom, ahogyan a legjobb barátnőm, Karina mondta. Ő pszichológus, neki tudnia kell, mi az, ami segít az önértékelésemen. És hogy mindehhez ki asszisztál, nem mindegy? Persze, hogy az. Így akár Jávor Zoárd is lehet.

Amint egy versenycsiga tempójában araszolok a szálloda bejárata felé, még egyszer ellenőrzöm az álarcot, ami a táskámban lapul. Ujjaimat végigfuttatom a sima, selymes felületen, már a tudat is megnyugtat, hogy ez majd ápol és eltakar. A hajamat szoros kis kontyba fogtam a fejem tetején, ami egyéként mostanában divatos, de rám kicsit sem jellemző. Megfogadtam, hogy amikor épp a fiktív karakterem életét élem, mindent másként csinálok, mint az átlagos napjaimon. Ilyenkor belefér a merész csipkeruha, a tűsarkú, amelyben lépkedem, és a nehéz parfüm, ami hozzám merész, Lady Boss határozottságához és fülledt érzékiségéhez azonban pont passzol. Csak semmi pánik! Nem te játszol majd Jávor Zoárddal, hanem a fiktív karakter – biztatom magam félhangosan, és lélekben is próbálom különválasztani a két személyiségemet. Meglehetősen skizofrén.

 Jaj. A cipősarkam beleakad egy csatornafedélbe, próbálom kiszabadítani és érthetetlen, vagy nagyon is érthető módon könnyek futják el a szememet. Az istenit, szedd már össze magad! Majd egy éve nem voltál férfival és az önsajnálat sötét örvénye lassan végleg maga alá temet! Ezt akarod, te szerencsétlen? Nem, egész mást szeretnék – felelem a saját kérdésemre szomorúan. Csak azt nem tudom, hol keressem, és szexre márpedig szükség van. Tagadhatatlanul lépéselőnyben vagyok. Magam elé képzelem Jávor Zoárd sötéten érzéki arcát, a széles állkapcsát, az olaszos metszésű orrát és az átható, éjsötét szemeit, amelyek általában hidegen csillognak, és csak nagy néha mutatják meg, hogy a tulajdonosainak is vannak érzései, hogy ő is ember. Akkor is csak futó pillanatokra, és többnyire düh és elégedetlenség képében. De ha egy szóval akarnám megfogalmazni az ő lényegét, azt mondanám, hogy borús. Csoda-e, hogy úgy érzem magam, mintha magával az ördöggel készülnék sápadt holdfényben eljárni egy halálos keringőt? Ezt egyébként Joker mondta a Batmanben, de szerintem esetemben is találó. Szívem szerint, naná, hogy hazafutnék, de közben végigfut a gerincemen valami gonosz kis izgalom…

 Elég erőt ad ahhoz, hogy lenyomjam a kilincset. Nincs visszaút, már az épületben vagyok. A recepciós érdeklődve felpillant, mire én pironkodva elhebegem, kihez jöttem, a miértet inkább hagyjuk, majd megkapom az ukázt, hogy négyes szoba, a folyosó végén. A fiatal srác mutatja az utat, és látszik rajta, hozzá van szokva a hasonló jelenetekhez, neki aztán, hogy ki jön ide koraeste kefélni. Megköszönöm az útbaigazítást és elindulok. Tűsarkam minden egyes lépésnél belesüpped a padlószőnyegbe, a ballonkabátom alatt feszülő rövid csipkeruhában hirtelen nagyon kacérnak érzem magam. A folyosó L-alakban kanyarodik, ami kész szerencse, mert így senki nem látja, amint kibújok a vastag, téli harisnyámból és fekete selyemszalaggal rögzítem az álarcomat. A biztonság kedvéért két erős kis hullámcsatot is használok, hogy biztosan a helyén maradjon. Átrúzsozom a számat, pedig tudom, hogy nincs jelentősége, hiszen úgysem lát, de Lady Boss világához hozzátartoznak a bíborszín ajkak. Ezek az apró részletek fontosak, hogy ne csak egész másnak látsszam, de másnak is érezzem magam.

Mély levegőt veszek és először csak résnyire nyitom magam előtt az ajtót. A szobában valóban tökéletes a sötét, az utcalámpák erős fénye sem szűrődik be a redőnyön – épp ezért választottam ezt a szállodát. Gyorsan belépek, és a berendezésről a neten látott képek alapján elkacsázom a franciaágyig. Kész szerencse, hogy jól tájékozódom sötétben, így csak egyszer rúgok bele valami fából készült dologba – összeszorítom a fogam, tudom, hogy nem sikkanthatok fel a fájdalomtól, mert a Lady csak a megfelelő pillanatokban tesz ilyet, ez pedig ma egy magam választotta, csöndes este. Uralnom kell a helyzetet. Az ágy szélére ülök, amennyire csak lehet, halkan és kecsesen. Tudom, hogy a férfi mellettem hever, érzem az illatát, hallom a lélegzetét. Ösztönösen nagyot szippantok a szoba levegőjéből, amely, be kell vallanom, keserédesen érzéki és ismerős…

- Már azt hittem, el sem jön… - Karcos hangja rám talál a sötétben, most már nem is kétséges, ki az, aki itt van velem. A felismerés képen töröl, ki hinné, hogy ez a látszólag önbizalommal teli playboy, éppúgy az arctalan szexbe menekül valamiért, mint én? Zoárd most pontosan ugyanaz, de mégis más, mintha egy másik dimenzióban lennénk. De hiszen ott is vagyunk, a képzelt valóságunkban. Én tudom, hogy nekem miért van szükségem erre, de hogy neki…? Elképzelésem sincs.

- Csitt! – suttogok, és érzem, a szemem kezd hozzászokni a feketeséghez, látom a körvonalait, képes vagyok kivenni az izmos vállakat, a mellizmait, érzékelem, ahogyan a hasa emelkedik, süllyed. Sötét folt mutatja, hol takarja a szemét az általam kért kendő. Mosolyogva húzom elő a táskámból a két szaténszalagból font, de épp eléggé erős kötelet, majd óvatosan, lassan az ölébe kúszom. Hagyom, hogy a keze megtalálja a csípőmet, halkan, rekedten felnyög, nekem pedig az idegen érintéstől, a forró, erős kezek markolásától, és attól, ahogyan reflexszerűen hozzám hajol, és a nyakamba szagol, valami megremeg az alhasamban. Bizseregni kezdek odalenn, ami nem lep meg, mert nagyon régen nem történt velem hasonló.

- Szentséges ég… - suttogja lázas sóhajok közepette, és én bóknak veszem.

Minden erőmet latba vetve ellököm magamtól, és ahogy végignyúlik az ágyon, érzem, hogy mereven lüktet alattam. Ez imponál, és erős késztetést érzek, hogy azonnal belecsusszanjak, de megfogadtam, hogy ma nem történik ilyesmi. Bűnhődnie kell, amiért ebben a „B-dimenzióban”pusztán eszközként kezel bennünket, nőket– istenem, mindent tudok, még többet is, mint szeretnék, de ha az ember egy parkolópályára állt hacker, miért ne éljen vele vissza?

A foglyom engedelmesen fekszik, tetszik, hogy a hirtelen támadt vágya ellenére is igyekszik betartani a játékszabályokat. A bőre éget, szinte perzsel, még a csipkeruhán keresztül is, amint ráhajolok és először az egyik, majd a másik kezét kötözöm az ágytámlához. Feltűnik, hogy milyen selymes, finom érzés hozzábújni, még az erős férfiizmok ellenére is. Egy pillanatra elgyengülök és végigsimítom az ágyékát az enyémmel, de aztán tovább ügyeskedem. Büszke vagyok rá, hogy a sötétben is gyorsan és otthonosan mozgok, az önbizalmam percről percre nő. Megunt ruhaként vetkőzöm le hétköznapi valómat, és válok azzá, aki lenni szeretnék. Most egy igazi nő vagyok, végre, akinek még Jávor Zoárd is a lábai előtt hever.  Miért is ne lenne így? Hiszen Lady Bossnak minden sikerül. A béklyók jó szolgálatot tesznek, a férfi alattam egyre szaporábban veszi a levegőt és dobálja a csípőjét, amennyire a testsúlyom lehetővé teszi. Lassítani akarom a tempóját, türelmet kell gyakorolnia, ahhoz, hogy jó szerető váljon belőle. Gyengédségre akarom tanítani, ő most az én munkadarabom, a csiszolatlan gyémánt. Megmutatom neki, mi kell nekem, mi kell a nőknek, ez ilyen egyszerű, és a legszebb ebben, hogy mindez ösztönös. Hirtelen késztetéstől vezérelve a két kezembe fogom a férfias, borostás arcát, és finoman simogatni kezdem, csak hogy ismerkedjünk. Megdöbbenek, amikor elhúzza a fejét.

- Kérlek, ne! – szólal meg halk, elgyötört hangon. – Ezt ne!

Csönd legyen, neked ma nem osztottak lapot, gondolom, és tovább simogatom az arcát, ameddig csak nekem tetszik – hiszen ez az egyezségünk lényege: az van, amit én akarok, ha pedig mást szeretne, kérjen nagyon-nagyon szépen. Fogalmam sincs, mi baja azzal, ha az arcához érek, de hogy enyhítsek a szenvedésein, a másik kezemmel a combja belső oldalát simogatom, csak egy-két centi választ el a lényegtől, amelynek körvonalai egyszerűen szédületesek. Ujjaim önkéntelenül záródnak köré, a tüdőmből elfogy a levegő…

- Kérem, Úrnőm, hagyja az arcom – kapcsol hirtelen, hogy mit rontott el az imént. – Bármit megteszek, amit csak akar…

Mit is tehetnél értem? Fogas kérdés, nehéz döntés. Gyorsan mérlegelek, majd elengedem a férfiasságát, hadd ágaskodjon szabadon, másik kezem a tarkójára csúszik, félhosszú, sűrű hajába markolva húzódzkodom fel és pár percig önfeledten örülök annak, hogy a csipkeruha alá nem vettem fel bugyit. Észveszejtően jól csinálja, a nyelve lassú, nedves köröket ír le a bőrömre. Még közelebb húzom a fejét, a hajába markolok, nem bírom tovább, kiszakad belőlem egy nagy sóhaj, amikor a fogai közé veszi, majd szívogatni kezdi a legérzékenyebb pontjaimat, aztán váratlanul, és túl erősen megharap. Élvezettel vegyes fájdalom hasít belém, amely visszavet az orgazmushoz vezető úton, és büntetésből teljes erőmből meghúzom a haját. Hangosan felnyög, miközben ismét a csípőjét dobálja, érzem, hogy rá is kettős hatással van a fájdalom. Egy pillanatra abbahagyja a kényeztetésem, és felemeli a fejét, mintha képes lenne arra, hogy a kendőn keresztül, a sötétben lássa a feldúlt arcomat.

- Szóval finomabban szereti… - suttogja. – Hát legyen, most az egyszer. Vegye úgy, hogy csak egy száj vagyok, semmi több, és használjon kedve szerint…

Az izgalmam egyszeriben a tetőfokára hág. Ez az a pont, amikor eszembe jut, kinek a mellkasa fölött térdelek, a karcos hang áthatol a vágy szőtte sűrű fátylon, és elmosolyodom, mert különös, perverz gyönyörrel tölt el a tudat, hogy épp ő az, aki ennyire kíván, aki felajánlja a szolgálatait nekem. Közelebb nyomom magam és átkozottul élvezem, amint a hosszú, lassú, forró csapások kényeztetnek, elképzelésem sincs, hogyan csinálja, hogy a nyelve ott van szinte mindenhol, ahol csak jó lehet. Zihálok, nyögök, remeg a combom, libabőrös vagyok, csak az érzésre figyelek, és egyszeriben minden egyes impulzust hatványozottan élek át. Tudatalattim mélyen, belül, a nevét üvölti, miközben alig pár percnyi anyanyelvi francia után áttöri bennem a gátat az élvezet mámoros folyója…

- Istenien csináltad… - sóhajtom félig önkívületi állapotban, megszegve a saját szabályomat. A hangom nem az enyém, egy idegené. Persze, hiszen én most nem is én vagyok.

- Nocsak, Úrnőm, van hangja? – Elégedetten elmosolyodik, a sötétben megvillan szép, szabályos fogsora. Először látom őt nevetni. Vajon a tekintete most is olyan üres, rideg? Majd később töprengek ezen. Várom, hogy lelassuljon a légzésem, és csak azért sem folytatom a diskurálást. Helyette lecsúszom a mellkasáról, és nekilátok az előre megfontolt szándékkal elkövetendő ízelítőmnek. A bennem élő érzékeny és empatikus nő sajnálja őt, Lady Boss viszont kárörvendően kacag, amint a megkötözött férfi ölébe ülök, és a férfiasságát az ujjaim közé veszem, aztán pár másodperc múlva ráhajolok, hogy érezhesse a számat is. A mérete, a keménysége, a formája, a tapintása, az illata egészen elbódít, ahogyan az is, hogy ő a hatalmamban van. Levegőt sem vesz, a teste ívben megfeszül, de nem engedem, hogy túl jól érezze magát, visszavonulót fújok.

- Kérem… - nyögi. Érzem, hogy szenved, de azt is, hogy ennek a szenvedésnek minden pillanatát élvezi. – Könyörgöm, engedje, hogy megdugjam!

Végül is szépen kér. Újra fölé kászálódom és hagyom, hogy a bőrünk egymáshoz érjen. A keménysége egészen bepörget megint, és nem tudom, mit tegyek, csak egy mozdulat volna, csak egy erőteljes csípőkörzés lefelé, és már magamban is érezhetném. Eljátszom a gondolattal. Annyira kíván, hogy még a védekezéssel sem foglalkozik. Megbotránkoztat, ugyanakkor megőrjít a tudat, hogy ennyire magán kívül van, és ezt én idéztem elő. Megemeli a csípőjét, és elakad a lélegzetem, amint egyetlen lökéssel belém hatol. Eljött a perc. Amit teszek, az ellenkezik az ösztöneimmel, kicsúfolja a vágyamat, az övét pedig egyenesen körberöhögi. Eszeveszett tempóban ugrok le az ágyról, a cipő szerencsére még mindig a lábamon, az álarcot letépem és messzire hajítom. Kapom a ballonkabátom és mire kissé sikerül magamhoz térnem, már az utcán loholok. Át az úttesten, szerencsére épp jókor áll be a troli. Gyorsan felszállok, körbepillantok és hirtelen olyan érzésem támad, mintha legalábbis szatír volnék, mintha mindenki látná, mi van a kabátom alatt, vagy, hogy mit csináltam az elmúlt egy órában. Egy nénike a kerekes-bőröndjének támaszkodva, rosszallóan mered a csupasz vádlimra. Ekkor jut eszembe, hogy a fekete harisnyámat a szobában hagytam.

- Nem fázik, lelkem? – kérdezi meg jóindulatúan, és az arcom több lehet, mint zaklatott, amikor rápillantok, mert ijedtében elfordítja a fejét. Én is ezt teszem. A busz elindul, megkapaszkodom és kibámulok a szemerkélő esőbe. Az Üllőin a templomóra fél kilencet mutat, én pedig már nem vagyok ugyanaz, mint hétkor voltam.

Vajon mihez kezd Zoárd? Hogyan oldozza el magát? Mennyire szidhat most? És ha lecsillapszik a mérge, rájön, hogy miért kapta, amit kapott? Valójában ma bosszút akartam állni az általa rendszeresen megalázott nőkért, akiket nem is ismerek, de akikkel azért együtt érzek. Most mégis iszonyatosan rosszul vagyok, de legalább vagyok valahogy. Hosszú idő óta először, végre azt érzem, hogy élek. Ha Soldier ezek után szóba áll még velem, meg is érdemli, hogy befejezzük, amit elkezdtünk. A ma este sikeres volt. Kipirult, kócos, gyanúsan csillogó szemű nő néz rám vissza az ablaküvegből. Lady Boss elégedetten mosolyog, nekem pedig potyognak a könnyeim.

---